Viktória királynő egyik kedvenc írója, Charles John Huffam Dickens, csak pár évvel volt idősebb az uralkodónál, hiszen Dickens 1812. február 7-én született második gyermekként egy nyolcgyermekes családban Portsmouthban. Alig ötéves korában Kentbe költöztek (milyen véletlen - a királynő apja a kenti herceg volt), majd tízéves korában Londonba költöztek.
Apja a hadiflotta pénztárnokaként jól keresett, de folyamatosan többet költött, mint amennyit szabad lett volna, s a család lassan elszegényedett, végül John Dickens 1824-ben bevonult az adósok börtönébe, s a kor szokásainak megfelelően a családja is vele tartott. Persze ez sem volt véletlen, hiszen Dickens nagyapja egy sikkasztó volt. (litográfia a fiatal Dickensről)
A kis Charles, aki eddig a viktoriánus álomban, jómódban élt, és nagyon sokat olvasott, különösen a pikareszk regényeket, hirtelen a legszegényebb rétegek került be. Ekkor már 12 éves volt, így ő nem követte apját a börtönbe, hanem Camden Townban maradt, s egy szegény régi ismerősnél, egy Elizabeth Roylance nevű idős hölgynél lett elszállásolva. A fiúnak azonban el kellett mennie dolgozni, s egy fénymázműhelyben kezdett el robotolni, heti hat napon keresztül, naponta tíz órát, ahol heti hat schillinget keresett, amelyből eltartotta magát és támogatta a családját is. Az ekkori élmények, a látott és érzékelt nyomor egy életre meghatározta a gondolkodásmódját.
Évekig dolgoznia kellett, míg egy váratlan örökségnek köszönhetően (az apai nagyanyja meghalt és 450 fontot hagyott hátra) a család elhagyhatta az adósok börtönét, de az anyja nem vette ki a fiút a műhelyből, amelyet a kis Charles, aki gyűlölte a munkát, amelyet végeznie kellett, soha nem bocsátott meg neki.
Tizenöt évesen végül otthagyta a műhelyt és ügyvédbojtárkodással majd gyorsírással keresett pénzt, amely abban segítette, hogy alaposan megismerje a korabeli bíróságokat és bírósági ügyeket.
1830-ban megismerkedett első szerelmével Mary Beadnell-lel, aki egy bankár lánya volt, s akinek szülei nem nézték jó szemmel a fiatalok kapcsolatát. Végül elküldték a lányt egy párizsi iskolába, így a kapcsolatnak egy idő után vége szakadt.
Dickens szeretett volna híres lenni, de nem tudta hogyan.
Előbb színésznek állt, majd próba-szerencse alapon írással kezdett foglalkozni. Egy évvel később már politikai újságíróként dolgozott (parlamenti tudósításokat írt és az éppen aktuális választási kampányról tudósított) a Morning Chronicle című lapnak, s első novelláját is elküldte a londoni Monthly Magazine-nak, amely 1833 decemberében meg is jelent. 1836-ban megjelent egy gyűjteményes kötete Sketches by Boz (Boz vázlatai - London aranykora és más karcolatok; a Boz sokáig elkíséri, mint írói álnév) címmel amely nagy sikert aratott, ahogyan ekkor megjelent első regénye a Pikwick Klub is. 1836 márciusában Dickens szerződést ír alá a Chapman and Hall éppen induló kiadóval, amely megjelenteti a Pickwick Klubot egy sorozatban. Egy 12.000 szóból álló részért 14 fontot kap - az első szám csak ezer példányban jelenik meg, 1837 decemberében már 40.000 példányban fogy.
Egy csapásra híres lett, amelyből azonnal érezte, hogy jó úton jár, s hozzákezdett talán leghíresebb regénye a Twist Olivér megírásához, amely végül 1838-ban jelent meg, az első olyan viktoriánus regényként, amelynek egy gyerek a főszereplője. Sokat keresett, de pénze jó része elúszott a tőzsdén, mert próbált a híresség mellett gazdag is lenni.
A regény mély hatással volt az éppen trónra lépett Viktória királynőre is, aki még a koronázása előestéjén is ezt olvasta, s ajánlotta miniszterelnökének, Lord Melbourne-nek, mert "rendkívül érdekes". Viktória anyja korábban tiltotta Dickens műveinek olvasását, de ez nár akkor sem zavarta a fiatal lányt, élete végéig rajongott Dickens műveiért. Ez kicsit emlékeztet Sarolta walesi hercegnő rajongására Byron iránt. (Sir George Hayter: Viktória királynő koronázása)
Közben, 1835 februárjában Dickens a 23. születésnapján rendezett ünnepségen megismerkedett Catherine Thompson Hogarth-tal, akivel fellángol a szerelem, olyannyira, hogy hamarosan el is jegyezte, majd 1836. április 2-án egy éves jegyesség után feleségül is vette Catherine-t, aki tizenöt év alatt tíz gyermeket szült neki, s legalább két vetélése is volt, vagyis szinte folyamatosan terhes volt.
