A mai Anglia tulajdonképpen három (na jó - talán négy) embernek köszönheti a karácsonyi szokások elterjedését.
Ezek közül kettő a XIX. század nagyobb részében uralkodó Viktória királynő és férje Albert herceg volt. A királynő nem is titkolta, hogy számára a karácsonyi időszak volt a legboldogabb minden évben, ahogyan ezt egy 1841. december 25-i naplóbejegyzésében is olvashatjuk: "A karácsonyt mindig legboldogabb időszaknak tekintem, ahogyan Albert is, aki természetesen még jobban élvezhette ezt gyermekkorában, ami nekem, gyermekként nem volt biztosítva. Öröm, hogy ez az áldott ünnep, az ember legboldogabb napjaihoz kapcsolódik."
Viktória királynő, hogy ahogyan férje Albert herceg, német származású volt, s a hagyomány szerint a karácsonyfa díszítését ő vezette be a királyi udvarba, aztán a királyi családot utánozva így terjedt el az országban.
De vajon valóban így van-e?
Valójában az elsőség, Viktória szintén német származású, azelőtt mecklenburgi-strelitzi hercegnő nagymamájáé volt, aki III. György feleségeként a jó Sarolta királyné nevet érdemelte ki az angoloktól. Akkortájt az emberek úgy emlékeztek meg a karácsonyról, hogy egy bevittek az otthonukba egy magyal vagy fagyöngy ágat, amit felfüggesztettek. (Nathanial Dance-Holland: Sarolta királyné)
Sarolta királyné éppen 220 éve, 1800 decemberében állította fel az első ismert angol karácsonyfát Windsorban (egy tiszafát egy hatalmas cserépben), a palota egyik legnagyobb termében. Olyannyira szívén viselte az ügyet, hogy udvarhölgyei kíséretében ő maga is díszítette. A királyné hatalmas partit szervezett a windsori családok gyermekeinek, s hirtelen ötlet alapján a tiszafát édességekkel, mandulával, mazsolával, gyümölcsökkel, ajándékokkal és kis viaszgyertyákkal rakta tele, majd így állította a Queen's Lodge szalon közepére. A megérkező gyerekek teljesen elbűvölten nézték a feldíszítés után viaszgyertyák által megvilágított fát.
Körbeülték és énekeltek, majd különböző ajándéktárgyakat adtak egymásnak - leggyakrabban ruhákat, ékszereket, játékokat, édességeket és dísztárgyakat. Az angol nemesség számára mindez eléggé meglepő volt, mivel még sohasem láttak hasonlót. Dr. John Watkins, a királyné egyik életrajzírója szerint (aki maga is részt vett a partin) "mindenki elégedetten tért haza".
Ennek alapján a következő években egyre több főrangú család kezdett karácsonykor fákat állítani, s mikor Sarolta királyné 1818-ban elhunyt, a szokás már gyökeret vert a nemesség körében, s lassan tovább virágzott. Mindez azonban, csak egy szűk rétegben terjedt el.
1832 december 24-én a kis Viktória hercegnő megjegyezte naplójában, hogy „Vacsora után az ebédlő közelében lévő teázóba mentünk át. Itt két hatalmas kerek asztalon két fa állt, ezeket tele aggatták égőkkel és cukordíszekkel. Az ajándékokat körülöttük helyezték el..."
Mamától egy szép kis lila csomagot kaptam, és egy kis tasakot, mindkettőt maga készítette. Kaptam egy csodálatos opál brosstűt és egy fülbevalót, könyveket, egy lila szaténruhát. Zsófia néném egy maga varrta ruhát ajándékozott nekem, Mary néném egy pár ametiszt fülbevalót.”
Albert herceg 1840 decemberében néhány lucfenyőt hozatott Coburgból, s ez valódi újdonságot jelentett a nemesség számára, majd pár évvel később, már a sokak által olvasott folyóiratok, mint az Illustrated London News, a Cassell's Magazine és a The Graphic is elkezdték ábrázolni és aprólékosan leírni a királyi karácsonyfákat, így lassan a tömegeket is elérte a karácsonyi szellem, s megszokottá vált a fenyőfa is.
Mindezek mellett azonban még szükség volt valakire, aki a karácsonyi szeretet hatalmáról írt, s ezt az akkortájt legjobban elismert angol író, Charles Dickens tette meg, aki 1843. december 19-én megjelent Karácsonyi ének című regényével közel hozta az embereket a karácsony szellemiségéhez. A kötet hatezer példányban jelent meg, s mind el is fogyott pár nap alatt, sőt a következő egy évben még tizenegy kiadás jelent meg. Az akkoriban éppen pénzügyi nehézségekkel küzdő író, aki ötödik gyermekének születését várta, éjszakánként hatalmas (20-30 km-es) sétákat tett meg Londonban, s tulajdonképpen fejben írta meg a történetet, s amikor hajnaltájt hazaért, már csak leírta, amit kitalált.
Így tehát - Viktória, Albert, Dickens és persze Sarolta királyné a "felelősek" a karácsonyi hangulat és a karácsonyi szokások elterjesztéséért.
