Zsófia Sarolta mecklenburgi-strelitzi hercegnő a tízgyermekes hercegi család nyolcadik gyermekeként és legkisebb lányaként született 1744. május 19-én a kis észak-német hercegségben.
A hercegnő középszerű oktatást kapott, amely megfelelt egy vidéki angol úrilány neveltetésének, s akkortájt egyáltalán nem felelt meg az angol királyi ház igényeinek. Megtanulta a háztartás vezetésének fortélyait, de távol tartották a politikai ügyektől.
1752-ben bátyja lett a hercegség uralkodó hercege, így már tapasztalatokat szerezhetett a fejedelmi feladatokról és udvari életről is.
Amikor III. György nagyapja halála után trónra lépett, már túl volt néhány sikertelen házassági próbálkozáson, amelyek vagy az ő családjának ellenállásán vagy a menyasszony ellenállásán elbuktak. A király így tanácsadóira bízta az ügyek rendezését, akiknek listájára felkerült a Hannoverrel szomszédos hercegség hercegnőjének a neve is, igen előkelő helyre, mert "tökéletesen kellemes és kedélyes" és nincsenek politikai ambíciói. Így a kívánt szerepre tökéletesen megfelelt. A fiatal pár az esküvő napjáig nem találkozott, így igazán ellenvetésük sem lehetett a másik iránt.
A fiatal király tehát belenyugodott családja döntésébe, s 1761. szeptember 8-án 15:30-kor a vőlegény és menyasszony először találkozott a palotakert kapujában. A St James-palota felé vezető úton hatalmas tömeg várta, hogy megpillanthassák a leendő királynőt, aki a kocsijából kiszállva idegesen lépkedett III. György felé. Mivel a protokoll nem volt az erőssége, a királyhoz érve térdet akart hajtani előtte, de a fiatal vőlegény szemfüles volt, s nem engedte, sőt ő maga bókolt neki. Sarolta kissé megnyugodhatott.
A menyasszony gyorsan átöltözött a menyasszonyi ruhába, amelyet két héttel később a koronázáskor is viselt, de akadt némi probléma. A tengeribetegség miatt a fiatal hercegnő kissé lefogyott, így az ékszerekkel gazdagon díszített ruha folyamatosan lecsúszott a válláról, de ezt a problémát is gyorsan megoldották. Férje egy gyémántgyűrűt adott neki nászajándékul, amely élete végéig a legdrágább kincse maradt, belevésve a házasságkötés dátumát. Halála után legnagyobb lánya örökölte, majd Viktória királynőé lett. Pár órával később már ifjú párrá is vált a 17 éves hercegnő és a 23 éves király. Angliát elbűvölte a fiatal királyi pár, hiszen III. György elődeitől eltérően már Angliában született, vagyis "igazi angol király" volt. Az első uralkodó, aki Anna királynő óta Angliában születetett.
Az angol királyné azonban még nem beszélt angolul, bár eléggé gyorsan megtanult, igaz egész életében erős német akcentusa volt. Ahogyan valaki megjegyezte "Először félénk, de sokat beszél, amikor ismerős emberek között van." A királyné naponta órákon keresztül tanulta az angol nyelvet, amelyben a király is személyesen segített neki. A férj többször figyelmeztette, hogy nem szabad beleavatkoznia a politkába, amelyet ő komolyan is vett, ugyanakkor fontos szempont volt a trónörökösről való gondoskodás, amelyet szintén komolyan vett.
Alig múlt el egy év, amikor 1762. augusztus 12-én megszületett az első fiú, György herceg, akit összesen 14 testvér követett. Kilenc fia és hat lánya született, akik közül Alfréd és Octavius kivételével mindenki megérte a felnőtt kort. A király és királynő naponta órákat töltött a gyermekeivel, s személyesen felügyelte az előrehaladásukat, amely abban az időben nem volt megszokott egy királyi családban.
III. György brit király és Sarolta királyné gyermekei
a hercegnők, a nagyobb hercegek és a kisebb hercegek
Az egyre növekvő család megvásárolta a Buckingham-házat, amelyet hamarosan el is foglaltak, s a legtöbb gyermek ott született. Sarolta kapcsolata az első években eléggé feszült volt férje édesanyjával, aki gyakran belavatkozott az életébe.
Férjével először baráti viszonyban voltak, majd lassan mélyebb kapcsolat alakult ki közöttük. A király soha nem csalta meg a házasságuk majd hat évtizede alatt.
