Amikor Napóleon 1815. február 26-án megszökött Elba szigetéről, a császár trónját elfoglaló XVIII. Lajost nem különösebben foglalkoztatta az ügy. A lemondatott császár március 1-én mintegy 1000 katonával érkezett Cannes közelébe, de a király ezt nem tartotta komoly létszámnak és továbbra is kevéssé foglalkozott vele.

A király problémája azonban az volt, hogy a francia hadsereget nem sikerült megtisztítania a bonapartistáktól, amely aztán tömeges dezertáláshoz vezetett, s Napóleon serege gyorsan növekedett. Ráadásul a király éppen a köszvénytől szenvedett, amely megakadályozta, hogy ő maga csatlakozzon a sereghez.

Maga helyett Lajos Fülöp orleansi herceget küldte, Soult marsall és MacDonald marsall kíséretében, hogy fogják el Napóleont. A király azonban alábecsülte Napóleon erejét, s március 19-én a Párizson kívül állomásozó hadsereg is átállt a császárhoz, így a főváros védtelen maradt.

A király, amikor érzékelte mindezt, menekülőre fogta, s már éjfélkor elhagyta a várost. Először Lille-be, majd a Holland Királyságba utazott, s végül Gentben állt meg. Közben az európai vezetők már azon vitáztak, hogy nem Orléans hercegét kellett volna-e királlyá nyilvánítani.

Napóleon második uralkodása azonban eléggé rövidre sikerült, hiszen három hónappal később, a waterlooi csatában döntő vereséget szenvedett Wellington és Blücher seregeitől 1815. június 18-án.

Az világos volt, hogy Napóleon újra száműzetésbe került, s ezúttal "kissé" messzebbre, de ki foglalja el a francia trónt?

A szövetségesek végül konszenzusos megoldásként arra jutottak, hogy XVIII. Lajost kell a trónra visszahelyezni.

Ebben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a waterlooi csata után Wellington seregei Franciaországba mentek, ahol azonban néhány erőd nem volt hajlandó megadni magát a szövetséges csapatoknak. Ekkor segített, hogy Lajos már felkent francia uralkodó volt, hiszen az "ő kedvéért", az "ő kérésére" feladták a harcot.

A király június 26-án érkezett Cambraiba, ahol egy kiáltványt adott ki, mely szerint akik a száz nap alatt Napóleont szolgálták, mentesülnek a büntetés alól, ha nem voltak felbújtók. Mindemellett azt is elismerte, hogy korábban követett el hibákat, amelyeket nem fog újra elkövetni. Garantálta a vallásszabadságot, a sajtószabadságot és a törvény előtti egyenlőséget.

Három nappal később egy ötfős küldöttség kereste meg Wellingtont, hogy más kerüljön a trónra, de a herceg elutasította a kéréseiket, s követelte, hogy a Képviselőház is támogassa a király visszatérését.

XVIII. Lajos végül 1815. július 8-án érkezett meg Párizsba, ahol rendkívül ünnepélyes fogadtatásban részesült, s a város utcái tömve voltak az ünneplőktől, akik hangosan éljenezték a királyt.

Bár voltak akik bosszút akartak állni, a király elutasította a törekvéseiket, s békére törekedett, jórészt a szövetségesek nyomására. Nem akarta a francia forradalom példáját követni a leszámolások és kivégzések tekintetében.

A száműzötteket kötvény formájában kárpótolták, a király szerepe csökkent és feladatainak nagyrészét másokra ruházta át.

Lajos kilenc évig uralkodott, s mivel gyermeke nem volt, legfiatalabb öccse, Károly követte a trónon, akinek lemondása után az unokája ülhetett a trónra, XIX. Lajos néven - egészen 20 percre.

djp