Széchenyi István, a legnagyobb magyar (ahogyan Kossuth Lajos nevezte) Bécsben született 1791. szeptember 21-én Festetich Julianna grófkisasszony és Széchényi Ferenc gróf legkisebb gyermekeként.

Édesanyja, akinek testvérbátyja alapította a keszthelyi Georgikont, eredetileg gróf Széchényi József felesége volt, de férje két év házasság után elhunyt, így három évvel később, 1777. augusztus 17-én (pápai engedéllyel) feleségül ment elhunyt férje öccséhez, gróf Széchényi Ferenchez. Két és fél évszázaddal korábban VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házassága volt hasonló.

A házaspárnak összesen hat gyermeke született, s közülük öt élte meg a felnőttkort.

A legkisebb fiú leginkább Nagycenken és Bécsben töltötte a gyermekkorát, s magántanítók oktatták. A családban magyarul beszéltek, de összességében jóval többet beszélt németül, mint magyarul. Ennek következtében a naplóját is jórészt németül írta, s beszélni is jobban tudott németül, mint magyarul, s csak élete második felében (elsősorban Wesselényi hatására) kezdett magyarul alkotni.

Naplóját 1814 júliusától egészen 1860. április 1-ig folyamatosan vezette, amely értékes forrás a kutatóknak.

Egyik nevelője maga a nagy hírű Révai Miklós volt, egy befogadott francia menekült káplán pedig latinra, olaszra és franciára tanította.

Bár magántanulóként tanult, apja kifejezett kérésére az évenkénti vizsgákat nyilvános iskolában (pesti Piarista Gimnáziumban, a soproni Bencés Gimnáziumban és a szombathelyi Líceumban) teljesítette, szorgalmas lévén kitűnő eredménnyel. A záróbizonyítványát Szombathelyen kapta meg, szintén kitűnő minősítéssel.

Iskolái végeztével már 17 évesen katona lett, apja akaratának megfelelően. Ebben része volt annak is, hogy Napóleon ekkortájt igázta le Európát, s egy törvény szerint minden nemesi családból egy embernek be kellett lépnie a hadseregbe. Apja azonban mindhárom fiát katonának küldte.

István kitűnően helyállt, s másfél év katonaság után kinevezték főhadnagynak, hamarosan pedig a tűzkeresztségen is átesett a győri csatában. Bár vereséget szenvedtünk, ő maga kitűnt vitézségével, így hamarosan már kapitány lett.

Pár évvel később a lipcsei csata előtt, Schwarzenberg herceg magához Blücher porosz tábornagyhoz küldte, aki veszélyes feladattal bízta meg. Az ő megbízatása révén csatlakozott Bernadotte svéd trónörökös a koalícióhoz, s így a csata el s dőlt. Teljesítményét számos kitüntetéssel honorálták.

1815. május 2-án az ő serege verte szét Joachim Murat testőrezredét.

Napóleon legyőzése után 1815 szeptemberében, már új földesúrként ment Franciaországba, majd onnan Angliába, hiszen édesapja 1815-ben átadta neki a cenki kastélyt és uradalmat, hogy a saját lábára állhasson.

Ott elsősorban a lótenyésztéssel foglalkozott, de több gyárossal és mérnökkel is megismerkedett. Nagy figyelemmel vizsgált meg mindent, a kulturális vívmányoktól a technikai találmányokig, s számos dolgot később Magyarországon is megvalósított. Egy év múlva már 21 lovat vásárolt és egy angol ménesmestert is alkalmazott melléjük. Sokat foglalkozottt a cenki kastély lakályossá tételével is, bár főként Bécsben élt.

Másfél évvel később Itália, Görögország és Kis-Ázsia voltak a célpontjai, majd Magyarországon és Erdélyben utazgatott. Ekkor, 1821. augusztus 1-én ismerkedett meg Zsibón báró Wesselényi Miklóssal, akivel szoros barátságba került, majd hosszú éveken keresztül Amerikába vágyott, de (katona lévén) Metternich mindig elutasította a kérelmét. Néhány próbálkozás után 1822-ben újra Angliába utazott, ezúttal bő félévre, márciustól szeptemberig Wesselényivel.

Közben 1822. január 31-én benyújtotta I. Ferenc császárnak a lóverseny meghonosítására tett javaslatát, amely ügyet József nádor is támogatott. Ezt a kérését Angliai látogatása után újra megismételte, s kérte a lóverseny engedélyeztetését a birodalomban. Számos ötlete támadt a külföldön látott tapasztalatai miatt, a Duna- és Tisza-szabályozástól a selyemhernyó-tenyésztésig.

Nem sokkal később, édesanyja halála után, 1825. május 10-én Párizsba utazott X. Károly koronázására, mint hivatalos küldött, Esterházy Pál herceg mellett.

1825 szeptember 12-én azonban már a pozsonyi országgyűlés helyszínén találjuk, mint a grófi család saját földbirtokkal rendelkező tagját. Október 12-én szólalt fel először a felsőtáblán, ahol nagy feltűnést keltő beszédet tartott. Nem a témaválasztás volt igazán érdekes, hanem az, hogy a gróf az első beszédét katonaruhában és magyarul adta elő, a szokásos latin helyett. Mindez nagy felháborodást keltett, de több fiatal földbirtokos azonnal követte a példáját. Az egyik jelenlévő úgy fogalmazott „epochát csinál ezen a táblán gróf Széchenyi kapitány, mert ő magyarul szólalt meg".

Ezt követően november 3-án barátja, Felsőbüki Nagy Pál felszólalása után is szót kért némileg váratlanul, s beszédében tette meg a nagy felajánlását:

„Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, úgy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.”              

