A gyermekirodalom történetének egyik legkiemelkedőbb alakja Hans Christian Andersen, akinek történetei generációkon átívelve őrzik meg értéküket és varázsukat.
Andersen 1805. április 2-án született Dániában, és életműve máig meghatározza a meseirodalmat. Meséi nem csupán a gyermekek kedvencei, hanem mély érzelmi töltetükkel és erkölcsi tanulságaikkal a felnőttek szívébe is belopják magukat. A "A kis hableány", "A rút kiskacsa" és "A rendíthetetlen ólomkatona" történetei örök klasszikusok, amelyek világszerte népszerűek és számos nyelvre lefordították őket - szinte már a népmesék népszerűségével is felveszik a versenyt.
Hans Christian Andersen szerény körülmények között született Odense városában. Apja cipész, anyja mosónő volt, és a család szegénysége mélyen rányomta bélyegét Andersen korai életére. Az ifjú Hans azonban már gyermekként is nagy fantáziával rendelkezett, és különös érdeklődést mutatott az irodalom és a színjátszás iránt.
Tehetsége és ambíciója végül Koppenhágába vezette, ahol az irodalmi életben ismertebbé vált.
Andersen meséi különleges atmoszférát teremtenek, amelyben az egyszerű történetek mögött mélyebb mondanivaló húzódik meg. Gyakran saját életéből merítette ihletét, így művei személyes élményekkel és érzelmi igazságokkal telítettek. Az általa megalkotott karakterek – legyenek azok tündérek, állatok vagy játékok – mind-mind az emberi természetet tükrözik vissza.
Andersen legnépszerűbb művei közé tartozik „A kis hableány”, amelyben a tenger mélyéről a szárazföldre vágyó hableány története jelenik meg. A mese nem csupán a szerelem és az áldozat szépségéről szól, hanem az emberi lélek fájdalmas útkereséséről is. A történet tragikus kimenetele mély érzelmi hatással bír, és Andersen írásaira jellemző, hogy gyakran nem a boldog befejezésre helyezik a hangsúlyt, hanem az élet árnyoldalaira is reflektálnak.
Egy másik híres műve „A rút kiskacsa”, amely a kirekesztettség és az önmegvalósítás története. A kis kacsa csúnyának és értéktelennek érzi magát, mígnem hattyúként rátalál valódi önmagára. Ez a történet nem csupán a gyermeki léleknek szól, hanem a felnőttek számára is mélyreható üzenetet közvetít: a belső értékek felismerése és a kiteljesedés folyamata időt és türelmet igényel.
„A rendíthetetlen ólomkatona” meséje az elkötelezettségről és az igaz szerelemről szól. Az ólomkatona, akinek csak egy lába van, hősiesen kitart szeretett papírtáncosnője mellett. A történet tragikus vége – amikor mindketten a tűzben vesznek el – szintén azt az életszemléletet tükrözi, amely szerint a tiszta érzelmek és a hűség gyakran áldozatokkal járnak.
Andersen egyébként is furcsa, talán különc figurája volt a korszaknak, de a tehetsége vitathatatlan.
Andersen meséit már a 19. század végén elkezdték magyarra fordítani. Az egyik legkorábbi és legfontosabb fordító Szendrey Júlia, Petőfi Sándor özvegye volt.
Bár Andersen dán író volt, az ő művei akkoriban már széles körben elérhetők voltak német fordításban, és Szendrey Júlia ezekből a német nyelvű kiadásokból dolgozott. A német nyelv sokkal elterjedtebb volt Magyarországon, mint a dán, így a fordítók gyakran a német verziókat használták kiindulási alapként. Szendrey Júlia így német közvetítéssel hozta el Andersen varázslatos történeteit a magyar olvasóknak.
Ő volt az első, aki az 1850-es években átültette Andersen meséit magyar nyelvre. Fordításai hűek maradtak az eredeti szöveghez, mégis életteli és természetes magyar nyelvezetet használtak. Szendrey Júlia munkája különösen fontos, mert neki köszönhetően a magyar közönség megismerhette a dán író történeteit.
2018-ban a koppenhágai Magyar Nagykövetség területén állították fel Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását, amely életnagyságban ábrázolja Szendrey Júliát, kezében papírlapokkal, utalva irodalmi munkásságára. A szobor része egy asztalka is, rajta nyitott könyvvel, amelyből Andersen néhány meséjének alakjai emelkednek ki, tisztelegve Szendrey Júlia fordítói tevékenysége előtt.
