Johanna Clara Louise Lehzen bárónő 1784. október 3-án született Hannoverben Joachim Friedrich Lehzen evangélikus lelkész és Marie Catharina Melusine Palm egy lelkész lányának kilencedik, legkisebb gyermekeként - aki már ifjú korától dolgozni kényszerült a család nehéz anyagi helyzete miatt. Apja egy igen művelt, széles körű ismeretekkel rendelkező német lelkész volt, de jóideig egy londoni német gyülekezet lelkipásztoraként dolgozott, így nagyon jól megtanult angolul, emellett számos angol család fiainak oktatója is volt, s amikor visszatért Hannoverbe saját bentlakásos iskolát indított, de vitte magával félig angol feleségét is.
Először egy arisztokrata, von Marenholtz báró alkalmazta, ahol három leány felnevelésében segédkezett és mivel elégedettek voltak vele, nagyon pozitív referenciákat szerzett.
Ezen ajánlás alapján került be 1819 decemberében a kenti hercegné udvartartásába, ahol először a már 12 éves Feodora hercegnő (Viktória féltestvére) nevelésében segédkezett, majd 1824-ben Viktória hercegnő nevelését kapta feladatul. Lezhennek egyetlen feltétele volt, hogy Viktória csak az ő jelenlétében találkozhasson idegenekkel.
Viktóriát addig egy dada (Brock asszony) gondozta, akit Lehzen érkezésekor elbocsátottak. Kinevezését elsősorban Conroynak köszönhette, aki később valószínűleg megbánta e döntését, de Lehzen nagyon ügyesen navigált a veszélyes vizeken, s valódi okot sohasem szolgáltatott az elbocsátására. 1825-ben kijárta, hogy a király biztosítson Viktória taníttatása számára további 6000 font évjáradékot (ahogyan Viktória unokatestvére a vele egykorú George is kapott ugyanekkora összeget), majd 1826-ban mivel a leendő uralkodó nevelője volt, Zsófia hercegnő ajánlására hannoveri bárónői rangot kapott (hiszen a brit uralkodó egyben hannoveri király is volt).
A király 1827-ben kinevezte George Davys tiszteletest hivatalos oktatójának, aki elsősorban az ókori történelmet és a vallástant, valamint a latint tanította számára, de mások is részt vettek az oktatásban.
Viktória tanult francia, német, angol, olasz és latin nyelven írni és olvasni, de a történelem, közgazdaságtan, földrajz és matematika mellett a politikatudomány, a művészetek és zene is fontos szerepet játszott a tanrendben. Lehzen szigorú volt és következetes ugyanakkor mindig jutalmazta a hercegnőt, amikor rászolgált.
A bárónő is része volt a Kensington-rendszernek, de Viktória vele korántsem volt olyan ellenséges, mint Conroyjal. Ebben bizonyosan része volt annak is, hogy Lezhen nőként másképpen bánt vele, mint az erőszakos ír, hiszen a korábbi tapasztalait (három lány mellett segédkezett) jól tudta hasznosítani. Lehzen ekkortájt már negyvenéves volt, de még mindig mindig szépnek tartották poroszos vonásai ellenére és nagyon okos volt, azonban nagyon ritkán mutatott ki érzelmeket és keveset nevetett. Több volt mint nevelőnő, hiszen sokáig egy szobában aludtak és Viktória még a lépcsőn sem mehetett le anélkül, hogy Lehzen ne fogná a kezét. A kislány többször le is rajzolta a nevelőnőt - alább egy 1833-as rajza látható.
Lehzen sokszor megvédte a kislányt a támadásoktól és arra ösztönözte, hogy mindig legyen erős, tájékozott, s legfőképpen független Conroy befolyásától. A bárónő kedvelte IV. Vilmost és akár az anyja ellenére is igyekezett a fiatal lányt támogatni. Ennek ellenére Viktória anyja parancsára nem vehetett részt IV. Vilmos koronázásán.
Amikor hivatalosan is trónörökös lett, a király Northumberland hercegnőt nevezte ki az udvartartásának vezetőjévé, de ez csak szimbolikus jelentőségű volt, az igazi nevelőnő továbbra is Lehzen volt, viszont arra jó volt, hogy a király és felesége Adelaide királyné többet megtudjon Viktória mindennapjairól és adott esetben meg tudják védeni Lehzen bárónőt Conroy ármánykodásaitól. Viktória anyja, s leginkább Conroy, szerette volna Northemberland hercegnőt kémkedésre használni, ahogyan Zsófia hercegnőt is, de ő többször is visszautasította az ilyen kéréseket, így Viktória anyja végül 1837-ben eltávolította, mert bírálta a Kensington-rendszert és kérte a királyt a beavatkozásra.
