A zenetörténet egyik legismertebb alakja az 1770, december 16-án született Ludwig van Beethoven, aki már gyerekkorától magába szívta a zene szeretetét, hiszen nagyapja karmester volt Bonnban, s ezzel a város zenei vezetője is.
A zenetörténet egyik legismertebb alakja az 1770, december 16-án született Ludwig van Beethoven, aki már gyerekkorától magába szívta a zene szeretetét, hiszen nagyapja karmester volt Bonnban, s ezzel a város zenei vezetője is.
Minden idők legnagyobb csillagász zeneszerzője 1738. november 15-én született egy tízgyermekes családban Hannoverben, majd 1756-ban a hannoveri hadsereg (zenész) tagjaként Nagy-Britanniába vezényelték, mert a két országban közös uralkodója volt, aki Hannoverben választófejedelem, Angliában király volt, II. György néven.
Később hazatért, aztán 1759-ben újra visszatért Angliába, immár véglegesen.
A magyar és egyetemes földrajzkutatás egyik legérdekesebb (hölgy)alakja minden bizonnyal Hajnalcsillag, azaz Sass Flóra volt.
Valószínűleg 1841-ben vagy 1842-ben (hivatalosan 1841. augusztus 6-án) született Nagyenyeden, s nagyon korán, talán hat-hétéves korában elvesztette szüleit és bátyját is - a forradalom és szabadságharc forgatagában. Életét egy román szolgálónak köszönhette, aki a lázongó román parasztok előtt sajátjának vallotta a kislányt, s Flóra így megmenekült a lincseléstől.
Viktória királynő több mint 63 évig uralkodott a Brit Birodalomban, s ezalatt sok mindent megtanult, főként semmit nem bízott a véletlenre. Amikor 1901. január 22-én elhunyt, sokan nem is hitték el, hogy ez megtörténhet, hiszen az alattvalói túlnyomó többsége, már akkor született, amikor ő a trónon ült.
Esther Pauline Lachmann, a 19. század egyik leghíresebb kurtizánja, 1819. május 7-én született Moszkvában egy takács lányaként, aki lengyel származású volt. A lány egy gettóban nőtt fel, majd 17 éves korában feleségül ment egy szabóhoz, akinek egy fiút is szült. Hamar belátta azonban, hogy ez nem volt a legjobb lépés, így elhagyta a férjét és fiát, majd Párizsba költözött, hogy új férjre vadásszon, s hamarosan felvette a Thérèse nevet, később pedig Blanche-nak nevezte magát
Amikor Bonaparte Napóleon 1805. december 2-án Austerlitznél legyőzte a szövetséges erőket, már folyamatban volt a Német-római Császárság felbomlása, amely a pressburgi béke aláírásával, 1805. december 5-én formálisan meg is történt.
Luigi Buonaparte vagyis Louis Napoléon Bonaparte valamint Hortense de Beauharnais 1802. január 4-én kötöttek házasságot Napóleon későbbi császár kifejezett utasítására.
A "nagy" Napóleon öccsének aztán három gyermeke született a házasságában (bár voltak kétségei az apaságát illetően), akik közül a legkisebb, Charles Louis Napoléon Bonaparte 1808, április 20-án látta meg a napvilágot.
II. Vilmos német császár 1896. január 3-án egy táviratot küldött Stephanus Johannes Paulus Krugernek, a Transvaali Köztársaság elnökének. Ebben a táviratban a császár gratulált az elnöknek egy támadás visszaveréséhez.
Az egyik legnagyobb, de mindenképp a legismertebb magyar költő, aki rövid élete alatt közel ezer verset írt, 1823. január 1-én született Kiskőrösön ... talán.
1831. december 27-én bontott vitorlát az alig 27 méter hosszú Beagle, hogy aztán (a tervezett két évnyi kutatóút helyett) majdnem öt év után hazaérve átalakítsa a tudományos életet.