A Szent Korona a Habsburgok alatt sokszor Bécsben illetve Prágában volt, de az 1848-49-es szabadságharc alatt mégsem vitték el. 1830 után Budán őrizték, bár többször is megjelent a hír, hogy ellopták, ez álhírnek bizonyult - legalábbis Ürményi Ferencz akkori koronaőrparancsnok szerint. (a képen a Szent Korona)

Aztán 1848. november 19-én Kossuth négy képviselőt bízott meg az ellenőrzésével, akik másnap látták is a koronát és koronázási jelvényeket tartalmazó ládát, de a koronát, amely ráadásul egy kisebb ládában volt, kulcs hiányában nem tudták megnézni. Mindez némi bizonytalanságot szült, hiszen korábban már előfordult, hogy a Szent Koronát ellopták, így december közepén az Országgyűlés 12 tagja, akiket sorsolással választottak ki és a felsőház hat tagja a koronaőrparancsnok vezetésével megtekintette a koronát is. (a képen a móri csata)

December 30-án a móri vereség miatt már felmerült a korona menekítése is, majd Kossuth utasította Bónis Samu képviselőt, hogy 24 gránátos koronaőr segítségével vigyék Debrecenbe - előbb vasúton, majd szekéren. A szekér útközben felborult, de láda és benne a korona a nagy hóban nem sérült meg.

Pest-Buda visszafoglalása után a koronát június 5-én visszavitték a fővárosba, majd július végén Szegedre került, ahol a Koronaőrség nélkül egy üres lakásba szerették volna elrejteni. Ehelyett azonban Nagyváradra, később Aradra vitték. Oda, ahol nem sokkal később a szabadságharc tábornokai kerültek, s ahol kivégezték őket!

Szemere Bertalan augusztus 10-én vette jegyzékbe a láda tartalmát, közben "tesztelési célból" a koronát a fejére tette, hogy megbizonyosodjon a súlyáról.

A temesvári csatavesztés után Szemere saját hatáskörében intézkedett. Ennek eredményeképpen a ládáról egy ollóval levakarta az odafestett koronát, majd augusztus 12-én Lugoson akart elrejteni. Két nappal később már Karánsebesen Fülepp Lipót kormánybiztos kezébe került, hogy egy bányában ássa el, de másképpen alakult. (a képen a sikeres megtalálás tiszteletére épített Korona-kápolna, amely 115 évig maradt fenn)

Végül Szemere a ládát Orsovára vitte, ahol Batthányi Kázmér külügyminiszter azt mondta: „Törd össze, vagy vesd a Dunába”.

Szemere aztán mégis elásatta a ládát, s összesen három férfi segített neki: Lóródi Ede és Házmán Ferenc belügyminiszteri tanácsosok és Grimm Vince bankjegytervező.

Ők úgy tudták, hogy a ládában fontos kormányiratok vannak.

Augusztus 22-én egy üresen maradt ház egyik szobájában ásták el, s az ásásnyomok eltüntetése miatt egy tüzet gyújtottak, de másnap újabb ásásnyomokat találtak, így ők maguk ásták ki. Szemere ekkor már valóban a Dunába akarta dobni a ládát, de Házmán erről lebeszélte - ő talán sejtette mi van a ládában.

Augusztus 23-án Havasalföld felé haladva találtak egy sűrűn benőtt, nehezen megközelíthető füzest, amelyet alkalmasnak találtak a célra.

Mivel a szállításhoz lóra volt szükségük egy Egressy Gábor nevű lókupectől egy 'próbakörre' béreltek néhány lovat, s a ládát így szállították oda. A ládát végül sikeresen elásták, így estére már az iszapos földbe került. A szerszámokat a szomszédos Cserna-patakba vetették, s igyekeztek a nyomokat eltüntetni. A dolguk végeztével Havasalföld felé távoztak.

Szemere a titkot Vidinben megosztotta Batthányi Kázmérral és a már egyébként is gyanakodó Fülepp Lipóttal. Később Teleki Lászlónak is elmondta, aki a párizsi emigráció egyik vezéralakja volt.

Az osztrákok közben hozzákezdtek a Korona kereséséhez, még egy bizottságot is felállítottak, de természetesen ez sikertelen próbálkozás volt. Egyre kétségbeesettebben keresték.

1853. májusában Wargha István rendőrfőnök ajánlotta fel szolgálatait Johann Kempen von Fichtenstammnak, az osztrák rendőrminiszternek. Wargha sokakat ismert, s az ekkor éppen Londonba tartózkodó Kossuthhoz ment, ahol feltehetően Batthányi Kázmér közölte vele a keresett információt. (a képen Johann Kempen von Fichtenstamm)

Júliusban az osztrákok ennek alapján kezdték meg a keresést, s szeptember 4-én maga Wargha is megérkezett, majd négy nappal később, szeptember 8-án reggel negyed kilenc tájban egy Ion Morofina nevű román napszámos megtalálta a ládát, s benne a Szent Koronát. A szerencsés megtaláló markát 15 dukát ütötte.

A láda belülről rozsdás volt, s koronázási jelvények is megsérültek részben. A pallos hegyét még Szemere törte le, a palást pedig teljesen át volt nedvesedve, sőt a korona belső bélése is, de a jogar és a korona sértetlen maradt. Három nappal később a korona elindult az Albrecht főherceg nevű hadhajó kíséretében Pest-Budára, ahol szeptember 15-én délután éljenzés és ágyúdörgés fogadta. (a képen Pest-Buda 1853-ban)

A kormány igyekezett biztosra menni, így a császár egy szeptember 10-én kelt parancsában elrendelte a koronázási jelvények valódiságának ellenőrzését.

A szemle tanúi közel félszáz magyar és osztrák előkelőség voltak, akik már korábban találkoztak a koronával. A jegyzőkönyvet végül Scitovszky János bíboros, hercegprímás, herceg Esterházy Pál, gróf Pálffy Fidél császári királyi titkos tanácsos, gróf Keglevich János, gróf Keglevich Gábor, gróf Pálffy Antal császári-királyi kamarás, Ranolder János veszprémi püspök, Fábry Ignác kassai püspök, gróf Batthyány János Keresztély császári-királyi kamarás írták alá. Ferenc József megnyugodhatott. 

Szeptember 16-án a koronázási jelvények a budai királyi várba kerültek, ahol három napig közszemlére tették ki őket, majd szeptember 19-én továbbszállították őket Bécsbe, ahová délután ötkor már meg is érkeztek. A Szent Korona tehát újra kikerült a magyar földről, s most nem volt egy Mátyás nevezetű uralkodónk, aki horribilis összegért visszaszerezze.

djp