Viktória királynő és Albert herceg negyedik gyermeke és második fia, testvéreitől eltérően a Windsor-palotában született 1844. augusztus 6-án, s szeptember 6-án keresztelte meg a canterbury érsek.

Affie, bátyjától eltérően szorgalmas és tanulni vágyó fiatal volt, aki nagyon érdeklődött a technikai vívmányok iránt, s még inkább a haditengerészet iránt. Ennek a személyes vonzalmának köszönhetően 1856-ban csatlakozott a Királyi Haditengerészethez, akárcsak annak idején IV. Vilmos, a Tengerészkirály.

Viktória brit királynő és Albert herceg első gyermeke 1840. november 21-én született a Buckingham-palotában, s anyjához hasonlóan a Viktória nevet kapta (egészen pontosan a Victoria Adelaide Mary Louisa nevet). Amikor megszületett, az orvos szomorúan közölte, hogy "Ó asszonyom, ez egy lány", de a királynő csak annyit mondott "Sebaj, legközelebb herceg lesz".

Szülei házassági évfordulóján keresztelték meg, ahol keresztszülei voltak az özvegy Adelaide királyné, I.Lipót belga király, I. Ernő szász-koburg és gothai herceg (őt Wellington herceg helyettesítette), Sussex hercege, Gloucester hercegnője és Kent hercegnője.

Oroszország, Franciaország és Anglia az 1832-es londoni konferencián abban egyeztek meg, hogy Görögországban királyság lesz, amelynek vezetőjévé Wittelsbach Ottó bajor királyi herceget választották, aki I. Ottó néven lépett trónra.

A herceg, aki Erzsébet magyar királyné (Sisi) unokatestvére is volt, harminc éven keresztül ült a görög trónon, s közben igyekezett a három nagyhatalmat egymás ellen kijátszani. Családi botrányai és erkölcstelen életvitele miatt 1862-ben a népharag elűzte a trónról.

A XIX. század korabeli Anglia városaiban, s főként Londonban rendkívül gyorsan növekedett a népesség, amely azzal is járt, hogy hihetelen mértékben megszaporodtak a nyomornegyedek.

Az ott élő népességnek a zsúfoltság mellett a különböző fertőző betegségekkel is meg kellett küzdenie, amelyek ugyan a főúri és királyi családokban is előfordultak, de a zsúfolt negyedekben sokkalta gyakrabban.

A különböző fertőző betegségek egyik fontos terjesztői voltak az egerek és patkányok, amelyeket szinte lehetetlen volt kiírtani, s amelyek még a Buckingham-palotában is gyakran előfordultak.

Viktória királynő a trónra lépése után alig tizennyolc évesen kevés tapasztalattal rendelkezhetett a nép életéről és rájuk leselkedő veszélyekről, de később férje, Albert herceg támogatásával sokat tett az áldatlan állapotok felszámolásáért - ilyen volt a munkásnegyedek építése vagy a csatornahálózat kiépítése.

Mária Alekszandrovna nagyhercegnő, II. Sándor orosz cár egyetlen felnőttkort megélt lánya, két öccsével gyakran járt Németországban és Európa déli részén, így gyorsan megtanult az orosz mellett angolul, németül és franciául is. 1868 augusztusában, amikor a nagyhercegnő még nagyon fiatal volt, egy németországi családlátogatáson megismerkedett Viktória királynő második fiával, aki éppen nővérét látogatta meg, aki egyébként Mária unokatestvérének felesége volt. Az első találkozás után három évvel, 1871 nyarán újra találkoztak Heiligenbergben, s elhatározták, hogy összeházasodnak.

Sisi és Ferenc József második gyermeke, Habsburg-Lotaringiai Gizella 1856. július 12-én született Laxenburg-kastélyban, Bécs közelében, a Habsburgok nyári rezidenciáján. Igaz második gyermekként született, de hamarosan ő lett a legidősebb, amikor Zsófia főhercegnő, mindössze kétéves korában, egy magyarországi utazáson megbetegedett és meghalt. Gizella is beteg volt, de az ő szervezete jobban bírta a megpróbáltatásokat.

