x1849 nyarán egy Rhia Rhama Rhoos néven szereplő bűvész tartott előadást Bonchurchban, egy tengerparti üdülőhelyen amely az Anglia déli partjainál lévő Wight-szigeten található.

A 'páratlan bűvészként' emlegetett Rhoos azt állította magáról, hogy „a salamancai narancsligetekben tanult" és számos bizarr, varázslatos trükköt ismer. Ilyen trükk volt a játékkártyák titokzatos lángra lobbantása, egy női karóra bekerülése egy vekni kenyér közepébe vagy egy úri cilinderben még gőzölgő szilvapundig készítése.

Ezek a trükkök már magukban is érdekessé tették az előadást, de még furcsább volt, hogy Rhia Rhama Rhoos valójában nem volt más, mint a már befutott író, Charles Dickens.

Dickens mindig is érdeklődött a színpad és szereplés után, hiszen fiatal fiúként még színész akart lenni, s könnyen lehetséges, hogy valóban színész lett volna, ha nem betegszik meg egy fontos meghallgatás napján, még 1832-ben. Így aztán színészet helyett író lett, de számos amatőr produkciót írt és rendezett az 1830-as években, sőt olykor ő maga is szerepelt.

A Nicholas Nicklebyt egyenesen a viktoriánus kor ünnepelt színészének, William Macreadynek szentelte. Persze más regényeiben is gyakorta szerepeltek színészek, színésznők vagy más színházi szereplők. Amikor pedig nyílvános felolvasásokat tartott, olyan színpadi utasításokkal látta el a szövegeit, hogy az előadások még drámaibbnak hatottak.

Hogy ez valóban működött is, jól  mutatta Thomas Carly skót kritikus véleménye, aki szerint „egy tragikus, komikus, hősi színház … egy kalap alatt  lép fel”. Dickens nem sokkal a Pickwick-klub 1837-es nyilvános felolvasása után, együtt szerepelt Ramo Samee híres zsonglőr és bűvésszel, majd néhány évvel később egy neves osztrák bűvész, Ludwig Döbler előadását látogatta meg.

Döbler akkortájt volt karrierje csúcsán, így Bécsben az osztrák császárnak, Londonban pedig az éppen trónra kerülő Viktória királynőnek játszott. A színpadi kellékeit jórészt maga tervezte és készítette, amelyek között volt egy mágikus pisztoly, amely egyszerre 100 gyertyát tudott meggyújtani, vagy egy feneketlen borosüveg, amelyből kérésre bármilyen italt tudott önteni.

Dickens teljesen elképedt Döbler előadásától és az előadás után egyik barátjával, John Fosterrel együtt, felvásárolta az egyik (éppen megszűnőben lévő)  bűvészbolt teljes készletét. Ebből aztán otthon és amatőr előadásokon számtalan bűvész-előadást tartott.

Ezt követően hosszú órákat töltött a szobájában, és gyakorolt, hogy tökéletesítse trükkjei időzítését és technikáját. Az egyik első fellépése 1843. január 6-án volt, amikor legidősebb fia, Charley hatodik születésnapja volt. Dickens karizmatikus előadó volt, aki szeretett szórakozni és szórakoztatni, így órákat töltött a szobájában, és gyakorolt, hogy tökéletesítse trükkjei időzítését és technikáját.

Csaknem egy évvel fia, Charley születésnapja után, 1863. december 26-án Dickens ismét fellépett, ezúttal Mrs. Nina Macready születésnapi partiján. Nina Dickens jó barátjának, egy William Macready nevű színésznek a felesége volt, aki Amerikában turnézott. Erre a különleges eseményre Dickens egy új trükkel egészítette ki repertoárját: egy kalapban szilvapudingot süt. Először Dickens kért kölcsön egy cilindert barátjától, Clarkson Stanfieldtől (aki valójában az asszisztense volt, és kétségtelenül tisztában volt a trükk működésével). Dickens hozzáadta a pudinghoz szükséges összes nyers hozzávalót egy serpenyőbe, amelyet a kalapba helyezett. Ezután láng fölött „meggyújtotta” a keveréket. Amikor fejjel lefelé fordította a kalapot, gőzölgő puding zuhant ki belőle.

