Luigi Buonaparte vagyis Louis Napoléon Bonaparte valamint Hortense de Beauharnais 1802. január 4-én kötöttek házasságot Napóleon későbbi császár kifejezett utasítására.

A "nagy" Napóleon öccsének aztán három gyermeke született a házasságában (bár voltak kétségei az apaságát illetően), akik közül a legkisebb, Charles Louis Napoléon Bonaparte 1808, április 20-án látta meg a napvilágot.

Ő lett aztán Victor Hugo kissé gunyoros megfogalmazása szerint "kis" Napóleon, az utolsó francia uralkodó. Az apa aztán egy időre holland király lett, majd lemondott, s átadta nagyobb fiának a trónt, majd szépen lassan meg is szünt Hollandia.

A "kis" Napóleon tehát a "nagy" Napóleon unokaöccse volt, ugyanakkor Josephine császárné lányának a fia is, vagyis jogilag a "nagy" Napóleon (mostoha)unokája. Persze a házasság boldogtalan volt, s amikor csak lehetett a szülők távol voltak egymástól - így nőtt fel a kis Charles Louis.

A nagybátyját utoljára egy katonai szemlén látta, amikor nagyon feszültnek tűnt - éppen a waterloo-i csatára készült. Az a vereség azt jelentette, hogy az egész család elmenekült - ő is. Városról-városra, országról-országra mentek, hosszabb időt talán csak Rómában töltött, aztán odament, ahol a legkevésbé számítottak rá - Párizsba, igaz Hamilton álnéven.

Néhány évig titokban éltek Párizsban - bár a király tudta, hogy ott vannak, de a köznép nem. Amikor mégis kiderült, menekülniük kellett, mert a királynak nem tetszett, hogy a népe rajongott a Napóleon névért.

Puccsot szervezett, de nem sikerült, aztán világkörüli útra indult, amelyben érintette Svájcot, Angliát, Brazíliát és Amerikát is. Később újabb puccsot próbált meg, de az sem sikerült. Fogságba került, de onnan megszökött és Angliába hajózott, ahonnan 1848-ban visszatért. Némi politikai helyezkedés után, végül őt választották francia elnöknek.

1851. december 1-én Párizs legfontosabb pontjain plakátokat ragasztottak ki, amelyek alapján Napóleon új választásokat írt ki és addig megszállta a várost. Többszázan meghaltak, többezren fogságba kerültek, de végül is elérte a célját, s császár lett, ahogyan egykor a nagybátyja is. Próbált a rangjához méltó feleséget találni, de szinte mindenhol ajtót mutattak neki, végül egy spanyol grófnő igen mondott - Eugenie de Montijo, aki a kor egyik szépségideálja volt.

Majdnem két évtizednyi uralkodás után egyre rosszabb egészségi állapotba került, s 1869-ben egy régi barátja, Lord Malmesbury csak annyit mondott, amikor meglátta, hogy „borzasztóan megváltozott és nagyon beteg”.

Közben a poroszok és franciák között feszültté vált a helyzet, s Otto von Bismarck "vassal és vérrel" akarta a terveit megvalósítani.

Napóleon tudta, hogy a nép a nagy hódítót várja tőle, így harcba szállt a poroszok ellen, s úgy tűnt, mintha meg akarna halni. A sedani csatában összesen 17 ezer francia hunyt el és 21 ezer esett fogságba, közöttük maga a francia császár is.

Amikor a felesége megtudta a császár kapitulációját, csak annyit mondott „Nem! Egy császár nem kapitulál! Ő halott! Próbálják eltitkolni előlem. Miért nem ölte meg magát! Nem tudja, hogy becstelenítette magát?!”

A császárné hamarosan Angliába menekült, a nép pedig a császárt vádolta a vereség miatt, így a békekötés és a lemondása után ő is Angliába menekült. Többször már nem akart visszatérni Franciaországba, az önbizalma elveszett.

Viktória királynő neki is menedéket nyújtott, csakúgy mint két évtizeddel korábban I. Lajos Fülöpnek, így a császár csendes és nyugodt körülmények között élhette utolsó éveit. Viktória egyébként is kedvelte Eugeniát, akivel már évtizedek óta levelezett.

A császárt az érkezésekor maga Viktória királynő fogadta és gyakran meg is látogatta, de a lemondott uralkodó egyre betegebb lett. Az orvosok epekő-műtétet javasoltak, de az elvégzett két műtét csak rontott az általános állapotán.

1873. január 9-én az egyik szolgája, Henri Conneau szolgálta ki éppen, amikor a császár megkérdezte tőle: "Ott voltál Sedanban?" A szolga igennel válaszolt, mire III. Napóleon csak annyit mondott, „Ugye nem igaz, nem voltunk gyávák a Sedanban?"

Ezek voltak az utolsó szavai, mert élete végén is az foglalkoztatta, hogy gyávának tartották.

Messze nem érte el azt, amit nagybátyja, de más volt a kor és mások voltak a képességek is - ráadásul a nőcsábász énje sokszor befolyásolta az uralkodási képességeit is.

djp