Nemsokára megszületett első gyermekük, így fiú, de hamarosan komoly veszteség érte Dickenst. Mary Hogarth, a felesége 17 éves húga, aki szinte az első perctől velük élt, s akihez Dickenst plátói érzelmek fűztek, 1837. május 7-én hajnali egy órakor, teljesen váratlanul a férfi karjaiban elhunyt. Dickens levett egy gyűrűt a halott lány ujjáról, s halála napjáig hordta. Annyira megviselt a haláleset, hogy az Twist Oliver következő része ki is maradt, mert egyszerűen nem tudott az írásra koncentrálni. A feleségével vidékre (Hampstead) mentek, hogy megbékéljenek, ahol kicsit megnyugodott, majd visszatértek Londonba.
Írói karrierje egyre feljebb ívelt, s újabb regényei (havi) folytatásokban jelentek meg akár ötvenezer példányban is, ahogyan három évtizeddel később kortársa, Jules Verne regényei is.
1838-ban a Nicholas Nickleby című regénye egyes részeiért, már a korábbi tízszeresét, 150 fontot fizettek, míg a kész regény újabb 1500 font bevétellel járt, s már az első szám 48.000 példányban fogyott el.
Egyes kutatók szerint, Dickens 1840-ben beleszeretett a fiatal királynőbe, s nagyon csalódott volt, amikor Viktória királynő férjhez ment Albert herceghez. Az esküvő napján a palota előtt egy barátjával Daniel Maclise oldalgott, majd ott ahol úgy gondolták, hogy a hálószoba van, Dickens lefeküdt a sárba a járókelők nagy megrökönyödésére, s szenvedett a gondolattól, hogy Viktória férjhez megy. Amikor hazamentek, számtalan barátjának írt leveleket, s az öngyilkosság is megfordult a fejében. Mélységesen csalódott, s a következő harminc évben minden olyan alkalmat elutasított amikor találkozhatott volna a királynővel, pedig számtalanszor kapott meghívásokat az udvarba. Ez nem mindig sikerült, hiszen Viktória királynő rendszeres nézője volt azoknak a színházi előadásoknak, amelyekben Dickens amatőr színészként szerepelt, de ott négyszemközt nem találkozhattak - a királynő viszont 1857-ben azt írta a naplójába egy előadás után „a legmeghatóbb, ahogy Charles Dickens csodálatosan eljátszotta” a szerepét.
1842 januárja és júniusa között Amerikába utaztak a feleségével, ahol 1842 január 22-én nagy ovációval fogadták az RMS Britannia fedélzetén Bostonba érkező írót, s megismerte Washington Irvinget, Edgar Allan Poe-t és Henry Wadsworth Longfellow-t is, de zokon vették, hogy kiállt a szerzői jogok védelmében, s egyébként is kritikával illetett néhány amerikai szokást. Tapasztalatait és a körút élményeit az Amerikai jegyzetek című írásában fogalmazta meg.
Longfellow 1843-ban Londonba látogatott, ahol Dickens elvitte egy éjszakai túra keretében a nyomornegyedek világába is.
Dickens ekkor kezdett el dolgozni a később világhírűvé vált, 1843-ban megjelent Karácsonyi ének című történetén. Sokat keresett, de jövedelme jelentős részét jótékony célra költötte, kórházakat és iskolákat támogatott.
1844 júliusa és 1845 júliusa között családjával Genovában élt, de közben látogatásokat tett Franciaországban, Velencében, Nápolyban és Rómában is, megmászta a Vezúv ormait és megnézte a pisai ferde tornyot.
1845-ben már számos amatőr színházban rendezett és játszott is. Ezeken az előadásokon válogatott közönség vehetett részt, meghívásos alapon. Számos híresség is megtekintette ezeket az előadásokat, s számos alkalommal részt vett rajta Viktória királynő is.
1846-ban Itáliába és Svájcba utaztak, majd hozzákezdett a Copperfield David című regényéhez.
Felesége megirigyelte irodalmi sikereit, ezért 1851-ben Lady Maria Clutterbuck néven egy szakácskönyvet jelentetett meg, amely több kiadást is megélt.