Az angolok számára egy új ünnep született, s a gazdagabb rétegek számára lehetőség volt arra, hogy az év végéhez közeledve szabadnapot vegyenek ki, s két napon keresztül a családjukkal ünnepeljenek. Ekkortájt kapta a nevét a Boxing Day (amely azóta is ilyen néven maradt, s amely 1871-től már hivatalos munkaszüneti nap is lett), amikor a szegényebb emberek kinyitották azokat a dobozokat, amelyek a gazdagoktól kapott pénzt és egyéb ajándékot rejtették, másrészt a papság Szent István napján alamizsnát osztogatott a szegényeknek. Közben az olyan új találmányok, mint a vasút, azt is lehetővé tették, hogy a messzebb dolgozókból egyre többen hazatérhessen a karácsonyi időszakra a családjukhoz. Ez az ünneplési mód 1860 körül már általánossá vált szinte az egész országban.
A gyerekjátékokat ekkortájt kézzel készítették, ezért drágák voltak, de lassan, a gyárak megjelenésével, megindult a tömegtermelés, ezáltal a szokásos ajándékok (játék, baba, könyv, óra ...) olcsóbbá váltak. Ezek már megfizethetőek voltak a középosztály gyermekeiknek is. A szegény gyerekek harisnyájában, amely 1870 körül vált népszerűvé, azonban továbbra is csak alma, narancs és néhány dió volt.
1843-ban jelent meg az első karácsonyi képeslap is, Sir Henry Cole megbízott egy művészt, akinek rajzán egy embercsoport látható egy vacsoraasztal és egy karácsonyi üzenet mellett. Összesen ezer darabot jelentetett meg egy schillinges áron, s az új termék pár év alatt óriási sikert futott be.
Ekkortájt már, az általában este kilenckor kezdődött ünnepi karácsonyi vacsora része volt a csirke vagy a pulyka, ezt azonban a legtöbb család nem engedhette meg magának, ezért Észak-Angliában a sült marhahús volt elterjedt, Londonban és Dél-Angliában pedig a liba, a legszegényebbek viszont sokszor nyúlhúst ehettek. A királynő karácsonyi étlapja (1840-ben) marhahúst tartalmazott és természetesen egy-két sült hattyút. Olykor azonban akadt szalonka, medve vagy vaddisznó is. A század végére már általánossá már vált a pulykahús, amelyek jórészt a norfolki farmokon nevelkedtek.
Tom Smith londoni édedséggyártó 1846-ban jelentette meg díszes és színes papírcsomagolásban a különböző édességeket, amelyekhez még apró ajándékokat is adott - apró játékokat, s megszületett a karácsonyi keksz is. (az angol változat - Illustrated London News - 1848)
A királyi családról 1848. december 23-án Illustrated London News-ban megjelent metszet, kicsit később megjelent a Sarah Josepha Hale által szerkesztett Godey Lady's Book című amerikai folyóiratban is (kissé megszerkesztve, hiszen eltávolították Albert bajuszát és Viktória tiaráját), amelyre 1860-ban már 160.000 előfizető volt, így óriási hatással volt az amerikai középosztálybeli nőkre, akik közül számtalan próbálta utánozni az angol királyi családot. (az amerikai változat - Godey Lady's Book)
Ami talán meglepő, hogy a királyi család Albert hatására, szentestén ajándékozta meg egymást, német szokás szerint, nem pedig 25-én reggel, ahogy manapság szokás. Viktória királynő, a férje miatt még inkább tartotta a német szokásokat, sőt, gyakran németül beszéltek a családban, hiszen mindenki megtanult németül. A herceg többször feldíszített fákat küldött a Windsor környékén lévő iskolákba és laktanyákba is. A családi fákon (mindenkinek külön karácsonyfája volt, amelyek részben a mennyezetről lógtak alá) Viktória és Albert valóban a saját kezükkel rakták fel a mézeskalácsdíszeket és gyújtották meg a viaszgyertyákat. Olykor egyéb meglepetéseket is okoztak a gyerekeknek, ahogyan Viktória királynő naplójából 1856. december 24-én kiderül.
- Albert meglepetést rendezett a gyerekeknek. Németországban egy régi mondás szerint, Szent Miklós virgáccsal jelenik meg a szemtelen gyerekeknek, a jó gyerekeknek pedig mézeskaláccsal, és ezt már Arthur is hallhatta. Ennek megfelelően Albert felöltözött Szent Miklósnak, s félelmetesnek látszott, hóval borított, hosszú, fehér szakállával és vörös orrával, óriási termetével! Megkérdezte a gyerekeket, akik kissé féltek és aggódtak: „Te jó gyerek vagy, és mézeskalácsot és almát kapsz?”.
A karácsonyi készülődés mellett számtalan családi szórakozásra is sort kerítettek, különösen Albert, aki kitűnően korcsolyázott, s így kísérte a királynőt.
A királynő azonban, Albert 1861-ben bekövetkezett halálát követően, elvesztette érdeklődését a karácsonyi ünnepek iránt, 1862 decemberében azt írta: „A karácsony, amely korábban olyan kedves boldog idő volt, olyan szomorúan érkezett el.„
Az unokák azonban lassan visszaadták az ünnep iránti szeretetét, és a karácsonyfák ismét megvilágították a királyi udvart, akárcsak Albert idején.
jövő vasárnap újra találkozhatunk és folytathatjuk ...
A blogban használt források listája
A Viktóriánus korabeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.
Csatlakozz a bloghoz és a Facebook-csoporthoz!