Viktóriának sikerült titokban találkoznia Lord Liverpool-lal, akivel a király üzent számára és meggyőzödhetett arról, hogy a király szereti és támogatja - ebben erősítette meg Stockmar báró is, aki nagybátyja, Lipót belga király személyes követe volt - Lehzen mindkét találkozón részt vett, s biztatta a fiatal hercegnőt, hogy bízzon a támogatóiban. Ebből is látszik, hogy életének első két évtizedében Viktória számára tulajdonképpen Lehzen volt az igazi édesanyja, hiszen vele tudta megosztani bánatát és örömét, vele tudott beszélgetni, ő tudta a titkait és tőle kért tanácsot. Ő volt számára a "Kedves jó Lehzen", aki "elfoglalta az első helyet tanuló gondolataiban és érzelmeiben".
Az ő szava sokkal többert ért a fiatal lány számára, mint bárkié a családban.
Amikor Viktória királynő lett, Lehzen továbbra is vele maradt, s afféle nem hivatalos titkárként, éppen azt a szerepet játszotta, amelyet Conroy szeretett volna - a fiatal lány még ekkor is tőle kért tanácsot és vele osztotta meg titkait.
Lehzen egyedül Spaeth bárónővel volt baráti viszonyban a házban, akit viszont Conroy még 1828-ban eltávolítatott, hogy megtörje Lehzen ellenállását, s megpróbálta Viktóriát is ellene hangolni. Ennek eredménye az lett, hogy a trónörökös még inkább ragaszkodott nevelőjéhez.
Ezt támasztja alá az a szigorú hangú levél is, amelyet Kent hercegnője 1835-ben írt lányának, s amelyben tulajdonképpen követelte, hogy távolodjon el a bárónőtől.
Ez talán még sikerült is volna, ha 1835 októberében Viktória nem betegszik meg súlyosan tifuszban, amikor is Lehzen volt az egyetlen aki odaadóan ápolta betegségének öt hete alatt. Ekkor próbálta Conroy a fiatal lánnyal aláíratni az ő hatalmát garantáló dokumentumot. Lehzen lelki támogatása is kellett, hogy nemet mondjon.
Viktória egyszerű, de hatékony tudásra tett szert Lehzen vezetésével. A bárónő arra törekedett, hogy ösztönözze is a lányt a tanulásra, így igyekezett élményszerűen tanítani és taníttatni, valamint egyáltalán nem alkalmazta a kor csodafegyverét - a testi fenyítést.
A trónra lépés után Lehzen kiemelkedő szerepet kapott a királynő életében. Már a koronázás során is kiemelt helye volt, s a lakosztálya a királynő közvetlen közelségében volt. Rálátása volt a teljes királyi udvar működésére és minden számlára, kiadásra és bevételre. Nem igazán volt hivatalos poziciója, de olyasformán működött, mintha ő lenne az anyairálynő. Érdekes momentum volt, amikor a trónra lépés után a fiatal királynő megcsókolta Adelaide királynét, külön üdvözölte Lehzent, majd kezet rázott az anyjával - ugyanakkor Conroynak nem engedte meg a részvételt.
Nézeteivel erőteljesen befolyásolta Viktória politikai nézeteit is, de ő maga nyiltan soha nem politizált.
Az emlékezetes Hasting-botrány után az ő szerepében is törés következett be, Viktória már nem tudta feltétlenül elfogadni a véleményét, s az Alberttel való házasságkötés után igazi kenyértörésre is sor került, hiszen Albert és Lehzen kifejezetten nem kedvelték egymást, amely számtalan bonyodalmat okozott és számtalan gyötrelmes órát hozott a fiatal királynő számára, akinek előbb-utóbb döntenie kellett az életében oly fontos két ember között - s talán nem meglepő, hogy végül a férje nyerte a csatát - Lehzen előbb háttérbe szorult, majd mennie kellett az udvarból.
Albert és Lehzen az első perctől nem kedvelték egymást, s ebből nem is csináltak titkot. Albertnek nem tetszett, hogy a bárónő szobája közvetlenül a királynő szobájába nyílik, s ezt fiatal házasként talán érthető is volt. A bárónőnek nem tetszett Albert stílusa, gondolkodása, mert érdekembernek tartotta a tanult, soksoldalúan képzett, de nem túl gazdag családból származó herceget.
