Zsófia Sarolta Auguszta bajor hercegnő 1847. február 23-án született Münchenben a hercegi pár kilencedik gyermekeként, s a családban Sophler néven becézték (a lenti képen a testvérei között).

A bajor királyi házzal való rokonsága és az osztrák császári házzal való rokonsága miatt számos kérője akadt, amelyek közül a württembergi trónörökös és Viktor Lajos főherceg, Ferenc József öccse emelhető ki. Ez utóbbi elképzelés nagyon tetszett az édesanyjának, de Zsófia Sarolta elhárította a közeledést.

Talán érezte azt, hogy nem sokkal később a főherceg egy botrányba keveredik, amelyben (a pletykák szerint) egy a Kaiserbündben egy rendőrhöz próbált közeledni. A császár hamarosan el is költöztette Bécsből egy Salzburg melletti városkába, Klessheimbe.

Zsófia Sarolta következő udvarlója már az ő ízlését is elnyerte, hiszen nem volt más, mint a bajor trónon ülő II. Lajos, a Mesekirály, aki elsősorban a nagyszabású, mesebeli kastélyok építéséről lett ismert. (a fenti képen)

Lajos, aki egyébként az unokatestvére volt, hatalmas virágcsokrokat küldött neki és levelekkel bombázta, esetleg hajóval ment a Possenhofen melletti Berg-kastélyba meglátogatni.

Mindketten nagyon szerették Richard Wagner zenéjét, s a király gyakran emlegette a lányt a Lohengrin romantikus opera főhőse után "az én Elzám"-nak. Mivel az udvarlás kissé hosszúra nyúlt, s nem látszott a vége, Zsófia Sarolta édesanyja (aki a  király nagynénje is volt) megtiltotta a kapcsolatot a fiatalok között, ha Lajos nem vall színt.

Ennek eredményeképpen 1867. január 23-án a Münchner Neuste Nachrichten a következő hírt közölte: "Mint megbízható forrásból tudjuk, őfelsége II. Lajos király eljegyezte Zsófia Sarolta hercegnőt, Miksa bajor herceg legfiatalabb lányát."

Ludovika, a lány édesanyja nagyon örült, hogy sikerült sarokba szorítania a királyt, aki végül nyilatkozott. Kissé zavarták ugyan a király furcsa szokásai, az éjszakai lovaglástól a Wagner-művek iránti megszállottságig, de reménykedett, hogy majd megkomolyodik.

A bajor lakosság pedig abban reménykedett, hogy a király abbahagyja az esztelen költekezést, ha asszony kerül a házba.

Lajos azonban nem nagyon akarta kitűzni az esküvő időpontját, így az idő csak telt és múlt. Közben Zsófia megismerkedett a családi fotós fiával, Edgar Hanfstaengl-lel, akivel viharos kapcsolatba kezdett.

Ez azonban nem zavarta a királyt, akiről hamarosan kiderült, hogy akárcsak a lány előző párja, Lajos Viktor főherceg, homoszexuális. Zsófia Sarolta családja erről vagy nem tudott, vagy nem akart tudni, így Miksa ultimátumot küldött a királynak, amelyben 1867. november 28-ra tűzte ki a házasságkötés legkésőbbi lehetséges időpontját.

A király felháborodott, hogy egy alattvalója, mégha menyasszonyának az apja (s az ő nagybátyja is) ultimátumot intézhet hozzá, így október 7-én egy levélben közölte a lánnyal, hogy az eljegyzésüket felbontja.

Zsófia Saroltát persze bántotta az ügy, de valójában meg is könnyebbült. Édesanyja fel volt háborodova, Sisi pedig Bécsbe hívta a húgát, egy kicsit kikapcsolódni. A lány azonban nem akart menni.

A "drága mama" újra hozzákezdett megfelelő férjet keresni, s választása Fernando Filippo Mariára, Alençon hercegére esett, aki az 1848-ban lemondott Lajos Fülöp, a polgárkirály unokája volt.

Mivel a férj-jelölt vonzó férfi volt, a mama elküldte neki a lánya fényképét, amely megtetszett a hercegnek, így a házasság gyorsan megköttetett. 1868. június 24-én Zsófia Saroltát eljegyezték, majd szeptember 28-án megtartották az esküvőt is.

Zsófia nem csalódott, s úgy tűnt boldog a házasságuk, rengeteg meghívást kaptak, bálokra, estélyekre és vadászatokra is, hiszen Zsófia Sarolta is remek lovasnő volt, mint a nővére.

