A múltban az elhunytakról való emlékezést megkönnyítette, ha a már eltávozott családtagokról egy festményt készítettek, amely azonban a gazdagok kiváltsága volt. Egy-egy festmény elkészítésének olykor horribilis árát csak kevesek engedhették meg maguknak.

Ebben jelentett nagy változást a fényképezés megjelenése, illetve kezdetben a Louis Daguerre és Nicéphore Niépce nevéhez köthető dagerrotípia, amely sokkal olcsóbb és gyorsabb megoldás volt, mint a festmények elkészítése - ráadásul eléggé élethűen adta vissza a valóságot - szemben a festők olykor túlzott megfelelni vágyásától.

A képekkel való emlékezés ekkor már nem csak a felsőosztály kiváltsága volt, hanem a középosztály is megengedhette magának, sőt a szegények között is terjedt.

Egy fénykép készítésekor persze szépen felöltöztek a vasárnapi ruhába és a műteremben elkészítették a portréjukat. Azok, akik azonban a különböző betegségek miatt hirtelen hunytak el, nem szerepelhettek volna a családi albumban, így egyre inkább elterjedt a szokás, hogy a halottakat is szépen felöltöztették és ők is tagjai lettek a családi fotóknak.

Mivel akkortájt (a 19. században, amikor a fotózás elterjedt) még nagyon gyakori volt a csecsemőhalál és a korai halál, így ez (a fotózás a halottal) teljesen megszokottá vált a családok életében - ez is a gyászfolyamat részévé vált. A legtöbb esetben élőként próbálják őket bemutatni, de olyan kép is akad, amelyen a kisgyermek koporsóban található.

Ahogyan persze egyre olcsóbb és egyre elterjedtebb lett a fotózás, szépen lassan ki is ment a divatból a postmortem fényképek készítése, de néhány évtizeden keresztül a családi élet szerves része volt.

Persze akkortájt még hosszú idő volt egy kép elkészítése, így a modellek számára speciális eszközöket terveztek, hogy ne fáradjanak el a hosszú expozíciós idő (eleinte akár félóra, később 30-60 mp) alatt. A holttesteket ráadásul még ki is kellett támasztani, így gyakran valaki fogta őket, a csecsemőket jellemzően az édesanyjuk ölében, esetleg kiságyba vagy pólyába rakva kerültek a képre. Olykor, ha a szüléskor az anya és a kisgyermek is elhunyt, mindkettőt megörökítették ily módon.

Gyakori volt, hogy alvóként ábrázolták őket, hiszen az az állapot hasonlított leginkább a valóságos állapotukhoz. Persze sokszor szép ruhába voltak öltöztetve, s némi pirosítóval próbálták elevenebbnek mutatni őket.

Bármilyen furcsa is, még ma is előfordul, hogy ha egy baba halva születik vagy pár nap után meghal, a pszichológusok javasolhatják, hogy készítsenek közös képet, a gyászfolyamat feldolgozása érdekében. De az is előfordult már, hogy a halott csecsemőt hazavitték, s pár napig úgy kezelték, mintha még élni - mindenki másképpen tudja feldolgozni a halál, a gyász folyamatát.

djp