A 18. század rettegett betegsége a fekete himlő volt, amelynek számos uralkodó is áldozatául esett. Az első komolyabb reménysugarat Edward Jenner védőoltása jelentette, amelyet a legtöbb országban gyorsan bevezettek, jelentősen csökkentve a fekete himlő okozta halálesetek számát. A vakcina bevezetése és elterjedése előtt közel 400 ezer európai halt meg évente csak ebben a betegségben.

A himlő azonban Amerikában és más kontinenseken is megjelent, s ott is szerették volna az embereket beoltani, azonban a nagy távolság gondot jelentett a vakcina szállításában.

Akkortájt az oltóanyagot úgy tárolták, hogy egy vattadarabot átitattak az anyaggal, majd a vattát két üveglap közé helyezték és viasszal lezárták. Ez azonban maximum tíz napot bírt volna ki, az óceánon való átkelés pedig ettől jóval hosszabb ideig tartott.

Dr. Francisco Javier De Balmis, egy katonaorvos vezetésével azonban, egy hároméves terv keretében mégis sikerült ezt az 'utaztatási problémát' megoldani.Az expedíciója 1803. november 30. és 1806 között valósult meg, amelynek végén az oltás felfedezője, Jenner azt írta, hogy "Nem is képzeltem, hogy a történelem évkönyvei ilyen nemes, olyan kiterjedt emberbaráti példát mutatnak be." 

Ez alatt a három év alatt a világ számos pontján jártak, s vitték el az oltást Kubába, Kolumbiába, Peruba, Ecuadorba vagy Mexikóba éppúgy, mint Kínába, a Fülöp-szigetekre vagy éppen a Kanári-szigetekre. Tervezték Puerto Ricot is, de ott már nem sokkal korábban egy dán expedíció beoltotta a lakosokat.

Az expedíciót IV. Károly spanyol király is támogatta, s ebben komoly szerepe volt annak, hogy leánya, Mária Terézia infánsnő is megkapta a himlőt, amely 1794 november 2-án a halálát okozta. 

Az expedíció az északnyugat-spanyolországi Coruñából elindulva a Maria Pita nevű korvetten járta be a világot, s összesen 22 főnyi három és kilenc év közötti árva fiút vittek magukkal, akik egy enyhébb betegség (a tehénhimlő) hordozói voltak. A tehénhimlő lefolyása enyhe volt, viszont védettséget adott a fekete himlő ellen is. A fiúkra azért volt szükség, mert a betegség időtartama korlátozott, s csak aktív fertőzést lehet átadni és kezelni. Az út elején két fiút fertőztek meg a tehénhimlővel és mindig ketten voltak fertőzöttek az út során is - biztonsági okokból

A hajó Coruñából indult, s a fedélzetén Balmison kívül volt két asszisztens, két elsősegélynyújtó, három nővér és az árvaház vezetőnője, aki szintén képzett ápolónő volt. A 37 fő között, aki végül kihajózott ott volt az árvaház vezetőnőjének a saját fia is. A gyerekeket nem rabszolgaként kezelték, hanem vendégként, így mindegyik kapott két pár cipőt, hat inget, három nadrágot, vászondzsekiket és egyéb más eszközöket is.

A hajón emellett tudományos eszközök is voltak, valamint a Moreua de Sarthe által készített leírás az oltásról, amelyet mindenhol kiosztottak. 

Amikor Kubába érkeztek, Balmis kérésére három rabszolgalányt küldtek vele Mexikóba, mint vakcinahordozókat. Ott a csapat kettévált, s az egyik fele dél felé haladt, s hét évbe tellett, amíg bejárták Dél- és Közép-Amerikát. Őket José Salvany y Lleopart segítette.

Mexikóból Balmis 25 (más források szerint 26) árvát vitt magával a Csendes-óceáni útra a Magallanes fedélzetén, a katolikus egyház támogatásával, s nagy segítséget kaptak a Fülöp-szigeteken is. A Fülöp-szigeteken nagy volt az ellenállás, míg Rafael Aguilar főkormányzó példát nem mutatott öt gyermeke beoltásával. 

Az expedíció nagyobb része visszatért Mexikóba, míg Balmis Kínába utazott, ahol Makaót és Kantont is útba ejtette. Hazafelé 1806-ban megállt Szent Ilona szigetén is. Ott, az éppen zajló (napóleoni háborúkhoz kapcsolódó) angol-spanyol háború ellenére felajánlotta az oltóanyagot az angoloknak. A felajánlását végül elfogadták, s 1806. augusztus 14-én érkezett meg Lisszabonba.

Ez tekinthető a világ első nemzetközi egészségügyi expedíciójának.

 djp