A Német-római császárság vagy Német-római Birodalom (esetleg eredeti nevén Szent Római Birodalom) Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű és legtovább fenálló birodalma volt.

A (Nyugat-)Római Birodalom veresége és felbomlása után számos vagy inkább számtalan államalakulat jött létre hosszabb-rövidebb időre, s hamar felmerült egy nagy birodalom képe, amely összefogná az államokat vagy egy részüket, s uralkodója mintegy a római császárok utódja lett volna. 

A Német-római Császárság nem hivatalos létrejötte talán Nagy Károlyhoz köthető, akit III. (Szent) Leó pápa 800-ban római császárrá koronázott, de a halála után hamarosan polgárháború tört ki, s hosszú évek harcai után 843-ban a birodalom három részre oszlott. Ekkor sem volt azonban nyugalom, sok volt az elégedetlenség, s az első, aki rendet teremtett, I. Henrik volt, aki fiát (Ottót) jelölte ki utódjának.

Végül a magyarokat legyőző Ottó lett az a személy, akinek (az egyébként szexuálisan igen túlfűtött életet élő) XII. János pápa tette a fejére a koronát 962. február 2-án (más források szerint január 31-én).

I. (Nagy) Ottó volt az első hivatalos császár és egészen 1806-ig komoly (bár az újkor előrehaladtával egyre gyengülő) hatalommal bírt a német birodalom.

Persze voltak kisebb-nagyobb problémák, mint amikor IV. Henrik Canossát járt (a lenti képen), esetleg német ellenkirályok léptek fel, de a birodalom élt és virult.

A Szász-dinasztiát 1024-ben a Száli-dinasztia váltotta fel, mert II. (Szent) Henrik (aki Gizella magyar királyné testvérbátyja volt) utód nélkül halt meg, majd a Stauf-dinasztia (Hohestauf-dinasztia) következett.

Ekkor került a királyi trónra az első Habsburg (I. Rudolf) amelyben a magyaroknak is volt némi része, IV. László révén, aki segítette Rudolfot Ottokár cseh király ellen - császárra azonban nem sikerült válnia.

A következő másfél évszázad kissé zaklatott időszaka után 1452-ben került az első Habsburg a császári trónra III. Frigyes személyében (előtte Albert csak a királyi trónig jutott), akit jól ismerhetünk, hiszen az ellopott magyar magyar koronát és a gyermek V. László magyar királyt is ő őrizte néhány évig, aztán a koronát végül Mátyás vissza is vásárolta tőle, egy hatalmas összegért.

Frigyes után szinte már csak Habsburg-uralkodók következtek, kis szépséghibával.

VI. Károly halála után a lánya, Mária Terézia lépett a porondra, aki azonban nőként nem válhatott császárra, így három évre egy Wittelsbach-házbeli uralkodó következett, akit aztán gyorsan fel is váltott Mária Terézia férje, I. Ferenc.

Ekkortájt azonban már erősen ingott a birodalom egysége, mert egyrészt a Habsburgok meggyengültek, másrészt Nagy Frigyes Poroszországa megerősödött, amelyet ki is használt az osztrák örökösödési háborúban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Birodalom száz évvel korábban is komoly területeket vesztett a vesztfáliai béke megkötésekor, ráadásul a tagállamok egyre önállóbbak lettek, akkor látható, hogy a császári hatalom egyre inkább jelképes volt. De a jelképek is jók valamire.

I. Ferenc után két fia, II. József, majd öccse II. Lipót következett, de időközben egy nagy változás indult el Franciaországban, ahol kivégezték a királyt és a királynét, aki a regnáló II. József húga volt, Mária Antónia vagy Marie Antoinette. Ekkor azonban már Lipót fia, II. Ferenc volt a császár. (a képen)

A francia forradalom után villámgyorsan emelkedett ki egy katona a tömegből, Bonaparte Napóleon, aki aztán hamar eljutott a trónig, s 1804. május 18-án francia császárrá kiáltotta ki magát.

Ezzel csak az volt a baj, hogy ő saját magát tartotta Nagy Károly utódjának, s így eléggé zavarta, hogy egy másik császár is így tesz. Az újdonsült császár 'javasolta' a másik császárnak, hogy mondjon le Nagy Károly örökségéről és ezzel a császári címről is, de nagyon kreatív módon azt is javasolta, hogy Ferenc vegye fel az Ausztria császára címet, így nem marad császárság nélkül.

Ferenc császár próbált ellenállni a francia császárnak, de azért biztos, ami biztos alapon 1804. augusztus 11-én felvette az osztrák császári címet, alig három hónappal Napóleon császári címe után.

Így ő már két császári címmel rendelkezett, amelyet persze Napóleon nem hagyhatott. Újra jelezte, hogy le kelene mondania a német császári címről, miközben ő maga meg is koronázta saját magát 1804. december 2-án, a jelenlévő VII. Pius pápa nagy megrökönyödésére. (a képen a koronázás)

De a legnagyobb jelzés akkor érkezett, amikor napra pontosan egy év múlva, a három császár csatájában, Austerlitznél (ahol valójában négy császári cím csatázott, hiszen Ferencnek még kettő volt, Napóleonnak és I. Sándornak pedig egy-egy) komoly vereséget szenvedtek az orosz-osztrák hadak. (a képen az austerlitzi csata egy jelenete)

Ferenc ugyan még húzta az időt, de néhány hónap múlva, 1806. július 12-én létrejött a Rajnai Szövetség Napóleon védnöksége alatt, s ezek az államok elhagyták a Német-római Birodalmat. Ferenc érezte, hogy lépnie kell, ezért néhány héttel később, 1806. augusztus 6-án lemondott a német-római császári címről, s ezzel a Birodalom megszünt létezni.

Persze ő még császár maradt, de Napóleon néhány év múlva arra kényszerítette, hogy legnagyobb gyermekét feleségül adja hozzá, aki aztán megszülte Napóleonnak a várva várt fiú örököst, akinek lehetséges, hogy még Ferenc Józsefhez is van köze.

Ferenc császár és Birodalom végét tehát Napóleon és a franciák jelentették.

Persze, ha belegondolunk, az első világháborúban szereplő Német Császárság végét a Párizs környéki békék jelentették, a második világháborúban a Harmadik Birodalom végét pedig párizsi békeszerződések ... valahogyan nem jó ómen a németeknek Franciaország és Párizs. (a képen a párizsi béketárgyalások 1947-ben)

 djp