Az első gyermek születése után Lehzen kapta feladatul a gyermek gondozásának megszervezését, aki a Hastings-botrányban is érintett Sir James Clarkot kérte fel orvosnak, amellyel Albert nem értett egyet, s amikor a fiatal hercegnő tizenegy hónapos korában megtegedett s Clark csak apró betegségnek diagnosztizálta Albert kifakadt, s Lehzen módszereit tette felelőssé, ha a kisgyermek meghalna. Viktória sokat gyötrődött amikor látta Albert boldogtalanságát a kislánya betegségén, s bár megpróbálta megvédeni Lehzent, de látva Albert elszántságát, végül beleegyezett, hogy távozzon. Így a végső csapást kapcsolatukra a koronahercegnő 1841-es Lehzen által rosszul kezelt betegsége jelentette, amely után az igazán szoros kapcsolat megszűnt Viktória és Lehzen között.
Lehzen maga mellé vette Marianne Skerrett-tet, akinek megtanította a legfontosabb dolgokat, majd 1842. szeptember 30-án távozott a palotából. Nem búcsúzott el a királynőtől, hanem egy búcsúlevelet hagyott a számára. A királynő nehezen tette túl magát távozásán, s ez csak hosszú idő múlva sikerült - hiszen ekkortájt veszítette el másik fontos támaszát Lord Melbourne-t is.
A bárónő távozása nagy port kavart fel, s a legváltozatosabb pletykák indultak el - egyesek szerint (pl. Charles Greville) betegsége miatt távozott, mások szerint (pl. The Times) csak barátait látogatta meg, de az igazi okot csak kevesen ismerték.
Lehzen visszatért Poroszországba, Bückenburgba, ahol a háza falait Viktória-portrékkal borította. Természetesen Viktória jelentős összegű (800 fontnyi) évjáradékot biztosított a bárónőnek, amelyet az 1870. szeptember 9-i halálig folyamatosan kapott. A bárónő számtalan unokahúgának és unokaöccsének nyújtott pénzügyi támogatást az évjáradékból és rendszeresen levelezett Viktória királynővel is, kezdetben hetente, majd kissé ritkábban. Viktória két ízben is meglátogatta, amikor Poroszországban járt (1845-ben és 1862-ben), ugyanakkor 1858-ban a királynő Hannoveri látogatásakor a vasúti peronon állva integetetett a királynőnek, aki az elhaladó vonatról is felismerte. Halála után a királynő elrendelte egy emlékmű felállítását, amely kifejezte háláját az együtt töltött évekért és kacsolatukért.
A whig-párt tagjai kifejezetten kedvelték a bárónőt, a toryk viszont egyáltalán nem, de ez politikai gondolkodásmódjának is köszönhető. 1838-ban még azt is megszellőztették, hogy Lord M. házassági ajánlatot tett neki, amely természetesen nem volt igaz - s még ezután következett a Hastings-botrányban betöltött nem igazán pozitív szerepe.
A történészek szerint Lezhen egyszerű, őszinte és szerény volt, akit nem érdekelt a pénz és a hatalom, s akit egyszerűen Viktória személye érdekelt, őt védte és őt támogatta.
Lehzennél fontosabb ember nem volt a királynő gyermekkorában, s nagymértékben befolyásolta a személyiségét, legfőképpen talán akaraterejét és elhivatottságát, amely akkor mutatkozott meg először, amikor (Lehzen egy esetben lassan rávezette s ) tizenegy éves korában körül megtudta, hogy ő a trónörökös, s határozottan csak annyit mondott - "Nagyon jó királynő leszek".
Jövő vasárnap újabb érdekességek jönnek ....
A Viktória-korabeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.
Ha tetszett a poszt, akkor kövesd a blogot :) és csatlakozz a Facebook-oldal követőihez
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Louise_Lehzen
https://en.wikipedia.org/wiki/Charlotte_Percy,_Duchess_of_Northumberland
https://de.wikipedia.org/wiki/Louise_Lehzen
http://www.historyhome.co.uk/people/lehzen.htm
https://encyclopedia-victoria.tumblr.com/post/166771517129/history-behind-the-story-baroness-lehzen-louise
https://englishhistoryauthors.blogspot.com/2017/04/baroness-lehzen-victorias-governess.html
