A királynő hatodik gyermeke, Louisa Caroline Alberta hercegnő az éppen forrongó Londonban született 1848. március 18-án, s első királyi gyermekként a kloroform segítségével. A királynő meg is jegyezte, hogy Louise "valami különös" lány lesz.
Egyetlen olyan hercegnő volt, akinek nevében ott édesapja neve is, s bár Louisa-nak keresztelték 1848 május 13-án, egész életükben Louise-nak nevezték.
Nagyobb testvéreihez hasonlóan őt is Stockmar báró oktatási programja alapján nevelték, aki a hercegi feladatok mellett olyan dolgokkal is megismertette a hercegnőket és hercegeket, mint a főzés, gazdálkodás, háztartási feladatok vagy az asztalosmunka.
Louise már kisgyermekkorában kitűnt intelligenciájával és tehetségével, elsősorban gyönyörűen rajzolt, de szobrászként és táncban is kiváló volt. Kíváncsi természete miatt a család "Miért kisasszonynak" nevezte.
Apja halála után a királyi udvarra hosszan tartó komor hangulat telepedett, amelyet Louise nehezen viselt. Hamarosan elkerült az udvartól Alice, így a királynő legidősebb hajadon lányként őt kérte fel nem hivatalos titkárának. Viktória félt, hogy Louise nem lesz képes elég diszkrét lenni, hiszen legbelsőbb titkaiba is beleláthatott, de néhány év múlva már azt írta naplójába "Okos, kedves, finom, erős karakterű lány, önzetlen és szeretetteljes."
Közben Louise beleszeretett öccse egyik nevelőjébe, aki a királynő így eltanácsolt.
A királynő legszebb lányának tartották, így nagyon sok kérője volt, s a korabeli sajtó sokszor vádolta romantikus kapcsolatokkal - ok nélkül. Emellett a hercegnő liberális és feminista volt, s eléggé konok is. A királynőnek olyan férjet kellett találnia, aki mindkettőjüknek (Viktória és Louise) megfelel.
Sok királyi udvar és sok herceg felmerült, de Louise nem tartotta kívánatosnak, hogy hercegné legyen, s hamarosan be is jelentette, hogy John Campbell, Lorne márkija a számára megfelelő férj.
1515-től nem fordult elő, hogy egy királyi hercegnő egy brit alattvalóhoz menjen férjhez, akkor VIII. Henrik nővére, Mary hercegnő ment hozzá Charles Brandon herceghez.
Kis politikai vita után, végül 1870. október 3-án Louise menyasszony lett, majd 1871. március 21-én a windsori kastélyban és a Szent György-kápolnában, feleségül ment a márkihoz. A tömeg olyan hatalmas volt, hogy a rendőrségnek kordont kellett húznia, hogy a rendet fenntartsák.
Louise egy saját maga által tervezett Honiton-csipke esküvői leplet viselt.
A házaspár Claremontba utazott nászútra, de a privát élet szinte lehetetlen volt a számukra. Ráadásul az ott töltött négy nap alatt a királynő is meglátogatta őket.
A házasságkötés után Louise továbbra is folytathatta karitatív és művészeti tevékenységeit, férje vagyona megengedte neki.
1878-ban férjét Kanada főkormányzójának jelölte Benjamin Disraeli, a királynő pedig kinevezte.
A pár 1878. november 25-én érkezett Halifaxba, s elfoglalhatták a főkormányzói rezidenciát. Az első időszak nem volt túlságosan kedvező, mert érkezésükkor a főkormányzó magántitkára négy újságírót kidobatott, amelyről a főkormányzó ugyan nem tudott, de a közvélemény gőgösnek bélyegezte őket.
Ráadásul az érkezés után egy hónappal később meghalt nővére Alice hercegnő is, így eléggé nyomasztóan teltek az első hónapok.
A kanadaiak többre tartották férjét, ő csak a főkormányzó felesége volt, amely okozott problémákat, de lassan rendeződött a helyzet.
Művészeti Akadémiát alapítottak, majd ellátogattak Quebecbe és Torontóba is. Az egyik ilyen kirándulás alkalmával a hercegnő fogott egy 13 kg súlyú lazacot.
1880. február 14-én a házaspár szánbalesetet szenvedett, Louise elvesztette az eszméletét, a férje pedig a szán alá szorult. A kísérők kiszabadították őket, de a hercegnő sokkos állapotban került haza.
Természetesen a közvélemény és a királynő felé azt mondták, hogy nem volt annyira komoly a sérülés, amely miatt a közvélemény azt hitte, hogy csak eljátsza a komolyabb tüneteket.
