Az ókori világ egyik leghíresebb nőalakja, Boudica, egy kicsi, de gazdag és független brit kelta törzs, az icenusok királynéja majd királynője volt. A neve egyszerűen Győzelmet jelentett.
Férje, Prasutagus, az icenusok királya volt, aki a mai Norfolk területén uralkodott, s nem tartozott a római csapatok felügyelete alá. Ragaszkodtak a függetlenségükhöz, s amikor le akarták őket fegyverezni, fellázadtak.
A király 43-ban szerződést kötött a rómaiakkal, amelyben a feleségét és lányait örökösének nevezte meg, amikor azonban meghalt, a rómaiak ezt semmisnek tekintették.
A király feleségét, Boudicát, a népe szeme láttára brutálisan megkorbácsolták, mint egy rabszolgát, az érintetlen lányait pedig megerőszakolták. Ezzel persze még nem ért véget a rómaiak kegyetlenkedése, hiszen a nép soraiból is sokakat megöltek, a nemesek földjeit pedig elkobozták. A rómaiakból az váltotta ki ezt a kegyetlenkedést, hogy az elhunyt király a végrendeletében a birodalma felét a római császárra, a másik felét pedig lányaira hagyta. A római jog szerint azonban minden vagyont ők kellett volna, hogy kapjanak. Ráadásul az örökösök nők voltak.
Nem kellett azonban sok időnek eltelnie, hogy sok ezer brit értesüljön ezekről a tettekről és izzott a levegő. Az elmúlt majdnem két évtized sérelmei, amelyet a rómaiaik elkövettek ellenük, egyszerre törtek elő és sokan csatlakoztak Boudica-hoz. Az iceniek mellett a trinovanteket is sok sérelem érte, így ők is csatlakoztak, hajlandóak voltak mindenüket kockára tenni.
A összegyűlt csapat létszáma elérhette a százezer főt is, amelyben azonban voltak gyerekek és idősek így, de így is több tízezer harcos volt. Az első célpont Camulodunum (Colchester) volt, amely egykor a trinovantek fővárosa volt, de a rómaiak kisajátították a katonai veteránok számára a földbirtokokat.
Amikor a rómaiak meghallották a közeledő csapat hírét, futárt küldtek a közeli Londinium városába, de a kormányzó, Gaius Suetonius Paulinus éppen hadjáratot vezetett Anglesey szigetén, a helyettese, Decianus pedig alig 200 rosszul felfegyverzett katonát tudott segítségül küldeni. Közben Quintus Petilius Cerialis vezetésével a kilencedik légió is útban volt, akik viszont nem hallottak Boudica felkeléséről és csapdába sétáltak. A 2000 római katona közül csak 500 jutott ki a csapdából élve.
Camolondunum lakói rémülten nézték, hogy Boudica akadálytalanul bevonul a városba és elrendeli, hogy mindent el kell pusztítani. Épületek tucatjait gyújtották fel és emberek ezreit mészárolták le. Boudica nem akart foglyokkal bajlódni, így ha rómaiakat fogtak el, meggyilkolták őket. A római katonák és néhány túlélő Claudius hatalmas templomában barikádozta el magát, de teljesen körülzárták őket. A benn lévők két napig tudták feltartóztatni a briteket.
Miután minden mozdíthatót elvittek, Boudica Londinium felé fordította a seregét. Az ottani vagyonos polgárok már készültek a britek támadására, így összeszedték vagyonukat és elhagyták a várost. A többiek reménykedtek, hogy Paulinus kormányzó időben visszatér, de aztán rájöttek hogy a kormányzó beengedi a városba a briteket.
Londinium már majdnem kihalt volt, amikor a britek odaértek. Minden ott lévő rómait megöltek és a császári épületeket felgyújtották. A városban maradt néhány arisztokrata nőt megcsonkították (a Boudica és lányai elleni bűncselekmények miatt) majd kivégezték.
Londinium után egy másik, kisebb város, Verulamium (St Albans) felé fordultak. Eközben Paulinus légiósai visszatértek Mona szigetéről, ahol éppen a druida papokat és követőiket mészárolták le és nagyon várták mikor tudnak összecsapni Boudica seregével.
Verulamium elpusztítása után Boudica serege tovább haladt. Ekkor már akár a 230.000 ezret is elérhette az összlétszámuk, s ebből akár százezer felnőtt férfi is lehetett.
Végül egy nagy csatában csapott össze Boudica és Paulinus serege. A britek serege nagyobb volt, de a rómaiak képzett katonák voltak és kiváló felszereléssel rendelkeztek, és jó taktikával rendelkeztek, így végül ők győztek.
A római vezér egy szűk szurdokban várta a briteket, ahol nem tudták kihasználni létszámbeli fölényüket, mögöttük erdő volt, amely elrejtette a valódi létszámukat, sbritek pedig csak síkságon tudták őket megközelíteni.
A helyzet azonban addigra már annyira komoly volt, hogy (egyébként őrültnek tartott) Nero, az akkor uralkodó római császár, már azt fontolgatta, hogy kivonulnak Britanniából, amikor Paulinus legyőzte Boudicát.
Őt azonban nem tudták elfogni, mert valószínűleg öngyilkos lett. Amikor látta a várható véget - Tacitus szerint megmérgezte magát. A bosszúhadjáratban azonban közel hetvenezer római vesztette életét. Igaz a rómaiak brutálisan bosszút álltak értük.
Boudica lázadásának katonai szempontból nem volt hosszú távú hatása, de a nép szemében igazi hős lett, a szabadság és igazságosság harcosa, akit I. Erzsébet is megidézett, amikor arról beszélt, hogy egy nő is lehet alkalmas uralkodónak.
A rómaiak oldaláról persze másképpen néz ki az eset, s Tacitus valamint Cassius Dio nem az erényeit emelte ki. Cassius Dio nem a nőiességét emelte ki, hanem már szinte férfinak tekintette leírásában: „termetében nagyon magas volt, a legfélelmetesebb megjelenésű, a szeme a legvadabb, a hangja pedig durva; a legsárgásabb szőrszálak nagy tömege hullott a csípőjére; a nyakában egy nagy arany nyaklánc volt…” - persze ez majdnem két évszázaddal később íródott.
A királynő hírneve a viktoriánus korban lett legenda, hiszen Viktória királynő , szinte a névrokonának tekintette (lévén a Viktória is azt jelenti "győzelem"), így udvari költője Lord Tennyson is verset írt róla Boadicea címen. Albert herceg megbízásából pedig egy hatalmas bronzszobor készült, amelyen Boudica harci szekerén két lánya mellett áll. Ez jelenleg a Westminster-híd és a Parlament mellett áll, a királynő a Brit Birodalom jelképe lett.
