II. Vilmos, az utolsó német császár és porosz király, Viktória királynő legidősebb gyermekének, Viktória királyi hercegnőnek a legidősebb gyermeke, s egyben az angol királynő legidősebb unokája volt. (a képen II. Vilmos)

Vilmos 1859. január 27-én született Berlinben, Friedrich Wilhelm Viktor Albert néven, így nevében benne volt édesapja (a későbbi III. Frigyes) és édesanyja, valamint nagymamája (hiszen a Viktor a Viktória férfi alakja) és anyai nagyapja (Albert) neve is.

Edward Oxford 1840. júniusi kísérlete után, a királynő semmilyen különleges védelmet nem kapott, pedig egyre növekedett a nyugtalanság és a zavargások száma. A nem túl népszerű férj és a Flora Hastings botrány csak rontott a helyzeten, s ennek következtében több merénylet célpontja is lett. (a képen Oxford merénylete)

A viktoriánus kori Angliában igazi látványosság volt a nyilvános akasztás, amelyet emberek ezrei, olykor tízezrei láthattak.

Az utolsó ilyen eseményre - mármint nyilvános akasztásra - 1868. május 26-án került sor, amikor is közel kétezres tömeg huhogott és gúnyolódott az elítélten, miközben a Rule Britannia-t és a Champange Charlie-t énekelték. (a képen az utolsó akasztás)

Alexandrina Viktória 1837. május 24-én ünnepelte a 18. születésnapját, amely elsősorban azért volt jelentős, mert nagybátyja, IV. Vilmos király már érezte, hogy nincs sok hátra.

Tulajdonképpen csak azért imádkozott, hogy megérje az általa szeretett hercegnő 18. születésnapját, hiszen így nem kellett mellé régens állítani. Vilmos félt attól, hogy Sir Conroy kerülne a fiatal lány mellé régensként (pontosabban az anya, Viktória szász-coburg-saalfeldi hercegnő, de őt az orránál fogva vezette Conroy).

Spencer Perceval, aki mindig az ifjabb William Pitt barátjaként jellemezte magát, az egyetlen brit miniszterelnök, akit meggyilkoltak. Egy angol-ír gróf fiaként született 1762. november 1-én, aki a Cambridge-i Harrows School-ban majd a Trinity College-ban tanult. (a képen Spencer Perceval)

A waterloo-i csatavesztés után a győztes nagyhatalmak úgy döntöttek, hogy a legyőzött császárnak távoznia kell Európából. A kiszemelt cél Szent Ilona szigete volt, amely többezer kilométer távolságra volt minden más szárazföldtől. A lemondatott császár 1815. október 15-én érkezett a szigetre Angliából 69 napos utazás után egy brit hadihajó fedélzetén.

A britek vérszomjas zsarnokként, az indiai nacionalisták pedig szabadságharcosként látták, de valójában mindkettő túlzás volt. A tigriseiről azonban bizton híres volt.

Az alacsony, zömök, kerek arcú ember volt, aki drágakövekkel kirakott ruhákban járt. Mindig életerős, energikus, bátor, harcias, de ugyanakkor kegyetlen is volt, aki apjától (Haidar Ali) örökölte a trónt, miután apja letaszította az addigi dinasztiát.

Nagy Katalin halála után hirtelen reflektorfénybe került az idealista, de sokszor bosszúálló Pál, aki eddig kénytelen volt elfogadni vagy inkább eltűrni anyja uralkodását. Sokan megkérdőjelezték törvényes származását, de mivel nagyon hasonlított apjára, III. Péterre, így feltehetően Romanov volt.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc vitathatatlanul egyik legszínesebb személyisége volt Petőfi Sándor, aki a XIX. századi, de talán az egész magyar irodalom egyik legnagyobb és legismertebb egyénisége volt. (a képen Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor Debrecenben)

A Petrovics Sándor néven született költő édesanyja, Hrúz Mária szlovák származású, édesapja pedig szerb vagy szintén szlovák származású volt, ő azonban magyarnak tartotta és vallotta magát.

Arany János szerint Hrúz Mária csak asszonykorában tért át a magyar nyelv használatára, s bár „nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte”.

A közvélekedés szerint az utolsó orosz cár II. Miklós volt, akit öt gyermekével és feleségével, Alice hesseni nagyhercegné lányával, s egyben Viktória királynő unokájával, Alekszandra Fjodorovna orosz cárnéval (a képen) együtt, kegyetlenül kivégeztek 1918. július 17-én.

A cárné évtizedekkel korábban unokatestvérét, Viktor Albert brit trónörököst utasította vissza az akkor még nagyherceg Miklós kedvéért. Miklós 1894-ben lett orosz cár, majdnem az utolsó - de nem egészen.