Esther Pauline Lachmann, a 19. század egyik leghíresebb kurtizánja, 1819. május 7-én született Moszkvában egy takács lányaként, aki lengyel származású volt. A lány egy gettóban nőtt fel, majd 17 éves korában feleségül ment egy szabóhoz, akinek egy fiút is szült. Hamar belátta azonban, hogy ez nem volt a legjobb lépés, így elhagyta a férjét és fiát, majd Párizsba költözött, hogy új férjre vadásszon, s hamarosan felvette a Thérèse nevet, később pedig Blanche-nak nevezte magát

Párizsban akkortájt nem volt hiány prostituáltakból és kurtizánokból, így egy maison de passe-ban szállt meg , egy olcsó szállodában, ahol prostituáltak szórakoztak, és férfiak jöttek-mentek. Más lányok szebbek voltak, de Esther eltökéltebb volt.

Három év múlva kölcsönkért ruhákban és hamis ékszerekkel elindult a porosz fürdővárosba, Emsbe, ahol hamar az útjába került Henri Herz zongoraművész és zeneszerző, aki (talán Londonban) feleségül is vette, bár az előző férjétől még nem vált el, így aztán bigámiában élt. Vele belépett a művészi életbe és sűrűn látogatta a főúri szalonokat, ahol olyan személyekkel találkozott mint Richard Wagner, Emile de Girardin vagy Teophile Gautier. 

A nem túl gazdag zongoraművész aztán hamar csődbe jutott, s mivel sokszor a feleségeként mutatta be, így őt a legtöbben "Madame Herz"-nek hívták. A kapcsolatból egy Henriette nevű lány született, akit Herz szülei neveltek fel. Miután fiúkat anyagilag tönkretette, s zongoraművész Amerikába ment szerencsét próbálni, Herz szülei kiadták az útját a 'feleségnek'.

Újra a bordélyházban találta magát, majd Londonba ment, ahol sikere volt. Sokaknál próbálkozott, aztán Edward Stanleynek, Alderley bárójának (a lenti képen) a szeretője lett. Persze nem sokáig, hamar következett az újabb áldozat, s mindenkit alaposan megkopasztott. Volt akitől egy félórás szeretkezés után húszezer frankot követelt.

Az 1840-es évek végétől a badeni fürdőben többször is találkozott Albino Francisco de Araújo de Paiva-val, aki jelentős vagyon örököse volt, akit olykor márkinak, máskor vikomtnak neveztek, s bár nem volt arisztokrata, de a pénze ezt kérdést is megoldotta.

Némi próbálkozás után 1851-re már teljesen behálózta a gazdag portugált, aki 1851. június 5-én feleségül is vette, ahol Théophile Gautier író volt az egyik tanú. Időközben az első férje tuberkolózisban elhunyt, így legalább nem lett trigámista :)

A nászéjszakájuk utáni reggel egy levélben bevallotta, hogy valójában prostituált, s csak a pénzéért és rangjáért ment hozzá feleségül, ezért el kellene válniuk.

„Megszerezte a vágya tárgyát, és sikerült a feleségévé tenni” – írta. "Én viszont megszereztem a nevét, és örülhetünk. Őszintén és álcázás nélkül jártam el, és a pozíciót, amelyre vágytam, megszereztem; de ami önt illeti, de Paiva úr, önök egy legrosszabb hírű feleségre tett szert, akit egyetlen társaságnak sem mutathat be, mert senki sem fogadja be. Váljunk el egymástól; menj vissza országodba; nálam van a neve, és ott maradok, ahol vagyok."

Amikor a márki ezt szóvá tette, a levelet kissé leegyszerúsítette: "Te visszamész Portugáliába, én itt maradok és kurva maradok."

A márki (a fenti képen) azonnal elhagyta a feleségét, de előtte kifizette a 40.000 fontnyi értékpapírt, valamint átadta a párizsi házukat minden berendezési tárggyal együtt, ahogyan a házassági szerződés szólt. Hazatért Portugáliába, s egyes hírek szerint főbe lőtte magát, amely valóban igaz, de csak akkor történt meg, amikor húsz év múlva a felesége elvált tőle.

Esther így hatalmas vagyont kapott és más gazdagokat is alaposan megkopasztott. Az utolsó, akit kizsebelt, Guido Henckel von Donnersmarck porosz gróf (a lenti képen) volt, majd részben visszavonult a kurtizán élettől. A porosz gróf a birodalom, sőt Európa egyik leggazdagabb embere volt, s mellesleg Bismarck birodalmi kancellár unokatestvére.

A nála 12 évvel fiatalabb gróf segítségével egy elegáns szalont hozott létre a Champs-Élysées-i kúriájában, amely a kor egyik legelegánsabb helyszíne volt, s gyakori vendége volt a híres festő, Delacroix is.

1871. augusztus 16-án érvénytelenítette a márkival kötött házasságát, majd október 28-án feleségül vetette magát Donnersmack gróffal, s beköltözött a palotába, amelyet a gróf neki építtetett. Az építők és diszítők között ott volt Auguste Rodin is.

A gyönyörű palota, amely ónixból, aranyból és márványból épült, olyan lenyűgöző volt, hogy készültekor még III. Napóleon császár is megcsodálta. La Paiva éveken keresztül pazar vacsorákat tartott, ahol gyakran megjelent Gustave Flaubert, Emile Zola vagy Eugène Delacroix is. A gróftól 80.000 livre évjáradékot kapott, így volt miből fenntartania a palotát.

De La Paiva sem vonhatta magát ki a kor hatásaitól, így 1875-ben a porosz gróf megjegyezte „ki van festve és púderezve, mint egy öreg kötéltáncos. Mindenkivel lefeküdt már..." Persze a gróf csodálta felesége üzleti érzékét, ahogyan a hatalmas vagyonból még hatalmasabb vagyont szerzett a különböző befektetésekkel. Mivel korábban nem fogadták be a császári udvarban, Esther személyes ellenszenvet érzett III. Napóleon iránt, s a szalonjában megszerzett különböző információkat Bismarck felé továbbította - talán ez is közrejátszott a császár későbbi lemondásában.

Ennek következtében a francia-porosz háború után erősödő németellenesség miatt 1878-ban kémkedés vádjával kiutasították őket, s Esther  hat év múlva, 1884. január 21-én hunyt el. A legenda szerint a férje egy kristálykoporsóban balzsamozó folyadékban konzerváltatta a testét, s a kastélya padlásán tárolta. Ott fedezte fel a második felesége Katharina Slepzow (a lenti képen).

djp