Viktória királynő legdrágább nagybácsija, Európa Nestora, Leopold George Christian Frederick van Saxe-Coburg-Saalfeld herceg 1790. december 16-án született Coburgban, egy szuverén hercegi család nyolcadik gyermekeként. Az összesen kilenc gyermek többsége Európa számtalan uralkodó családjába bekerült valamely módon. Ahogyan az egyik brit politikus megjegyezte halálakor - „Nehéz lenne túlbecsülni a királynővel fenntartott szoros kapcsolatának fontosságát”. (a kép - Winterhalter: I. Lipót - 1840)

Marie Louise Victoire vagyis Viktória szász-coburg-saalfeldi hercegnő, Viktória brit királynő édesanyja 1786. augusztus 17-én született Coburgban, Ferenc szász-coburg-saalfeldi herceg és Auguszta reuss-ebersdorfi grófnő hetedik gyermekeként. Apja hercegsége ekkortájt már régen csődbe jutott, s még 1773-ban egy császári adósságkezelő bizottság vette át a pénzügyi irányítást. (kép - Sir George Hayter: Viktória kenti hercegné -1835)

Viktória hercegnő alig múlt tizenhét éves, amikor 1803. december 21-én, Coburgban, feleségül ment a huszonhárom évvel idősebb Károly leinengeni herceghez, akinek ez már a második házassága volt, de felesége, Henrietta Sophie reuss-ebersdorfi grófnő, aki egyébként Viktória hercegnő édesanyjának legkisebb húga volt, 1801. december 3-án elhunyt. Károly és Henrietta egyetlen gyermeke Friedrich Karl Heinrich Ludwig volt, de ő 1800 február 22-én, alig hétéves korában szintén elhunyt. 

Házasságkötése előtt Viktóriának, mint hajadon nőnek a kor szokásait követve egy háztartásban kellett élnie anyjával, aki így a Buckingham-palota egy távol eső szárnyában kapott lakosztályt, s maga a királynő is csak úgy tudott menekülni az anyja (s Conroy) közelségéből, hogy férjhez ment, amelyet Lord Melbourne-nek botrányos alternatívaként emlegetett.

Ennek ellenére Viktória és Albert házassága igazi szerelmi házasság volt, amelyet ugyan már majd két évtizede elterveztek, de a pár valóban szerette egymást. Albert rendszerető és alapos ember volt, akit ez a tulajdonsága alkalmassá tett arra, hogy később átvegye az uralkodói feladatok egy jelentős részét, de az első időszakban még inkább bosszantotta a királynőt, így jelentős feszültség forrása volt. Pár év múlva azonban, előbb Lord Melbourne, majd Lehzen elvesztése után azonban megbékélt a helyzettel, sőt az uralkodás teendőit sok esetben unalmasnak és terhesnek érezte.

Viktória a Hastings-botrány után lépéskényszerbe került, hiszen népszerűsége meredeken zuhant és egy kisebb kormányválság is kialakult, ráadásul Conroy és Cumberland hercege, valamint a Hastings-család hónapokig napirenden tartotta az ügyet. Valami olyasmire volt szükség, amely elterelte az emberek figyelmét, így a királynő figyelme a dinasztikus ügyek felé fordult, s elhatározta, hogy férjhez megy. A szerencsés kiválasztott Albert szász-coburgi herceg, édesanyja testvérének a fia, vagyis az egyik unokatestvére volt.

Viktória nagyon sivárnak és magányosnak nevezte gyermekkorát, amely talán több, mint meglepő egy brit uralkodótól, de azonnal érhetővé válik, ha megnézzük, milyen rendszert is alakítottak ki köré, a jövendőbeli uralkodó köré, anyja és elsősorban Sir Conroy. Ez volt a Kensington-rendszer.

Viktória tulajdonképpen egy véletlennek köszönheti az egész létét, hiszen ha Lipót herceg felesége, Sarolta hercegnő, III. György törvényes örököse nem hal bele a szülésbe és nem hal vele együtt az újszülött is, a kenti hercegnek talán eszébe sem jut, hogy megnősüljön - mint ahogyan erről néhány hete már szóltunk.