Jayne Carlyle, Thomas Carlyle skót történetíró felesége szerint , aki 1843 decemberében látta, hogy Dickens egy karácsonyi bulin műsort adott, végül feltűnően jó előadó lett. Ezt írta az unokatestvérének: "Dickens és Forster mindenekelőtt addig erőltették magukat, amíg verejtékezni nem kezdtek, és úgy tűnt, részegek az erőfeszítéseiktől! Gondolj csak arra a kiváló Dickensre, aki egy egész órán át a varázslót játssza – a legjobb varázslót, akit valaha láttam – (és már többért is fizettem pénzt) – és Forsterre, aki a szolgájaként viselkedik! A mulatság ezen része a nyers lisztből, nyers tojásból – a szokásos nyers hozzávalókból – készült szilvapudinggal zárult, úri kalapban megfőzve, és bűzösen bukdácsoltak – mindezt egy perc alatt a megdöbbent és ámulatba ejtő gyerekek szeme láttára. A felnőtt embereknek! Ez a trükk – és a másik, hogy a női zsebkendőket férfiasra cseréli – és a korpával teli dobozt egy élő tengerimalaccal teli dobozra, lehetővé tenné számára, hogy szép megélhetést szerezzen, nehogy a könyvárus kereskedelem tetszése szerint menjen!"

Közben azonban Dickend irodalmi sikerei éppen erősödtek, így az anyagi okok arra késztették, hogy az írással foglalkozzon többet, de még tartott egy utolsó, búcsúelőadást.

Addigra már Dickens kitalálta Rhia Rhama Rhoos alakját, akihez az ötletet  egy híres indiai bűvész és zsonglőr, Khia Khan Khruse, Ramo Samee társulatának tagja adta, s az utolsó előadását álarcban tartotta.

Ez az előadás volt Bonchurchben 1849-ben, ahová a Dickens család – Charles, felesége, Kate, és nyolc végül tíz gyermekük – július közepén érkeztek meg, s egy régi barátnál, James White tiszteletesnél szálltak meg egészen október elejéig.

Az utolsó fellépés szeptemberben történhetett, amikor a barátai és családtagjai előtt a rikító keleti köntösbe öltözött Dickens válogatott trükköket mutatott be.

Sajnálatos módon a Dickens család Wight-szigeti útját egy tragédia zavarta meg, amikor John Leech , Dickens régi barátja, aki elkísérte őket nyaralásukra, bajba került úszás közben a tengerben, és a sziklákra vetette egy hullám. Komoly fejsérülést szenvedett, ami miatt több napig kábult volt és jelentős fájdalmai voltak, Dickens később ezt írta : „Elég lehetetlen volt rávenni, hogy öt percig egyetlen pozícióban tartson. Olyan volt, mint egy bajba jutott hajó az ágyneműtengerben.” 

Meglepő módon, amikor az akkoriban ismert legjobb orvosi kezelések kudarcot vallottak, Dickens egy másik varázsló hobbiját használta fel, hogy visszasegítse Leech-t, amikor mély, regeneráló alvásba hipnotizálta. Amikor Leech végül felébredt, már jó úton haladt a teljes felépülés felé. 

A vakáció befejeztével Dickens azonnal munkához látott: a David Copperfield 1850 novemberére elkészült, és alig 18 hónappal később rövidesen követte a Bleak House első része.

Dickens  továbbra is érdeklődött a mágia iránt, és 1854-ben Franciaországban találkozott egy híres francia gondolatolvasóval, Alfred de Castonnal.

Dickens később azt írta, hogy „tökéletesen eredeti zseni” volt, aki „teljes dacba helyezi a legerdemain bármiféle tudását, amilyennek feltételeztem, hogy rendelkezem vele”.

Maga Dickens azonban soha többé nem lépett fel. Nehéz pontosan megmondani, hogy miért, de mivel trükkjei speciális apparátust igényeltek, ugyanazon trükk többszöri végrehajtása csökkentette volna a hatást. Emellett nagy családot kellett eltartania, így ideje nagy részét írással töltötte. 

djp