Rajta kívül Vay Ábrahám 8000, Andrássy György 10000 és Károlyi György 40000 forintot ajánlott, de kisebb összegekkel is sokan támogatták őket. Összességében negyed millió forint volt. November 8-án benyújtották az írásbeli ajánlatot, s maga József nádor is 10000 forintot adományozott az akadémiának. Szintén ezen az országgyűlésen került szóba a Kaszinó.

Egyre kevésbé érdekelte a katonai pálya, végül összesen 17 évnyi szolgálat után, 1826. február 15-én zárta le katonai pályafutását, amelyben nagy szerepet játszott, hogy a kapitányból sok év után sem lett őrnagy. Bár jórészt az utolsó évek közéleti eseményei miatt lépett ki a hadseregből, hogy a katonai rangja ne akadályozza a politizálását.

Az elképzeléseket hamar tettek követték, hiszen 1827. június 6-15. között megkezdődtek az első pesti lóversenyek, közben 1827. június 10-én megtartották Kaszinó alakuló gyűlését, amelyet összesen 150 tag alapított, bár csak 45 volt jelen az alakuló gyűlésen. A Nemzeti Kaszinó tagja lett 1830-ban maga Metternich is.

Két hónappal a Kaszinó indulása után, 1827. augusztus 18-án a király szentesítette a Magyar Tudós Társaság felállításáról szóló törvénycikket, majd 1828. június 6-án, éppen egy évvel a lóverseny indulása után megalapította a Lótenyésztő Társaságot.

Eközben egyre többet írt, s 1828. február 22-én megjelent első könyve a Lovakrul, de hamarosan megjelent a Hitel (1830. január 31-én), majd a Világ (1831. július 9.) és a Stádum is. A Hitelben támadta az ősiség rendszerét és felvetette a robot és terményszolgáltatások megszüntetésének kérdéseit is. A mű nagy hatással volt, a fiatal birtokosok jórészt mellé álltak, az idősebbek viszont elfordultak tőle. Mindezt még jobban erősítette a Világ tartalma, amely a nemzet átalakulásról szólt.

Sok mindennel foglalkozott (juhtenyésztés, szederfa-ültetés, gőzhajózás, folyószabályozás, állandó híd építése), s az ő ösztönzésére terjedt el az "Ön" megszólítás használata, mint udvarias megszólítás, amelyet egyébként fiatalkori tanítója, Révai Miklós használt előszeretettel.

Foglalkozott a jobbágyok életkörülményeivel is, hiszen amikor 1831. július 12-én Cenkre utazott, ahol éppen kolerajárvány tombolt, s ott írta meg a "Kedves jobbágyaim ..." kezdetű röpiratát, amely az egészségügyi védekezési lehetőségekkel foglalkozott és hasznos tanácsokat adott a jobbágyoknak. A vármegye a kolera elleni védekezési bizottság tagjává is választotta.

Közben elkezdte a Reformatio című művét írni, amely aztán Stádium néven lett ismert.

A magyar nyelv terjesztése miatt, Pest vármegye megbízásából, 1832. április 18-án megjelent a Magyar játékszínrül című műve. Ennek apropója, hogy ekkor már évek óta volt Pesten is lakása, így részben pestivé is vált.

1832 nyarának végén újra Londonba utazott gróf Andrássy György társaságában, ahol a hidakat, gőzhajózást, gőzmalmokat és gőzvasútat tanulmányozták. Ekkor tárgyaltak először az állandó pesti híd lehetőségéről az angol mérnökökkel, illetve ekkor utazott először vasúton.

Egy év múlva királyi biztosként vezette az Al-Duna szabályozásának irányítását, majd amikor a hazai kormányzat nem engedte kinyomtatni a Stadiumot, 1833 októberében Lipcsében jelentette meg. Az osztrák kormány azonban lefoglaltatta az országba érkező példányokat.

A következő években igazi utazó nagykövet lett, hiszen rendszeresen járt az al-dunai munkaterületen valamint Angliában és Párizsban is előfordult.

Közben arra is jutott ideje, hogy közbenjárjon barátja Wesselényi Miklós hűtlenségi perében, valamint segített megszervezni Sopronban a Soproni Gőzmalom Társaságot 1836-ban. A soproniak egyébként még ezelőtt, 1835. február 20-án Sopron díszpolgárává választották.

Ennyi tennivaló mellett azonban a magánélete is eléggé mozgalmas volt, s néhány becsületbeli ügyben párbajozott is, hol karddal, hol pisztollyal, de apró sérülésekkel megúszta. A sportos huszárkapitányt számtalan arisztokrata megkörnyékezte, hogy lányait összehozza vele, de ő híres szoknyavadászként, inkább a férjes asszonyokat üldözte.

Az élet furcsa fintoraként végül bátyja halála után a feleségével, Caroline Meade grófnéval folytatott viszonyt, majd feleségül kérte a húgát, de a szülők nem engedélyezték a házasságot. Ezután egy 14 éves hercegnőbe lett szerelmes, akinek szintén megkérte a kezét, de újra kikosarazták. Ekkor azonban már Hunyady Gabrielle grófnéba volt szerelmes, aki azonban nemsokára elhunyt, ahogyan Caroline is. Ekkor találkozott Seilern Crescence osztrák grófnővel, aki azonban Zichy Károly gróf felesége volt, s akinek 11 évig udvarolt, miközben a bécsi társaság kedvenc témája volt, s a férj is tudott róla.

A grófnő azonban nem engedett, a kapcsolat plátói maradt, azonban Zichy gróf 1834-ben elhunyt.

A gyászév letelte után 1836. február 4-én oltárhoz vezette az akkor már hétgyermekes özvegyasszonyt, s megkezdődött cseppet unalmas élete második, még mozgalmasabb fele.

De arról majd máskor ...

djp