Johanna Clara Louise Lehzen bárónő 1784. október 3-án született Hannoverben Joachim Friedrich Lehzen evangélikus lelkész és Marie Catharina Melusine Palm egy lelkész lányának kilencedik, legkisebb gyermekeként - aki már ifjú korától dolgozni kényszerült a család nehéz anyagi helyzete miatt. Apja egy igen művelt, széles körű ismeretekkel rendelkező német lelkész volt, de jóideig egy londoni német gyülekezet lelkipásztoraként dolgozott, így nagyon jól megtanult angolul, emellett számos angol család fiainak oktatója is volt, s amikor visszatért Hannoverbe saját bentlakásos iskolát indított, de vitte magával félig angol feleségét is.

Először egy arisztokrata, von Marenholtz báró alkalmazta, ahol három leány felnevelésében segédkezett és mivel elégedettek voltak vele, nagyon pozitív referenciákat szerzett.

Sir John Ponsoby Conroy, a Kensington-rendszer kitalálója, aki régens vagy legalábbis a régens titkára szeretett volna lenni.

Conroy aki az elmúlt héten tárgyalt Hasting-botrány egyik főszereplője volt, a Roscommon megye ősi O'Maolconaire család sarjaként látta meg a napvilágot Wales-ben 1786. október 21-én. Édesapja John Ponsoby Conroy ügyvéd, édesanyja Margaret Wilson volt, akik mindketten Írországban születtek, de ekkor már Walesben éltek.

Viktória királynő uralkodásának első éve komolyabb probléma nélkül eltelt, a koronázás fényes külsőségek között lezajlott, s ennek következtében immár "hivatalosan" is uralkodóvá vált, a koronázáskori események miatt pedig a nép még inkább a szívébe zárta. A trónra lépéskor a hagyományok alapján a kormány lemondott, de az új választás alapján a whig kormány megerősödve került ki az választásokból. Viktória tehát örülhetett, végre megkoronázták, a nép szerette és a szeretett Lord M. is továbbra is a kormányon maradt.

Néhány hónap múlva azonban az első komolyabb botrány alaposan megrengette mind a királynő tekintélyét, mind a kormányt - ez pedig a lady Hastings-botrány volt.

A brit uralkodók koronázása egy olyan beavatási rítus, amelynek során az Egyesült Királyság uralkodóját megkoronázzák és ellátják a többi koronázás ékszerrel is.

Mivel a koronázás egy örömteli esemény, jellemzően az előző uralkodó halála után hónapokkal, jellemzően egy évvel kerül sor. Ez azonban nem jelent problémát, hiszen a brit törvények értelmében az uralkodó halála után az első számú trónörökös azonnal uralkodóvá válik.

A szertartást az anglikán egyház legmagasabb rangú főpapja, a canterburyi érsek celebrálja, de számos egyházi méltóság és a főnemesség számtalan tagja is szerepet kap.

A koronázás legfontosabb mozzanatai nem sokat változtak az elmúlt közel ezer év alatt - az uralkodót bemutatják, elismertetik a néppel, esküt tesz a törvények megtartásáról és az egyház védelméről, majd felkenik a megszentelt olajjal és a fejére helyezik Szent Eduard koronáját, majd felékesítik a többi koronázási ékszerrel.

A fiatal Viktória számára Lord M. mellett Wellington hercege jelentette a támaszt. Számára a herceg volt a Brit Birodalom és ezzel együtt a királyi hatalom elsőszámú támasza, akit már kicsi korától csodált, hiszen abban a korban született, amikor Wellington legyőzte a kor talán legnagyobb hadvezérét, Bonaperte Napóleont, s hosszú (katonai) pályafutása alatt szinte minden lehetséges kitüntetést, elismerést begyűjtött.

A sokat látott idős herceg nem fűzött nagy reményeket a gyereklány trónra lépéséhez, s eleinte nem is igazán kedvelte, de még mindig jobbnak tartotta Viktória uralkodását, mint nagybátyja, Cumberland hercege lehetséges trónra lépését. Ahogyan múltak az évek, egyre inkább a szívébe lopta magát a fiatal, de egyre komolyabb királynő, aki sok tekintetben érettebbnek mutatkozott a koránál, s Wellington egyre inkább elismerte kvalitásait.