1847-ben Angela Burdett Coutts milliomosnővel, aki már korábban is a baráti köréhez tartozott megalapították az Urania Cottage-t a "elesett nők" számára. Ez nem okozott túl nagy költséget a milliomosnőnek, lévén a királynő után ő volt a leggazdagabb nő a királyságban, miután pár évvel korábban. 1837-ben 1,8 millió fontot örökölt a nagyapjától.
1851-ben nehezen veszi rá magát, hogy kilátogasson a Nagy Kiállításra, mert bár elismerte a haladást, de a fő szervező a nagy vetélytárs, Viktória férje volt.
1855-ben újra megjelent az életében Maria Beadnell, aki találkozni akart vele, aminek örült, de a találkozáskor elszörnyedt, hogy mennyire kövér és fogatlan, ezért csak távolságtartóan kezelte. Ennek ellenére a tíz gyerek születése után a házassága végképp válságba került. 1858 májusában Dickens és felesége szétköltöztek, de mivel akkor a válás nem volt elfogadott, így az író haláláig gondoskodott róla. Ennek hátterében Ellen Ternan, egy akkor 18 éves színésznő állt, aki az író szeretője lett. Közben felesége kisebbik húga, Georgina Hogarth lett a házvezetőnője, s akivel a pletykák szerint szintén közelebbi kapcsolatba is kerültek, a egyesek szerint egy ágyban is aludtak. Mindez annyira felkavarta a kedélyeket, hogy Dickens unszolására Georgina elvégeztetett egy szüzességi vizsgálatot. Nem igazán önszántából, hanem Dickens hatása alatt, ahogyan másfél évtizeddel korábban is Flora Hastings is elszenvedője volt egy hasonló vizsgálatnak Viktória királynő miatt – a pletykák valamelyest elcsendesedtek. S közben Dickens elvált. (Daniel Maclise: Georgina Hogarth)
Már a szétköltözés óriási botrány volt, később a válás még nagyobb, de Dickens mégis a londoni társaság kedvence maradt, s mivel amatőr színész is volt, nyilvános felolvasóesteket tartott (1858 áprilistól 1859 februárjáig összesen 129 volt - Skócia, Anglia és Írország összesen 49 városában), amelyeken óriási sikert aratott - legalább félezer alkalommal. Mindezek mellett magánrendezvényeken is tartott felolvasásokat, a Pickwick Klub 164, a Karácsonyi ének 127 alkalommal került sorra, sok más mellett.
Már évek óta gondolkodott egy ausztrál körútról is, hiszen két fia is ott élt, de végül ez elmaradt, pedig bizonyos támogatók 10.000 fontnyi összeget ajánlottak a körútért.
1865. június 9-én Dickens túlélte a Staplehurst-vonatszerencsétlenséget, amelyben egy pályafelújítás miatt kisiklott a vonat, s a vagonok a mélybe zuhantak. Dickens Párizsból utazott hazafelé Ellen Ternannal az első osztályon, s az ő vagonja volt az egyedüli, amely nem zuhant a mélybe, őt is úgy megrendítette az esemény, hogy élete végéig nem tudta magát túltenni rajta. Majdnem odaveszett egy kézirata is, amelyet végül megmentett, s 35.000 példányban meg is jelentetett Kölcsönös barátunk címmel. (litográfiai a vonatbalesetről)
A balesetben ő maga is több sérültnek nyújtott segítséget, haldoklónak vigaszt és többeknek az életét is megmentette. Ennek a szerencsétlenségnek az eredménye a The Signal Man című kísértethistória. Ezután ha lehetett, kerülte a vonatot, s ha mégis azzal kellett utaznia, nagyon feszült volt, fia szerint "Néha láttam vasúti kocsiban, amikor enyhe lökés volt. Amikor ez megtörtént, szinte pánikba esett, és mindkét kezével megfogta az ülést."
1867 novembere és 1868 áprilisa között újra Amerika következett, ahol felolvasókörutat tartott, kihasználva színészi adottságait. A fellépések azonban kimerítették és az írás is háttérbe szorult. Végül hazatért, de teljesen kimerülve.
1868 és 1869 között újra hazai felolvasóeseteket tartott, amolyan búcsúolvasásokat, s végül 1869. április 18-án könnyebb agyvérzést kapott Chesterben, majd 4 nappal később az egyik előadóestjén Prestonban a fáradtságtól összeesett. Az orvosok tanácsára végül haza kellett térnie. A tervezett 100 eladásból 75-öt sikerült megtartania.
Kicsit megerősödve 1870. január 11. és március 15. között 12 felolvasóest alkalmával elbúcsúzott a londoni közönségétől, közben 1870. március 9-én találkozott először kihallgatáson Viktória királynővel a Buckingham-palotában, aki személyesen nyújtotta át Felvidéki életünk című saját munkájának egy dedikált példányát.