Sarolta kötelességtudó és engedelmes feleség volt, aki boldog volt, hogy egy hatalmas embert szolgálhat. Ugyanakkor a király hamar tudtára adta, hogy nem szabad mélyebb barátságokat szereznie, mert aggódott a hízelgők miatt. Sarolta megértette ezeket az aggályokat, azonban végtelenül magányos lett. Örült annak, hogy gyermekei egészségesek és büszke is volt rájuk, de terhesnek érezte az állandó megjelenéseket a társadalmi rendezvényeken. Ugyanakkor a fiatal király rendkívül szerető apa volt, aki órákat játszott a gyermeivel és számtalan olyan beszámoló is született, amely egyébként nem illet volna a királyi címhez, de ő nem törődött vele, ő a padlón játszva apa volt, nem király.
A királyi pár nagyon szerette a zenét és művészeteket, s előtérbe helyezték a német zeneszerzőket és egyéb német művészeket. Leginkább Handel rajongói voltak.
1764 áprilisában a kor legismertebb zenésze, az akkor nyolcéves Mozart is megérkezett Nagy-Britanniába, ahol több, mint egy évig, 1765 júliusáig maradt.
A király a feleségének szánt születésnapi ajándékként meghívta az udvarba Mozartot, aki 1764 május 19-én egy négy órás koncertet tartott. A királynő karmestere Johann Christian Bach volt, aki Johann Sebastian Bach tizenegyedik fia volt, aki Handel és Abel műveket rakott a fiatal fiú elé, aki minden darabot első látásra eljátszott - tökéletesen. A királyné még egy áriát is énekelt miközben Mozart fuvolán kísérte. A következő év januárjában Mozart bemutatott hat szonátát, amelyet Opus 3 néven publikált, s amelyet a királynénak ajánlott. A király 50 guineai-vel ajándékozta meg fáradozását.
A királyné gyerekkorától szenvedélyes botanikus volt, akit nagy örömmel töltött el James Cook kapitány és Joseph Bansk világkörüli útján szerzett jelentős gyűjteménye is. Mindezek mellett egyéb művészetek is érdekelték.
Szociális tevékenysége is ismert, hiszen előbb árvaházat alapított, majd egy kórházat a kismamák számára. Nagyon sok energiát fektetett a lányai oktatásába, s csak egy bizonyos kor felett engedélyezte számukra a házasságot - ezt annyira túlzásba vitte, hogy ennek következtében lányainak nem is született túlélő utódja.
A királyt 1765-ben egy időre mentális betegség támadta meg, amely miatt egy törvényjavaslat született, amely szerint, ha a király képtelen lenne uralkodni, akkor Sarolta régensként vezetné az országot. Sarolta azonban ekkor még nem tudott a törvényről.
A feleség próbált okos nőket maga mellé gyűjteni, egyrészt azért, hogy ő maga is kapjon értelmes társalkodópartnereket, másrészt pedig a lányainak szeretett volna mintát biztosítani, de szinte mindenki hamar otthagyta a rivaldafényt, a királyné azonban nem tudta őket követni.
Az első két évtizedben a királyi pár csendes és nyugodt életet élt, a gyerekek pedig szinte menetrendszerűen érkeztek. Az első komolyabb törést a legkisebb fiú, Alfréd halála jelentette, amelyet egy évvel később követett a négyéves Octavius halála. Mindketten a fekete himlő elleni védőoltás komplikációiba haltak bele, s haláluk egy csapásra megváltoztatta a család életét.
A királyt újra mentális problémák gyötörték, főként, amikor legkedvesebb fia, Octavius távozott az élők sorából. A királynő éppen állapotos volt a legkisebb gyermekükkel, Amália hercegnővel, de könnyen lehetséges, hogy ezután már nem is volt közeledés a férj és feleség között.
1788-ban a királyon újra elhatalmasodott az elmebaj, s már újra a régensségben gondolkodtak, hiszen a legnagyobb fiú már erre alkalmas korban volt, amikor hirtelen jobbulás állt be az állapotában.
A királynét azonban nagyon megviselte a két fiú halála és férje betegsége, ahogyan egyik udvarhölgye írta "nagyon megváltozott, haja meglehetősen ősz lett".
A király a betegsége egyes napjaiban erőszakosan közeledett feleségéhez, s házasságtöréssel vádolta (bizonyára a két kisfiú halála miatt, akik persze nem halhattak volna meg, ha királyi vérből valók). A királyné alig mert elaludni éjszaka, s kisebb gyermekeivel bezárkózott a hálószobájába, féltve őket apjuktól, miután a legnagyobb fiút, a későbbi régenst fizikailag bántalmazta.
Végül az orvos megállapította a király elmebaját, de mindez komoly parlamenti vitákkal is járt. A legfontosabb kérdés az volt, ki legyen a régens, a legnagyobb fiú vagy a feleség.
Ez elmérgesítette a fiú és anyja között a viszonyt, s ezen az sem segített, hogy a király pár hónappal később jobban lett, így a kérdés már nem volt fontos.
Az eddigi szeretetteljes és nyugodt családi élet már a múlté volt. Sarolta félt a férjétől, depressziós lett és külön hálószobába költözött, nem mert a férjével kettesben maradni. Az okos, élénk gondolkodású, intellektuálisan kíváncsi nő lassan szigorú és kissé egoista hajlamú lett.