A következő években ellátogattak Bermudára is, amely jobban tetszett neki.
1883-ban visszatértek Angliába, de a hercegnő még ezután is sokat foglalkozott Kanadával, figyelemmel kísérte az eseményeket. Londonban beköltöztek a Kensington-palotába, ahol haláláig lakott. Lorne, vissza akart térni a londoni politikai életbe, de csak 1896-ban került be a parlamentbe, liberálisként. Ekkor már elég sok feszültség volt a feleség és férj között, s gyakran külön utakon jártak. A hírek Lorne esetleges homoszexualitásáról is szóltak.
Eközben Louise viszonya két húgával (Helena és Beatrice) is feszült volt, amelynek elsődleges oka talán abban volt, hogy Louise még negyvenes éveiben is megőrizte szépségét. Louise talán még szemet is vetett Beatrice férjére.
Louise-t másokkal is hírbe hozták, pl. Arthur Bigge-vel, aki a királynő magántitkára volt. De szóba került Joseph Edgar Boehm szobrász és mások is, de nincs semmi olyan bizonyíték, amely azt mutatná, hogy bárkivel is lett volna szexuális kapcsolata, a férjén kívül.
Az idősődő királynő helyett Louise számos közfeladatot ellátott, középületeket nyitott, alapköveket rakott le és mindenféle egyéb programokon vett részt. Ugyanakkor Louise, támogatta a nők választójogát, amelyet a királynő nem, s ez számtalan problémát okozott közöttük.
Gyakran utazott külföldön álnéven (Mrs Campbell), mert nem akarta, hogy a királyi család tagjaként kezeljék. A személyzettel mindig jól bánt, s volt eset, amikor az ő közbenjárására derült ki egy inas betegsége (tuberkolózis), s elküldte Új-Zélandra gyógyulni.
Népszerű anekdota, amelyben éppen Bermudán hívták meg egy fogadásra. Egyedül indult a fogadás helyszínére egy kocsival, de útközben megszomjazott és megállt egy háznál. A házban egy pohár vizet kért az ott lakó fekete nőtől, de Mrs. Carthy, aki éppen vasalt, elutasította a kérését, mert a kút kissé messzebb volt. Azzal indokolta, hogy gyorsan be kell fejeznie a vasalást, mert meg akarja nézni Louise hercegnőt. Louise bevállalta volna a vasalás folytatását is, de a nő nem akart segíteni. A hercegnő így búcsúzott el: "Nos, most nézz meg jól, hogy biztosan megismerj holnap St. Georges-ban"
A hercegnő mindig élvezte, ha nem ismerték fel.
A királynő halála után az új király társasági köréhez tartozott, akivel számos közös vonásuk volt. Dohányzott, ugyanakkor mániákusan sokat foglalkozott a fizikai erőnlétével.
Művészi hajlamaival foglalkozott, szobrászkodott és festett. Sokat tartózkodott a Kent House-ban, amelyet a királynő ráhagyott, s gyakran jártak Skóciába is
Férje eközben, apja halála után, herceg lett, s a Lordok Házának tagja.
A házaspár erősen takarékoskodott, amikor a királynő meglátogatta őket friss házasként hetven szolga és hetvennégy kutya tartozott a kastélyhoz, szemben a későbbi négy szolga és két kutya állapottal.
A herceg egészségi állapota romlott, kezdett szenilissé válni, de felesége kitartóan ápolta, végül Louise 1914. május 2-án megözvegyült. A hercegnő idegösszeroppanást kapott és sokáig tartott amire felépült.
A következő évek nagyobb részét a Kensington-palotában töltötte, Beatrice szomszédaként. 1925 után egészsége megromlott, s keveset jelent meg a nyilvánosság előtt.
1939. december 3-án reggel 91 éves korában halt meg a Kensington-palotában
Számtalan hely kapta róla a nevét, de a legérdekesebb a kanadai Alberta, amelyet eredetileg Louise-nak akartak elnevezni, de az ő kérésére lett Alberta.
Élete végéig kedvelte a kanadai embereket, akikkel a kezdeti nehézségi után szoros kapcsolatba került. Edward herceg kedvenc huga volt, de ő maga Leopold herceget kedvelte a legjobban.
Művészi szempontból ő volt a legtehetségesebb a királynő lányai közül. Kitűnően zongorázott és szobrászkodott, de színésznőnek és táncosnak is kiváló volt. Gyermeke sohasem született.