A haláleset után, Ferenc József anyja, Zsófia főhercegné (aki egyébként Sisi nagynénje is volt) még jobban magához vonta a gyerekek neveltetését. Így Gizella és két évvel később született Rudolf teljesen a szigorú és konzervatív nagymama nevelését volt kénytelen elviselni. Egyedül a legkisebb kislány neveltetését nem engedte át az anyósának. (a képen Rudolf, Ferenc József, Sisi, Mária Valéria és Gizella)

A viktoriánus korszak előtt, majdnem hét éven keresztül ült a brit és hannoveri trónon az őrült király III. György harmadik fia, aki végül 1837. június 20-án hajnalban hunyt el, így az alig tizennyolc éves hercegnő királynővé vált.

A Tengerészkirály 1765. augusztus 21-én kora reggel született Londonban III. György és Sarolta királyné gyermekeként, s mivel csak a harmadik fiú volt, nem is gondolt arra, hogy valamikor is király lehet. Fiatal korától a tenger rabja volt, így tizenhárom éves korában a haditengerészet kadétja, majd tisztje lett, innen kapta a ragadványnevét is. Az amerikai függetlenségi háború alatt Észak-Amerikában és a Karib-tengeren szolgált, így ő volt a királyi család első tagja, aki Amerikában járt. A tengerészetnél nem kivételeztek vele, amit az is jelez, hogy egy részeg verekedés után Gibraltárban börtönbe is zárták - bár mikor kiderült kicsoda, gyorsan ki is engedték. Mindez persze nem volt egyszerű, hiszen népes család tagja volt - szüleinek összesen 15 gyermeke született.

A majdnem két évszázados versengés 1829. június 10-én kezdődött, amikor az angol egyetemi élet két zászlóshajója Oxford és Cambridge, összecsapott a vízen is. Két évvel korábban az évszázados rivalizálás már megjelent a sportban is, hiszen 1827-ben összecsaptak a krikettben. Ezt követte az evezős nyolcasok versenye, amelyet az angolok csak egyszerűen "a hajós verseny"-nek (The Boat Race) neveznek. Voltak persze előzményei, hiszen az egyetemek csapatai egymás között már évekkel korábban versenyeztek, de egyetemek közötti verseny még nem volt, pedig a vetélkedés a két intézmény között évszázados múltra tekinthetett vissza. 

Ez korántsem olyan volt olyan véres, mint az ókori római naumachia, de legalább annyira izgalmas a sportot kedvelők szemében.

Az eredeti ötlet két jóbaráttól származott, akik együtt jártak a londoni Harrow School-ba, majd az egyikük (Charles Wordsworth, aki William Wordsworth unokaöccse volt) Oxfordba, a másik (Charles Merivale) Cambridge-be ment egyetemre. Jó ötletnek tűnt a versengés, főként azért, mert a korábban már említett krikett mérkőzés eredménye döntetlen lett, az angoloknál nem túl ritka esemény, az eleredő eső miatt. Cambridge 1829 húsvétján hívta ki Oxfordot, amelyet Oxford március 22-én elfogadott, azzal a kitétellel, hogy magára a versenyre csak húsvét után kerüljön sor, mert ők csak húsvétkor kezdenek el felkészülni. Cambridge elfogadta a módosítást, s végül 1829. június 10. lett a kiválasztott dátum. Cambridge Henley-on-Thames városát ajánlotta helyszínként, amelyet az oxfordiak megtekintettek és megfelelőnek találtak. A helyszín kedvelt volt a különböző evezősversenyek tekintetében.

Cambridge mindig egy kicsit előrébb járt az evezésben, hiszen már egy évvel korábban megalakult az evezős klubja, ezzel szemben Oxfordban csak 1839-ben alakult meg a klub, bár már 1815-től versenyeztek.

