Sir Charles Wheatstone, a tizenkilencedik század egyik leghíresebb tudósa volt, aki kísérletezett akusztikával, optikával, elektromossággal és persze a távíróval is. Ő volt az első kinevezett kísérleti filozófia professzor a londoni King's College-ban.

Wheatstone félénk, visszahúzódó ember volt, aki nem döntött úgy, hogy tudós lesz, hanem volt egy érdeklődő elméje és megvolt benne a tudományos elvek gyakorlati alkalmazásának képessége, aztán úgy alakult, hogy tudós lett. 

Wheatstone fiatal kora óta aktívan érdeklődött az elektromosság iránt, aztán 1837-ben Frederick William Cooke felkereste Wheatstone-t azzal a javaslattal, hogy Wheatstone nyújtson neki tudományos segítséget, és ezért megkapja a nyeresége egyhatodát, ha az általa elképzelt távíró életképes vállalkozássá válna.

A tárgyalás közben Cooke felfedezte, hogy Wheatstone már dolgozott egy távíróműszeren, amelyet gyakorlati használatra szántak. Teljesen természetesnek tűnt, hogy Cooke és Wheatstone partnerséget kössön. Wheatstone azonban visszautasította Cooke ajánlatát a hatodrész jövedelemre a tudományos segítségnyújtásért, és ehelyett azt kérte, hogy egyenrangú partner legyen, majd elkezdődött egy hosszú és gyötrelmes munkakapcsolat.

Nem sokkal a partnerség megalakulása után, szabadalmat adtak be, s Cooke és Wheatstone, hat hónapot kapott a találmány bejegyzésére. Noha a távíró fejlesztéséért Cooke-ot is elismerik, lényegében Wheatstone műszerét szabadalmaztatták.

Cooke keveset értett a tudományos alapelvekhez, és nem tudta elérni, hogy a műszere nagy távolságokon is működjön. Wheatstone ezzel szemben, kifejlesztett egy olyan távírót, amely nagy távolságokon is működött. Ezt a távírót szabadalmaztatták és fejlesztették tovább.

1837 július 25-én, Cooke és Wheatstone, nyilvánosan bemutatta távíróját - egy vonalat vezettek a vasúti sínek mellett Camden és Euston között, majd sikeresen továbbítottak és fogadtak egy üzenetet. Mindketten úgy gondolták, hogy a távíró végső elfogadása attól függ, hogy a vasúthálózattal együtt használják-e, amely már az akkori brit infrastruktúra, fontos részét képezte. Sajnos a Wheatstone-féle ötvezetékes távírót nem fogadták el szabványnak, helyette Morse egyszerűbb és megbízhatóbb, egyvezetékes rendszerét alkalmazták.

Cooke úgy gondolta, hogy Wheatstone a rá eső elismerésnél többet fogadott el a távíró fejlesztésében játszott szerepért, eközben Wheatstone, aki mindig lelkiismeretesen elismerte mások hozzájárulását, úgy érezte, hogy Cooke irigyli az általa elért fejlesztéseket.

A vita végül egy választott bíróság elé került. Sokra ugyan nem jutottak, de született egy megállapodás, amely elismerte mindkét fél jelentős szerepét, a távíró, gyakorlati felhasználásra való fejlesztésében.

Wheatstone azonban, egy további jelentős hozzájárulást is tett a távíróval végzett munkája révén, és ez a papírszalag megjelenése volt. 

Ez a papírszalag két sor lyukat használt Morse pontjainak és kötőjeleinek ábrázolására. Offline is elkészíthető volt, majd távírón automatikusan továbbíthatóvá vált. Ez azt jelentette, hogy a távíró percenként 100 szóval tudott üzeneteket továbbítani, szemben a korábbi, percenkénti 10 szóval. Ugyanezt a módszert használták az első számítógépek is, az adatok tárolására.

djp