A Londonhoz közeli Bushy-House-ban éltek, de az angliai esős időjárás nem kedvezett a hangulatuknak, s a feleség hamarosan depresszióba esett. Ebből a depresszióból még a lánya születése sem tudta kiragadni, így Palermóba költöztek, amelynek az éghajlata valóban jót tett neki. Sajnos onnan hamar el kellett költözniük, s Rómába utaztak, de Zsófia Sarolta ismét depressziós lett.

Közben a férjének felajánlották a spanyol koronát, mint Bourbon-leszármazottnak, de le kellett volna mondania a francia állampolgárságról, s ezt a feltételt nem fogadta el. A fiatal pár sokat utazgatott, s megszületett a várva várt fiú is, akit Emanuele Massimiliano Maria Oddone névre kereszteltek meg, s akinek keresztanyja Erzsébet osztrák császárné volt.

Közben Zsófia Sarolta beleszeretett egy nős grazi orvosba, s dr. Glaserrel heves és szenvedélyes kapcsolata volt. Ez azonban hamarosan kiderült, s az orvos felesége hatalmas botrányt okozott. A szerelmespár Meranóba menekült, ahol azonban megtalálták és elválasztották őket. A megcsalt férj sógorához, felesége bátyjához fordult segítségért, aki egy grazi klinikára (a fenti képen) vitette a húgát, ahol Kraff-Ebing professzor kezelte. Ez persze ebben a társadalmi helyzetben igen kellemetlen esemény volt, így a hivatalos verzió szerint a feleség egy skarlát okozta "ideggyengeség"-ben szenvedett.

Zsófia Sarolta hamarosan visszatért a családjához, s úgy tűnt meggyógyult. Egy időre nyugalomban élt a férjével és két gyermekével.

Ekkor azonban egy vallási fanatizmus szállta meg, s Maria Maddalena nővér néven belépett a domonkosok harmadik rendjébe, amelyek laikusokból állt, s nem kellett kolostorba sem költözni.

A rend egyetlen küldetése a rászorulókon való segítségnyújtás volt.

A család nem örült ennek, de tudomásul vették a döntését, s 1895. október 4-én elkészítette a végrendeletét is, amelyben nagyon egyszerű temetést akart.

Másfél évvel később Párizsban egy jótékonysági vásárt szerveztek a domonkos rendi kolostorok, s Zsófia Sarolta volt az egyik fő támogató. A rendezvény helyszíne a Rue Jean Goujonon található fészer volt, s meghívta az akkortájt nagyon híresnek számító Lumière testvéreket is, hogy a látványosságnak számító "mozgó fényképekkel" is vonzza az érdeklődőket.

A vásár nagyon sikeresnek tűnt, bár a látogatókat elsősorban a mozgókép érdekelte, sokan vásároltak az "elesett lányok" által készített hímzésekből is.

A négy napra tervezett vásár első napja, 1897. május 3. különösebb gond nélkül el is telt. A második napon azonban a Lumière fivérek által hozott egyik anyag kigyulladt, s a lángok egy pillanat alatt szétterjedtek a fészerben.

Általános pánik tört ki, s hatalmas tolongás kezdődött, hiszen mindenki ki akart jutni. Zsófia Sarolta legfőbb gondját a rábízott lányok kimentése jelentette, aki vele együtt dolgoztak a pultnál. A legenda szerint ekkor kiáltotta, hogy "a kötelesség az első", s kimentette a mellette dolgozó lányokat, de neki már nem sikerült kijutnia.

A tűz egyre gyorsabban terjedt, s a hercegnő bennégett a fészerben. A férje, aki elkísérte a vásárba, próbált érte bemenni a lángok közé, de a tömeg elsodorta, s ő is megsérült. A tűzvész lecsengése után hiába mentek a kórházakba, a felesége nem volt a sérültek között, s később csak a fogai alapján tudták azonosítani, bár a szobalánya szerint tévesen.

A hercegnő 50 éves volt amikor 1897. május 4-én meghalt, s maradványait a Dreux-kastélyban temették el.

Összel, a férje meglátogatta az osztrák császárnét a Mentelberg-kastélyban, s Sisi csak annyit mondott végső búcsúzásképpen, hogy „Mindannyian erőszakos halált halunk”.

Aznap 1897. szeptember 10-e volt, s pontosan egy év múlva Sisi merénylet áldozata lett.

 djp