Albert herceg, Viktória királynő férje, éppen 160 évvel ezelőtt hunyt el, máig tisztázatlan okokból.
A királynő, legnagyobb fiát, Bertie-t okolta a halálesetért, mert Bertie és az apja egy hosszú sétát tettek 1861. november 25-én a szakadó esőben. Ennek oka az volt, hogy Bertie egy őszi hadgyakorlat közben három napot egy Nellie Clifden nevű színésznővel is töltött, ami nem fért bele a viktoriánus családmodellbe.
A séta után az egyébként is beteg herceg ágynak esett és három héttel később meghalt.
Mi történt azonban a három hét alatt?
A legtöbb helyen hastífusz van megjelölve a halál hivatalos okaként, de korántsem biztos, hogy így van. A vita legalább bő másfél évszázada folyik. A herceg még alig múlt 42 éves, amikor elhunyt, s a közvélemény őszintén megdöbbent a halálakor.
Amikor Albert elutazott a fiához az ominózus beszélgetésre, akkor már napok óta rosszul érezte magát, végtagfájdalmai voltak és álmatlanságban szenvedett.
Összesen négy kezelőorvosa volt, s közöttük volt a korszak egyik leghíresebb orvosa, William Jenner, aki kutatásai során megkülönböztette egymástól a tífuszt és hastífuszt. Vagyis ő volt az, aki a leginkább ismerhette a betegség természetét
A tífusz jellegzetes tünete a bőrön megjelenő rózsaszín kiütés, amely a nyolcadik és tizenkettedik nap között jelenik meg.
Mivel már jó egy hete beteg volt, amikor a fiához utazott, a kiütéseknek december első napjaiban meg kellett volna jelenniük. Azonban nem jelentek meg.
Ekkor két orvos volt mellette, Dr. William Jenner és Sir James Clark.
A betegség kezelését bonyolította a beteg hozzáállása, aki nem akart ugyan meghalni, de nem törődött az élettel sem. Pár héttel korábban mondta a királynőnek "Én nem ragaszkodom az élethez. Te igen; de én nem tartom számon. Ha tudnám, hogy akiket szeretek, azok jól lesznek, készen állnék a holnapi halálra is." Majd hozzátette: "Biztos vagyok benne, ha súlyos betegségem lenne, azonnal fel kellene adnom, nem kellene az életért küzdenem. Nincs bennem kitartás az élethez."
Ráadásul, az egyébként is gyakran labilis királynő lelki állapotát is figyelniük kellett, aki nem akarta elfogadni, hogy férje súlyos beteg, s visszautasította Lord Palmerstone javaslatát, hogy más orvosokat is hívjanak konzíliumra.
Clark a királynőt december 3-án kissé megnyugtatta " A jó, kedves idős úr, James... megnyugtatott, és elmagyarázta Dr. Jennernek is, hogy nincs ok idegeskedni" - írta Viktória királynő a naplójába.
Aznap egy hivatalos nyilatkozatot adtak ki, hogy a herceg lázas beteg, pihenésre van szüksége.
December 7-én, egy szombati napon azonban megjelent a hastífusz jellegzetes tünete a rózsaszín kiütés. Dr. Jenner azonnal elmondta a királynőnek, mit jelentettek a tünetek, de csak a legoptimistább verziót vázolta fel.
A közvélemény azonban még mindig nem tudott tulajdonképpen semmit, de a kiütések megjelenése után felgyorsultak események.
December 8-án, vasárnap, Lord Palmerston, a királynő engedélyével, kiegészítette az orvosi tanácsot két fővel, felkérte Dr. Thomas Watsont és Sir Henry Hollandot.
Újabb sajtónyilatkozatot adtak ki, hogy az elmúlt napokban a herceg állapota rosszabbodott és ezt prognosztizálták a következő napokra is.
Hétfőn csatlakozott a gyógyító csapathoz Dr. Watson, aki azonnal kijelentette, hogy a helyzet nagyon súlyos, majd szerdán megérkezett Dr. Holland is, aki szintén látott okot az aggodalomra.
December 12-én, csütörtökön megjelent egy közlemény, amely szerint a herceg állapota nem nagyon változott, majd december 13-án pénteken a herceg állapota rohamosan rosszabbodni kezdett. Délután öt óra körül Dr. James Clarck úgy döntött, hogy a királynővel közölni kell, hogy a herceg állapota nagyon súlyos.
Ekkor jelent meg egy közlemény, hogy a herceg állapota romlott, de bíztak a fiatalságában és az orvosaiban.
1861. december 14-én, egy szombati napon azonban este 22:50-kor a királynő férjének szíve megszűnt dobogni, s elkezdődött a királynő majdnem négy évtizedes gyászidőszaka.
Igazi zűrzavar volt, hiszen másnap reggel a palota értesítette a Cambridge-i egyetemet, ahol Albert herceg kancellár volt, hogy a királynő férje elhunyt, de hír nem terjedt el a városban, s még délben is imádkoztak a templomokban, hogy a királynő férje mihamarabb épüljön fel.
A hír mindenkit meglepett és megdöbbentett, s a közvélemény magyarázatot követelt, hiszen az addigi közlemények alapján senki nem várta, hogy a Prince Consort meghaljon.
A betegség okaként, a hastífusz csak december 21-én tűnt fel a dokumentumokban.
Könnyen lehet, hogy más oka volt Albert herceg halálának, hiszen sok minden szóba került, főként az utóbbi évtizedekben, de az a tényeken nem változtatna semmit.
Évekkel később (1865-66 körül) készült egy festmény, amely a herceget a halálos ágyán mutatja. A kép szerint az utolsó órákban nagyon sokan voltak a hálószobában a herceg körül.
A királynő a herceg bal oldalán ül, előtte Alice hercegnő és Sir Charles Phipps, a herceg korábbi magántitkára, a jobb szélen Louise hercegnő. A beteg jobb kezét a walesi herceg, Bertie fogja, aki mögött Robert Bruce tábornok, Gerald Welleslay, Du Plat őrnagy, Bentinck tábornok és a királynő unokatestvére, Cambridge hercege áll. Ott áll még Lord Alfred Paget, Teesdale őrnagy és Ernő leiningeni herceg. A kanapén leiningen hercegnéja, valamint Helena és Betrice hercegnők, a háttérben pedig a négy orvos - Jenner, Clarck, Holland és Watson.
Albert halála után Viktóra királynő vigasztalhatatlan volt, s évekig szinte ki sem mozdult a lakosztályaiból - szerencséjére a gyermekei többsége már elég nagy volt, hogy képviselje a királyi családot a hivatalos eseményeken.
De komoly veszteségként értékekelték mindazok, akik ismerték a herceget, Benjamin Disraeli későbbi miniszterelnök így nyilatkozott: „Albert herceggel együtt eltemettük uralkodónkat. Ez a német herceg huszonegy éven át kormányozta Angliát olyan bölcsességgel és energiával, amilyet még egyetlen királyunk sem tanúsított.
Kapcsolódó