Harminc éven keresztül kerülte, minden meghívást elutasított, még az Albert halála utáni időszakban is, nem segített előteremteni az Albert Emlékmű költségeit. Amikor pedig ott volt, fittyet hányva minden protokollnak másfél órán keresztül beszélgettek a kanapén ülve - a királynő nagyon kellemes modorúnak tartotta a már gyengélkedő írót, s nem is sejtette, hogy miért kerülte harminc éven keresztül.
Az uralkodóra nagy hatással volt az író, s naplójában aznap azt írta, hogy "Nagyon szeretetteljes gondolkodása volt és a legszegényebb osztályok iránt érzett együttérzése a legerősebb."
Egy hét múlva újabb meghívást kapott, de már csak az Edwin Drood című éppen készülő regényének első részét küldte el maga helyett. (litográfia Dickensről)
Nem sokkal később egyik lányát, Maryt bemutatták a királynőnek.
Utolsó nyilvános megjelenése május 2-án volt, a Királyi Akadémia bankettján, adózva elhunyt barátja Daniel Maclise emlékének.
1870. június 8-án szélütés érte az otthonában egy végigdolgozott, kimerítő nap után, s már nem tért többet magához, másnap pedig délután 18:10-kor, pontosan öt évvel a vonatszerencsétlenség után elhunyt. Kívánsága ellenére a Westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra, pedig ő a rochesteri katedrálisban szeretett volna nyugodni. A királynő azt írta naplójába aznap "Nagyon nagy veszteség."
Temetésén, 1870. június 14-én mindössze 14 fő vehetett részt, de a sír három napig nyitva maradt, hogy mindenki leróhassa tiszteletét. Felesége Viktória királynőtől is kapott részvét-táviratot: "fogadja mélységes sajnálatom Charles Dickens halálának szomorú híre miatt".
Végrendeletében szinte mindenkiről igyekezett gondoskodni, alkalmazottai 19 fontot kaptak, volt felesége pedig 600 font évjáradékot - a végrendelet közel százezer fontról írt, amely mai árfolyamon közel 10 millió font (majdnem 4 milliárd forint) lenne.
Korának legnépszerűbb írója volt, aki a mai napig az egyik legolvasottabb angol szerző. A szegények és elesettek írója volt, aki személyes tapasztalatait is megírta a szegénynegyedek, dologházak és adósbörtönök világából. Mivel tapasztalatai személyesek voltak, az olvasók éreztek szavaik között az igazi fájdalmat és szenvedést. Főszereplői jórészt lenézett árvák és rossz sorsú gyerekek voltak, akik végül minden sorscsapás ellenére mindig legyőzik a rosszat. Dickens életében nagyon széles szakadék volt a társadalom rétegei között, s az első számú világhatalommá Brit Birodalom csak lassan számolta fel a kirívó egyenlőtlenségeket.
Regényei alapján, az őt kedvenc írói között számon tartó királynő megismerte Anglia szomorú valóságát, s férje a keresztény filantróp Albert herceg is támogatta, sőt szorgalmazta a szociális problémák megoldását. Dickens leírásai nyomán jelentősen javultak az angol börtönkörülmények is.
Halála után még inkább feléledt az érdeklődés könyvei iránt, így azok a következő 12 évben 4,24 millió példányban jelentek meg.
Műveinek gondozója és a végrendelet szerint 80.000 font gondozója legjobb barátja, John Forster lett, akit gyakran bevont műveinek keletkezésébe is, s aki számtalan tanácsot adott neki, akár személyes, akár pénzügyi kérdésekben. Másik jó barátja a kor neves költője Lord Alfred Tennyson volt, aki egyébként negyedik fiának a keresztapja is volt.
Nem tudom mennyiben igaz Viktória iránti szerelme, de bizonyosan komoly oka lehetett annak, hogy az akkori Anglia két leghíresebb embere csak 22 évvel az első udvari meghívó után találkozott, több mint harminc évvel Viktória és Albert házasságkötése után, s majdnem tíz évvel Albert halála után, amikor Dickens a halál szelét érezte - s egy ilyen érzés talán elegendő ok lehet.
Talán nem tévedek sokat, ha azt mondjom, hogy az a tisztánlátás, amely a királynőt időskorában jellemezte az angol polgárokkal szemben, s amelyet oly sok miniszterelnöke csodált, nem kis részben azoknak az élményeknek köszönhető, amelyet Dickens regényeiben olvasott. (korabeli fénykép Viktória királynőről)
jövő vasárnap újra találkozhatunk ...
A blogban használt források listája
A Viktóriánus korabeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.
