A történelem során számos fegyveres konfliktus tört ki földrajzi terjeszkedés, gazdasági érdekek, nemzeti becsület vagy vallási különbségek miatt. Azonban van egy háború, amelynek neve meglehetősen komikusnak tűnhet: a Cukrászdaháború.
A név mögött azonban valódi politikai és gazdasági feszültségek, nemzetközi konfliktusok és vérontás rejlik. A történet 1838-ban kezdődik, amikor Franciaország és Mexikó között kiéleződtek a kapcsolatok – látszólag egy cukrász sérelme miatt.
A konfliktus előzményei: zavargások és sérelmek
Mexikó a függetlenség kivívása (1821) után súlyos belső válságokkal küzdött. Az 1820–1830-as évek során az országban szinte állandó volt a politikai instabilitás: puccsok, katonai lázadások és helyi felkelések tarkították a közéletet. Ebben a kaotikus időszakban a külföldiek – különösen az európai kereskedők és vállalkozók – gyakran váltak célponttá. Számos esetben francia állampolgárokat raboltak ki, bántalmaztak vagy éppen öltek meg.
1826-ban kifosztották Monsieur Seguin francia könyvesboltját, amelyről Alexander Martin, a francia megbízott 74 800 pesós veszteséget jelentett. 1829-ben franciákat lincseltek meg Tampicóban, és a következő években is számos további incidenst jegyeztek fel, köztük diplomaták, orvosok és konzulok elleni támadásokat. Ezek közül különösen figyelemre méltó, hogy 1833-ban öt francia állampolgárt öltek meg Atencingóban, 1836-ban két francia kereskedőt raboltak ki Tehuantepecben, 1837-ben pedig a guaymasi francia konzul bebörtönzésére is sor került. A helyzet fokozódott, de a mexikói kormány következetesen elutasította a francia károsultak kártérítési igényeit.
A cukrász panaszából ultimátum
Ebben a feszült környezetben egy látszólag jelentéktelen esemény vált a konfliktus szimbólumává. Egy francia cukrász, bizonyos Remontel, azzal a panasszal fordult Párizshoz, hogy 1828-ban mexikói katonák feldúlták Tacubaya nevű külvárosi üzletét. A cukrász 60 000 pesós kártérítést követelt, noha boltja valójában alig ért többet 1 000 pesónál.
Franciaország – pontosabban Lajos Fülöp „polgárkirály” – számára azonban a panasz ürügyként szolgált arra, hogy régi követeléseit újra elővegye. Mexikó ugyanis régóta nem törlesztette a francia hiteleket, és Párizs immár 600 000 pesót követelt. Ez óriási összegnek számított, iszen egy mexikói munkás napi bére körülbelül 1 peso volt.
A hadműveletek kezdete
1838 februárjában egy francia katonai kontingens érkezett Veracruz partjaihoz. Márciusban Antoine Louis de Deffaudis báró ultimátumot adott át a mexikói vezetésnek, köztük Antonio López de Santa Annának, aki korábban Texas elvesztése miatt háttérbe szorult, de most ismét kulcsszereplővé vált.
Az ultimátum április 15-én lejárt, és miután a mexikói elnök, Anastasio Bustamante elutasította a francia követeléseket, a francia flotta másnap, április 16-án, blokád alá vette Mexikó keleti partvidékét. Október végére a francia hajóhad 26 egységből állt, és november 27-én megindult a tüzérségi támadás San Juan de Ulúa erőd és Veracruz kikötője ellen. A várost december 4-én elfoglalták, miközben Mexikó hivatalosan november 30-án hadat üzent Franciaországnak.
Santa Anna harcba szállt a franciákkal, de Xalapa mellett súlyos vereséget szenvedett, és elveszítette egyik lábát. A mexikói politikában azonban semmi sem veszett ügy: a tábornok hősként tért vissza, a lábát katonai tiszteletadással temették el, ő maga pedig a nép szemében ismét hős lett.
Nemzetközi beavatkozás és a háború lezárása
A konfliktusban Nagy-Britannia Mexikó mellé állt, és diplomáciai nyomásra végül Párizs beleegyezett a béketárgyalásokba. Az Egyesült Államok ezzel szemben – bár hivatalosan semleges maradt – egy hadihajót küldött a franciák támogatására. Texas, amely ekkor már független állam volt, lezárta határait a csempészek elől, de ezzel lényegében a francia érdeket szolgálta.
A háború során mintegy 250 ember halt meg, főként mexikóiak. A békeszerződés megkötésére 1839. február 7-én került sor. Mexikó végül beleegyezett a 600 000 pesós kártérítés megfizetésébe, sőt további 200 000 pesót fizetett jóvátételként. A francia csapatok ezután kivonultak.
Utóhatások és történelmi jelentőség
A „győzelem” ellenére a háború rendkívül népszerűtlen volt Franciaországban: költségesnek, nehézkesnek és szükségtelennek tartották. Maga a név, „Guerre des Pâtisseries” – azaz Cukrászdaháború – is gúnyként született meg a francia sajtóban. Mexikó pedig nem sokáig élvezhette a békét: néhány éven belül háborúba keveredett az Egyesült Államokkal, majd Benito Juárez vezetésével újabb polgárháború következett, és ismét felmondták a külföldi hitelek törlesztését – ezzel Franciaország második beavatkozását is előidézve az 1860-as években. Ez eredményezte aztán Ferenc József öccsének a mexikói trónra kerülését császárként.
A „Cukrászdaháború” jóval több, mint egy történelmi anekdota. Ez a rövid, de látványos konfliktus világosan példázza, hogyan használhatók fel aprónak tűnő sérelmek nagyhatalmi érdekek leplezésére.
Kapcsolódó posztok
Bismarck háborút kirobbantó gúnyolódó távirata
A legnagyobb világháborús átverés – a darált hús hadművelet
A vízforraló háború
Harc a guanóért avagy háború a madárürülékért
