1875. július 18-án Dublin történetének egyik legkülönösebb és leginkább szeszgőzös tragédiája zajlott le. A nyári este békésen indult, ám hamarosan lángba borult a város egyik szegénynegyede, a Liberties, ahol a munkásosztály túlélésért küzdő tagjai éltek – és ahol aznap este szó szerint folyóként hömpölygött a whisky az utcákon.
Az egész a Chamber Streeten kezdődött, ahol három szomszédos épület állt: egy malátacsíráztató üzem, egy whisky-főzde, és egy raktár, amely nem kevesebb mint 5000 hordónyi ír whiskyt rejtett magában. Ezek a hordók nem csak telt állapotban voltak – 40–46% alkoholtartalmú, kiváló minőségű ital lapult bennük, amely inkább égetett, mint hűsített.
A tűz okát máig homály fedi – valószínűleg emberi mulasztás vagy technikai meghibásodás állt a háttérben –, de ami biztos: a lángok hamar elérték a raktárat, és a fatárolók robbanásszerűen felhasadtak. A belőlük kiömlő, forró, égő whisky folyóként zúdult végig a szűk, macskaköves utcákon, miközben lángok és füst gomolygott a levegőben.
Tűzoltás... lótrágyával?
A dublini tűzoltók a korban rendelkezésre álló legjobb technológiával – vagyis vödörrel és reménnyel – érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék az alkoholos lávafolyamot. A környék szegény lakói is beszálltak a védekezésbe: homokzsákokkal és lótrágyával próbálták elrekeszteni az egyre terjedő lángoló italt. (Ha úgy érzi valaki, hogy ez nem hangzik túl higiénikusnak – nem is volt az.)
Ingyen whisky, nem lehet kihagyni!
Amint a kezdeti sokk alábbhagyott, néhányan rájöttek: ez nem csupán katasztrófa – hanem egy lehetőség!.
Ingyen whisky hömpölyög az utcán! Ki tudna ellenállni? Az emberek serpenyőkkel, lábasokkal, vödrökkel és – kreatívabbak esetén – csizmákkal indultak meg a folyékony arany irányába, hogy minél többet mentsenek meg a „természeti csapásból”.
És mert kiváló ír whisky volt, vagyis nem akármilyen: még a sárral, hamuval és lótrágyával keveredve is ihatónak tűnt egyesek számára. Sokan nemcsak gyűjtötték, hanem azonnal inni kezdték a földről felszippantott, lángok között forralt nedűt – a higiénia pedig, nos, kissé háttérbe szorult a mámoros eufóriában.
A másnapi sokk
A tüzet végül sikerült megfékezni, habár több tucat épület, köztük lakóházak is porig égtek. A legnagyobb csoda az volt, hogy senki sem égett halálra, és a füst sem fojtott meg senkit – ezt a katasztrófa súlyosságához képest szinte sikerként könyvelték el.
Ám a halál nem kímélt – csak másik ajtón lépett be. Tizenhárom ember halt meg még aznap este, kivétel nélkül alkoholmérgezésben. Egyes források szerint némelyiküket szó szerint térdig érő, sáros whisky-folyóban találták meg, üres vödrökkel és telt gyomorral.
Ez a történet egyszerre abszurd, tragikus és groteszk módon mulatságos. De látszik, hogy a szegénység és nyomor olyan állapot, ahol az ember még a lángoló alkoholt is lehetőségnek látja, ugyanakkor az emberi találékonyság határtalan – főleg, ha ingyen italról van szó. Ugyanakkor a veszély nem mindig jön füstfelhővel és tűzcsóvával – néha aranylóan csillog, illatos, és épp egy csizmában lapul.