Az első versenyt tehát a festői kis városkában tartották, amelyen Oxford már a hagyományos sötétkék mezben versenyzett. A beosztást pénzfeldobással döntötték el (ahogyan ma is), amely Oxfordnak kedvezett. A Hambleden zsiliptől indultak s a Hambleden-hídig tartott a futam. A pénzfeldobást nyerő Oxford a kissé kedvezőbb berkshire-i oldalon versenyzett. A versenyt összesen húszezer ember látta, s örülhetett vagy bánkódhatott, amikor Oxford jelentős fölénnyel megnyerte a futamot.

Néhány év szünet után, 1836-ban rendezték meg a következő versenyt, amelyet ekkor már Londonban rendeztek meg, Westminster és Putney között. Cambridge ekkor viselte először a világoskék mezét, amellyel a sok eton-i diákra utalt, s ekkor lett a hivatalos színe az eton-i kék. A versenyt ezúttal Cambridge nyerte, ahogyan két év szünet után a következő hármat is, mindegyiket Londonban.

Viktória királynő uralkodása alatt egyre híresebbé vált a verseny és egyre több nézőt is vonzott. Nem egy alkalommal a királyi család tagjai is megtekintették.

1842-ben az ellenfél megtörte a sorozatot, s nem akármilyen módon. Akkortájt még nem szabályozták a csere lehetőségét, s a (kivételesen ismét) Henley-on-Thames-nél tartott versenyt úgy nyerte meg Oxford, hogy az egyik versenyző megbetegedett, így csak heten versenyeztek. A kilátástalannak tűnő futamot csodával határos módon nyerte meg Oxford, s hatalmas ünneplés volt.

1856-tól már évente megrendezték a versenyt, s csak a két világháború időszakában, valamint a tavalyi pandémiás időszakban maradt el. A hagyomány szerint mindig a vesztes hívja ki a győztest a következő évi csatára.

A verseny történetében egyetlen egy döntetlen volt, amikor a legenda szerint 1877-ben a döntőbíró Honest John Phelps elaludt egy bokor alatt, így lemaradt a célba érés pillanatáról. Szép legenda, de valószínűleg zavarta a kilátást a többi célvonal közelében lebegő csónak, s ezért hirdetett döntetlent. (A nézők szerint egyébként Oxford nyert.)

Jelenleg 85-80 az állás Cambridge javára, s az egyetlen döntetlen mellett egy alkalommal kizárták Cambridge csapatát szabálytalanság miatt, három alkalommal pedig elsüllyedt valamelyik hajó (Cambridge 2 alkalommal, Oxford 1 alkalommal). Az evezős hajók hossza egyébként 18,9 méter.

A hajók 1856-tól ugyanazon a pályán versenyeznek, így az eredmény valamelyest összehasoníltható - persze az időjárás és egyéb külső körülmények alaposan befolyásolhatják az eredményt. A győzetesek közül a leggyorsabban Cambrdige tette meg az utat 1998-ban 16 perc és 19 mp alatt, míg a győztesek közül a leglassabb 1860-ban szintén Cambrdige volt, akkor 26 perc és 5 mp alatt értek végig.

A verseny óriási népszerűségnek örvend, országok tucatjai nézik vagy hallgatják a világ minden részében. 1949-ben a BBC egyik riportere, John Snagge azt találta mondani, hogy „Nem látom, ki vezet, de vagy Oxford vagy Cambridge.” - ami kissé viccesen hangzott.

Néhány érdekesség a versenyek történetéből:

• 1912-ben mindkét hajó elsüllyedt
• 1927-től női csapatok is indulnak, 1965-től pedig már a tartalékcsapatok is. 
• a második világháború alatt voltak nem hivatalos versenyek
• 1951-ben két futam is volt, mert az első futamon 1951. március 24-én Oxford hajója elsüllyedt, így két nappal később megismételték, ahol Cambridge győzőtt
• 1978-ben történt a leghíresebb elsüllyedés, ahol Cambrdige süllyedt el
• 1984-ben a verseny indulása előtt közvetlenül Cambridge hajója ütközött egy bárkával, a versenyt a következő napra halasztották
• 2012-ben egy ember úszott a Temzében a hajókhoz közel, így félórát várakoztak

 djp

Zsófia osztrák főhercegnő, vagyis Sophie Friederike Dorothea Maria Josepha, Ferenc József és Sisi első gyermeke 1855. március 5-én született Bécsben, s még aznap meg is keresztelték.

