A Kék Kabát (Blue Jacket) nevű klipper 1854-ben épült Bostonban Robert E. Jackson gyárában. A hajó 220 láb hosszú, 41,6 láb széles és 24 láb merülésű volt, űrtartalma pedig 1790 tonna. Az orrszobra jellegzetes volt, hiszen deréktől felfelé férfi volt, kék tengerészkabátban sárga gombokkal, laza inggel és nagy kendővel a nyak körül és széles övvel. A szobor mindkét oldalán felirat: 'Keep a sharp lookout!'
A hajó belső berendezése minden igényt kielégített, hiszen a mahagóni, szaténfa és rózsafa bútorzatát aranyozás díszítette, s igazi luxus körülményeket teremtett.
A hajó 1854. augusztus 7-én hajózott ki a gyárból Elridge kapitány irányítása alatt, s nemsokára megtette első jelentős útját Boston és Liverpool között. Az út 12 napig és 10 óráig tartott, s október 2-án érkezett meg.
Nem sokkal ezután James John Frost eladta az ausztrál Fox Line hajós társaságnak, s ettől kezdve leginkább Anglia és Ausztrália között hajózott.
Az első útját 1855. március 6. és május 13. között tette meg Underwood kapitány vezetése alatt a Liverpool-Melbourne útvonalon, majd nem sokkal később Madrasból Londonba vitorlázott 92 nap alatt. Több kisebb út után 1863-ban a Lyttleton (Új-Zéland)-London utat tette meg 63 nap alatt, már James White kapitány vezetése alatt.
A gyorsaságára jellemző, hogy a San Francisco-Honolulu utat 1865/66-ban 14 nap alatt tette Dillingham kapitány vezetése alatt bálnazsírt szállítva.
1869. február 13-án újra Lyttletonból indult lennel és sok mással megrakodva a Csendes-óceánon keresztül London felé, amikor a Tűzföldet elhagyva a Falkland-szigetek felé haladva 1869. március 5-én a len kigyulladt a raktárban. A legénység és az utasok azonnal hozzákezdtek a tűz oltásához, de kevés mutatkozott a hajó megmentésére. A helyzet annyira romlott, hogy március 9-én a hajót elhagyták három mentőcsónakon, s a legénység egy részét végül egy német hajó, a Pyrmont nevű bark mentette ki március 16-án.
A német hajó legénysége gondoskodott a megmentettekről, de a megnövekedett létszám miatt az élelmiszerkészletek rohamosan fogyni kezdtek. Szerencséjükre április 1-én találkoztak a Yorkshire nevű bevándorlóhajóval, amelynek parancsnoka, Anderson kapitány kisegítette új készletekkel a hajót, amely végül 1869. május 17-én kötött ki Falmouth-ban.
A másik két mentőcsónak közül az egyik örökre eltűnt, a másikat egy Antonio Vincent nevű hajó találta meg, amely McAuliffe parancsnoksága alatt Valparaiso-ba tartott. A megtaláltak szörnyű állapotban voltak a 21 napi sodródás után, éheztek és szomjaztak, ennek esett áldozatul egy kutya is.
A hajó a rakomány részeként 48.000 font értékű aranyrudat is szállított Új--Zélandról Londonba, amellyből csak 15.000 fontot sikerült megmenteni.
A jellegzetes orrszobor 2 és fél évvel később került elő 6000 mérfölddel távolabbról, mint ahol a hajó leégett - Nyugat-Ausztrália partjainál a Rottnest-szigetre vetődött ki néhány darabja.
Kapcsolódó posztok
A hajótöréstől a kannibalizmusig – a Méduse tragédiája
Az SS Thames végzetes hajótörése 1841-ben
A ‘Lady of the Lake’ elsüllyedése
A Santo Antonio elsüllyedése
Az egyik legsúlyosabb brit haditengerészeti katasztrófa
Az aranyszállítmány – a Voetboog elsüllyedése
Tíz tonna arany a Sussex fedélzetén – Savoya hercegének