Amikor Bonaparte Napóleon 1805. december 2-án Austerlitznél legyőzte a szövetséges erőket, már folyamatban volt a Német-római Császárság felbomlása, amely a pressburgi béke aláírásával, 1805. december 5-én formálisan meg is történt.

Bár a német-római császár még húzta kissé az időt, de Napóleon 1806. július 12-én létrehozta a Rajnai Szövetséget, így pár héttel később Ferenc császár lemondott a trónról. Persze nem maradt császári cím nélkül, hiszen majdnem pontosan két évvel korábban, 1804. augusztus 11-én felvette az Ausztria császára címet.

Napóleon bukása után a poroszok és az osztrákok szerettek volna vezető szerepet betölteni a német államok között, közben pedig elérkeztek az 1848-as forradalmak. Az osztrákokat lefoglalta a bécsi majd pesti forradalom, így a poroszok erősödtek meg a német forrradalmak után. Olyannyira, hogy a frankfurti parlament fel is ajánlotta IV. Frigyes Vilmos porosz királynak a császári címet, de ő, tartva az osztrákok és/vagy oroszok katonai beavatkozásától, azt nem fogadta el.

Napóleon bukása után létrejöhetett volna az Erfurti Unió is (pontosabban egy rövid ideig létezett is), amelyben Ausztria nem vett volna részt, így egyértelműen a poroszok lettek volna a helyzet nyertesei, de ezt az oroszok és osztrákok is elutasították. A francia császárság újraéledésével azonban megnőtt az érdeklődés a német egység felé. 

Frigyes Vilmos 1857-ben agyvérzést kapott, így öccse, Vilmos vette át az ország irányítását, majd a király halála, 1861. január 2-án után a trónra is került.

Már régensként felkészült arra, hogy talán ő lesz aki a birodalmat egyesíti, így egyetlen fiát Viktória királynő legnagyobb lányával jegyezte el, ráadásul a kor szokásától eltérően ez valóban szerelmi házasság lett.

Közben a Francia Császárság is egyre erősödött III. Napóleon alatt, aki különböző gyarmatosító jellegű expedíciókat szervezett, s ehhez megnyerte magának többek között Ferenc József osztrák császár öccsét is, aki egy rövid időre mexikói császár is lett a támogatásával. Persze ő is törekedett a jó viszonyra Viktória királynővel, amely többek között kölcsönös diplomáciai látogatásokban nyilvánult meg.

III. Napóleon azonban már nem volt a régi, így Bismarck provokációjának a hatására háború indult a franciák és poroszok között, amelyet a poroszok különösebb gond nélkül meg is nyertek, s ez már az első, s legfontosabb, döntő csatában kiderült, Sedannál.

Maga III. Napóleon is fogságba esett, amelynek a vereség mellett a császári trónról való lemondás is a következménye lett. Ezután Franciaország anarchiába süllyedt, s bár a harcok még hónapokig folytak, a vereség ténye nem volt kérdéses.

1871. januárjában a poroszok, Bismarck diplomáciai húzásainak és a győzelmeknek köszönhetően elérték a céljukat. A pár évvel korábban más hadszintereken komoly vereségeket szenvedett Ausztria tulajdonképpen tehetetlenül nézte, hogy 1871.január 18-án a német fejedelemségek a versailles-i tükörteremben összegyűlve császárrá kiáltják ki I. Vilmost, így megalapítva a Német Birodalmat, amely többé-kevésbé a második világháború végéig fennállt.

Vilmos császár egészen 1888. március 9-i halálig viselte a császári címet, majd egyetlen fia, Frigyes követte, aki azonban csak néhány hónapig ülhetett a trónon a betegsége, majd halála miatt. Aztán következett, II. Vilmos, Frigyes és Viktória hercegnő legnagyobb fia, Viktória királynő unokája, hogy egészen az első világháború végéig uralkodhasson, mint az utolsó német császár.

djp