A tizenhét éves Sisi gyorsan teherbe esett, s Zsófiát hamarosan követte egy másik kislány, Gizella is.

Az első szülés után, Zsófia főhercegné, akiről az újszülött az első keresztnevét kapta, s aki egyébként valóban a keresztanyja is volt, szinte azonnal elvette a császárnétól a gyermeket.

Nem titkolta, hogy magát Sisit is gyereknek tartja, s nem tartja alkalmasnak egy gyermek nevelésére. Mindez csak erősödött, amikor a második kislány is megszületett.

Ráadásul Sisi sokkal közvetlenebb volt, mint amilyen viselkedést az osztrák császári udvar etikettje megkívánt, s a főhercegné szerette volna maga felügyelni az elvárásainak megvalósulását.

Viktória királynő harmadik lánya 1846. május 25-én született a Buckingham-palotában, majdnem születésnapi ajándékként, hiszen édesanyja az előző napon töltötte be a 27. életévét.

Nem volt egyszerű szülés, a királynő sokkal hosszabb ideig és többet szenvedett, mint az előző szüléseinél, s hosszabb ideig tartott a felerősödése is. A kislány teljesen elkékülten jött a világra, de hamarosan jobban lett. Ahogyan Albert herceg bátyja mondta néhány nap múlva "nagyon kéken jött erre a világra, de most már elég jól van".

Helena Augusta Victoria a nevét az orleansi hercegnőről, a cambridge-i hercegnéről és természetesen édesanyjáról kapta.

A kis Helena élénk és szókimondó gyermek volt, aki nagyon nehezen tűrte az igazságtalanságot. Amikor nagyobb testvérei piszkálták, akkor több esetben is egyszerűen orrba vágta a zaklatót.

Nagyon sokoldalú volt, hiszen tehetségesen rajzolt, magas színvonalon zongorázott, érdekelte a tudomány és technika, de szívesen lovagolt és csónakázott is.

Talán ő volt édesapja kedvenc gyermeke, bár Louise születése után kissé háttérbe szorult. A szeretet kölcsönös volt, ahogyan egy édesapja halála után írt leveléből kiderült: "Imádtam Papát, jobban szerettem őt, mint bármit a földön, szava a legszentebb törvény volt, és ő volt a segítségem és tanácsadóm ... Ezek az órák voltak életem legboldogabbjai, és most oda az egész. "

Édesanyja azonban megbízhatatlannak tartotta, így Alice mellé (aki afféle titkára volt Viktóriának) nem ő, hanem Louise került asszisztensnek, aki édesanyja napi munkáját segítette. Fél évvel később mégis változott a helyzet, hiszen Alice férjhez ment, így ő került oda.

Ebben a szerepben aztán egy kis kacérkodás is akadt, hiszen közeli kapcsolatba került Carl Rulanddal, akit Stockmar báró ajánlására alkalmaztak 1859-ben könyvtárosként. A fiatal könyvtáros németül tanította a walesi herceget, de talán többet foglalkozott Helena hercegnővel, mint kellett volna. Végül ezt a királynő is megtudta, így 1863-ban Ruland távozni kényszerült a királyi udvarból.

Viktória királynő elhatározta, hogy férjhez adja lányát, de választása politikailag eléggé kínosra sikerült. A poroszok és osztrákok legyőzték a dánokat, s Ausztria a Schleswig és Holstein hercegségeket Krisztián schleswig-holsteini herceg családjának visszakövetelte. Közben azonban a poroszok megszállták a területet, így azok poroszokká lettek. A walesi herceg felesége, Alexandra a dán király lánya volt, akiknek szintén érzékeny pont volt a terület hovatartozása.

