1837. június 20. jelentős dátum volt egy fiatal, tizennyolc éves lány életében, s legalább ennyire fontos volt Nagy-Britannia életében is, hiszen egy hat évtizedes korszak kezdetét jelentette. (a képen Viktória királynő)

Amikor III. György 1760-ban trónra lépett, aztán egy év múlva feleségül vette Zsófia Sarolta mecklenburgi-strelitzi hercegnőt mindenki abban reménykedett, hogy nem lesz trónöröklési gondjuk. A királyi pár meg is tett mindent ennek érdekében, kilenc fiú és hat lány született a házasságban, így senkinek sem jutott eszébe, hogy a trónöröklés még gondot okozhat. Még akkor sem, amikor a királyt mentális problémák támadták meg.

Amikorra azonban III. György 1820-ban örökre lehunyta a szemét, már Sarolta walesi hercegnő, a leendő IV. György egyetlen törvényes gyermeke is elhunyt, s a többi testvérnek sem volt törvényes gyermeke.

Sarolta halála után a legnagyobb fiúk között (a parlament unszolására) afféle házasságkötési verseny alakult ki, s ennek eredményeképpen született 1819. május 24-én meg a negyedik fiú, Edvárd Ágost egyetlen törvényes gyermeke Alexandrina Viktória hercegnő.

III. György halála után legnagyobb fia került a trónra, IV. György néven, s uralkodása alatt elhunyt legidősebb öccse Frigyes, így őt már a harmadik fiú, Vilmos követte.

A Tengerészkirály hét évig ült a trónon, s számos törvénytelen gyermeke mellett nem maradt túlélő törvényes gyermek utána.

A király és felesége lassan belátták, hogy nem lesz olyan gyermekük, aki túléli a kisgyermekkort, így minden energiájukat Viktória hercegnő felé fordították, s a király csak abban reménykedett, hogy megéri Viktória nagykorúságát.

1837. május 24-én a király elégedetten nyugtázta, hogy kérése teljesült, Viktória nagykorú lett.

Egy hónap sem telt el, amikor 1837. június 20-án reggel az iffú Viktóriát hat óra tájban felébresztették a Kensington-palotában s egy nagyon jelentős esemény következett. A fiatal lány naplója alapján, valahogyan így: "Reggel 6 órakor felébresztette Mama, aki elmondta, hogy Canterbury érseke és Lord Conyngham itt vannak, és látni akarnak. Kikeltem az ágyból, bementem a nappalimba (csak a pongyolában), és egyedül fogadtam őket. Lord Conyngham ekkor ismertette velem, hogy szegény nagybátyám, a király nincs többé, és ma hajnali 2 óra 12 perckor elhunyt, következésképpen én vagyok a királynő."

Ezt a jelenetet ábrázolta Henry Tanworth Wells angol portréfestő és miniatűrista egy híressé vált képén, amely fél évszázaddal később készült, s csak 1903-ban, a festő halála után került a Királyi Gyűjteménybe.

Persze Viktóriát nem érte váratlanul a hír, hiszen már IV. György halálakor, s IV. Vilmos trónra lépésekor elkezdték felkészíteni arra, hogy ő lehet a következő uralkodó.

Viktória azonban szerette a királyt, ahogyan Adelaide királynét is, s tudta, hogy a trónra lépése egyben a gyászt is jelentette. Tudatában volt annak a félelemnek is, amely a királyt gyötörte, hiszen tanúja volt 1836-ban a király születésnapján tartott ünnepi vacsorán kitört botránynak, amikor Vilmos és Viktória édesanyja keményen összeszólalkoztak. Persze azt is tudta, hogy azzal, hogy nagykorú lett, Vilmos valamelyest megnyugodott, de mégmindig tartott attól, hogy egészen 21 éves koráig akarják a lányt felügyelet alatt tartani. Főként nem is az anyától, hanem Sir Conroytól féltette, aki nagyon erőszakos volt már a hercegnővel korábban is. (a képen Sir Conroy)

Annyi ereje azonban már nem volt a királynak, hogy még három évet életben maradjon.

Június 10-e körül jelentősen romlott az állapota, s a királyné szinte folyamatosan az ágya mellett maradt. A király egyre rosszabbul lett, s június 15-én már Viktória hercegnő taníttatását is felfüggesztették, mert várható volt Vilmos halála.

Ennek a fiatal hercegnő is tudatában volt, hiszen aznap azt írta a naplójába: "Az orvosok azt hiszik, szegény nagybátyám, a király élete nem tarthat tovább 48 óránál!"

A folyamatosan romló állapotú uralkodó már szinte haldoklott, amikor június 19-én ezt a tényt közölték Viktóriával, aki a szemtanúk szerint „elsápadt és sírva fakadt”. (a képen IV. Vilmos)

Másnap aztán, amikor a király valóban elhunyt, az érsek és Lord Conyngham közölték vele a hírt. Viktória előtt nagy feladat állt, de ezzel tökéletesen tisztában volt:

"Lord Conyngham, akit megbíztam azzal, hogy kifejezze részvétemet és bánatomat a szegény királyné iránt, közvetlenül Windsorba tért vissza. Aztán felmentem a szobámba és felöltöztem.
Mivel a Gondviselésnek tetszett, hogy erre a helyre helyeztetett, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy teljesítsem a hazám iránti kötelességemet; Nagyon fiatal vagyok, és talán sok mindenben, bár nem mindenben, tapasztalatlan, de biztos vagyok benne, hogy kevesekben van több valódi jóakarat és valódi vágy, hogy azt tegyem, ami illik és helyes, mint nekem."

A reggeli után egyik bizalmasával, Stockmar báróval beszélt, majd levelet írt nagybátyjának, Lipót belga királynak és Feodórának a féltestvérének. Hamarosan levél érkezett Lord Melbourne miniszterelnöktől, aki hamarosan személyesen is megérkezett, hogy a tennivalókról beszélgessenek. Viktória szavai szerint: "Nagyon szeretem és bízom benne. Nagyon egyenes, őszinte, okos és jó ember."

A megbeszélés közben biztosította a miniszterelnököt a bizalmáról, majd hamarosan megtartotta első tanácskozását a Titkos Tanácsban, amelyről Sir David Wilkie készített egy festményt, amellyel azonban a királynő nem volt teljesen elégedett: „ A hatás kedvéért fehérbe öltöztetett, de én feketében voltam”

Aznap este azt írta erről a tanácskozásról, hogy "Fél 11 körül lementem a lépcsőn, és tanácsot tartottam a vörös szalonban. Természetesen egészen egyedül mentem be, és végig ülve maradtam. Két nagybátyám, Cumberland és Sussex hercege, valamint Lord Melbourne vezényelt… Egyáltalán nem voltam ideges, és elégedettséggel hallottam, hogy az emberek elégedettek azzal, amit tettem, és ahogyan csináltam."

Ez volt az első hivatalos esemény, amelyen királynőként részt vett, amelyet a következő majdnem 64 évben még számos követett. Elkezdődött a Viktoriánus-korszak.

djp