Ha ezek hozzávesszük, hogy a porosz trónörökös felesége Viktória legnagyobb lánya volt, akkor talán érthető milyen diplomáciai bonyodalmak voltak. Ha ezt még lehet fokozni, akkor a leendő vőlegény majdnem kétszer annyi idős volt, mint a menyasszony, s egyébként harmadunokatestvérek is voltak. A vőlegény egyébként Alexandra hercegnő harmadunokatestvére is volt. A feszültség olyannyira tapintható volt, hogy a királynő maga írta le "Bertie a legkedveltebb és legkedvesebb, de Alix semmiképpen sem az, aminek lennie kellene. Hosszú lesz, ha valaha, míg visszanyeri a bizalmamat. "

A walesi herceg el sem akart menni az esküvőre, de végül Alice rábeszélte, s a húgát Viktória királynő és a walesi herceg kísérte nyolc koszorúslány kíséretében. A vőlegény még idősebbnek nézett ki a koránál.

Az esküvő 1866. július 5-én volt a windsori kastélyban, majd az első éjszakát az Osborne-házban töltötték. Nászútra Párizsba, Svájcba és Genovába mentek.

Az ifjú pár csendes életet élt, s a Buckingham-palota egyik lakosztályában éltek. A hercegnő 30.000 font hozományt kapott, s Viktória kiegészítette 100.000 fontnyi külön juttatással, amelynek évi 4000 font kamata volt. A parlament a királynő személyes kérésére 6000 fontnyi évjáradékot szavazott meg a hercegnek.

A herceget próbálták bevonni a mindennapi udvari életbe, de ő jobban szeretett a kutyájával játszani, galambjaival foglalkozni vagy vadászni.

A párnak összesen hat gyermeke született, két fiú majd két lány, akik megérték a felnőttkort, valamint később egy csecsemőkorban elhunyt kisfiú és halva született kisfiú.

Helena az anyja közelében maradt és segített Beatrice-nek, aki időközben édesanyja bizalmasa, titkára lett.

A hercegnő eleinte sokat betegeskedett, s többféle kór ellen, valamint az ópium és laudanum ellen is küzdött.

Talán az egészségügyi problémáknak köszönhető, hogy a hercegnő elkezdett érdeklődni a gyógyítás és ápolás iránt.

1870-ben a Brit Vöröskereszt Hölgyek Bizottságának alapító tagja lett, s aktív szerepet játszott a nővérek toborzásában a francia-porosz háború idején is. Később a Brit Ápolók Egyesületének elnöke lett, míg az új királyné fel nem szólította a poszt átadására számára. Helena nem akart vitát, így engedett Alexandrának.

Eközben sokat foglalkozott a kézimunka népszerűsítésével, létrehozta a Művészeti Kézimunka Iskolát is, de számos karitatív rendezvényen is vett részt. Ingyenes vacsorákat szervezett a rászorulóknak, emiatt egy kortárs szerző szavai alapján "a windsor szegényei imádták".

Másik kedvelt foglalatossága az írás volt, amelynek keretében már 1867-ben megírta apja első életrajzát, s egy kortárs szerint meglepő hűséggel fordította le apja német leveleit angolra. később több egyéb művet is lefordított pusztán szórakozásból.

Anyja halála után eltávolodott a királyi udvartól, ahol olykor megjelentek, de ez már nem volt túlságosan jellemző. Az első világháború kirobbanása után újra az ápolásnak szentelte az életét. A helyzetet bonyolította, hogy Albert nevű fia a poroszok oldalán harcolt. Férje 1917 októberében hunyt el 87 évesen, nem sokkal az ötvenedik házassági évfordulójuk után.

A hercegnő végül 77 éves korában hunyt el, s előbb a Szent György kápolnában temették el, majd később a Frogmore-ban helyezték el.

Sokan, sokféleképpen értékelték mind megjelenését, mint jellemét, de lánya Marie Louise hercegnő, aki valószínűleg elég jól ismerte, így jellemezte anyját: "Nagyon kedves, hullámos barna hajjal, gyönyörű, egyenes orral és gyönyörű borostyánszínű szemekkel ... Nagyon tehetséges volt: kiválóan zongorázott, külön tehetsége volt a vízfestékkel való rajzoláshoz és festéshez ... hűséges volt a barátai iránt ... Ragyogóan okos volt, csodálatos üzleti érzékkel rendelkezett..."

djp