A családi problémák mellett szorgos levelezőtársának, Maria Antoinette-nek a sorsa is erősen izgatta, akivel ugyan soha nem találkoztak személyesen, de nagyon sokat leveleztek.
Az angol királyné felkészült arra, hogy Mária Terézia legkisebb lánya méltóképpen élhessen, ha Angliába menekül, s teljesen megdöbbent, amikor azt hallotta, hogy a francia királyt és feleségét kivégezték. S ezt tetézte Maria Antoinette gyermekeinek sorsa - Sarolta teljesen megrettent. A királyné ezek után szinte senkit nem engedett lányai közelébe, s csak néhány bizalmas látogathatta őket.
1810 november 2-án legkisebb lánya, Amália is elhunyt hosszan tartó betegsége után, amely miatt a király hamarosan újra és ezúttal véglegesen megőrült. Fia lett a régens, míg egy 1789-es törvény alapján felesége lett a gyámja. A királyné haláláig odaadóan ápolta férjét, s eközben 1817-ben újabb csapás érte.
A mindenki által szeretett Sarolta walesi hercegnő, a legnagyobb fiú, a régens egyetlen törvényes gyermeke, aki várhatóan a törvényes uralkodó lett volna, első gyermeke születése közben életét vesztette - a királynét teljesen letaglózta a hír.
A régens és felesége elhidegülése miatt ő felügyelte a hercegnő neveltetését, így különösen a szívén viselte a sorsát, az pedig külön bántotta, hogy a londoni tömeg egy része is ellene fordult egy-egy tüntetésen. Mindezek aláásták az egészségét, s az utolsó hónapokban ő maga is ápolásra szorult. Csak feküdt szinte tehetetlenül a szobájában, s ablakán keresztül szeretett kertjét láthatta a Kew-palotában.
Olyannyira rosszul volt, hogy a Sarolta halála után indult "házasságkötési versenyben" történt házasságkötésekben sem vett részt, de megpróbálta férjét így is ápolni, próbált vele törödni.
A király azonban ekkor már nem tudott saját magáról sem, így arról sem, amikor Sarolta királyné 1818 november 17-én elhunyt. Ez félévvel Edvárd herceg kislányának, Alexandrina Viktória hercegnőnek a születése előtt történt, így Sarolta királyné már nem találkozhatott az évszázad emblematikus uralkodónőjével - Viktória királynővel.
A walesi herceg ott ült mellette, s fogta a kezét, amikor Sarolta királyné 57 év és 70 nap házasság után egy fotelben ülve elhunyt a mai Kew-palotában.
Halála után közel 140 ezer fontnyi magánvagyonát a végrendelet alapján rokonai között szétosztották, illetve egy része a királyi és hercegi családra szállt. Mindazon tárgyak, amelyek ezután is megmaradtak 1819 májusától augusztusáig árverésen kerültek értékesítésre a Christie's jóvoltából.
A politikamentes Saroltáról azonban felvetődött, hogy (részben) afrikai származású lehet, amely alaposan felkavarta a port, hiszen akkor ennek révén az utódai, többek között Viktória királynő vagy a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet királynő is afrikai származású, legalábbis részben.
Mario De Valdes y Cocom történész állítása szerint visszavezette a királyné családfáját kilenc generáción keresztül, s egyik őse egy Margarita de Castro y Sousa nevű portugál nő, akit feketének tartanak. Mindezt azzal is próbálta alátámasztani, hogy néhány festményen az arcbőre sötétebb tónusú, mint másoké, s bizonyos arcvonások is erre utalnak.
Minderre azonban nincs igazi bizonyíték, gí ezek leginkább csak fikciók.
Ekkor még nyoma sem volt a királyon az őrültség jeleinek, bár más problémák nyomasztották, hiszen az észak-amerikai gyarmatok egy része ekkortájt szerezte meg a függetlenségét.
Keresztszülője Vilmos porosz herceg (később I Vilmos német császár), Ida Karolina német hercegnő (a nem sokkal korábban elhunyt Adelaide királyné húga) és Wellington herceg volt. A kereszteléskor az Arthur William Patrick Albert nevet kapta, nem véletlenül. A kisfiú a waterloo-i győztesről kapta az első (legfontosabb) keresztnevét, akinek egyébként szintén május 1-én volt a születésnapja, a másik keresztapjáról a második keresztnevét, s édesapja után a negyediket. A harmadik keresztnév az íreknek tett gesztus volt az előző évi vendéglátásért. A fő keresztneve tehát Artúr lett (ahogyan Wellington keresztneve is Artúr), s ezek után az is természetesnek tűnik, hogy katona lett.
A 23 éves osztrák császár és a csupán 16 éves Erzsébet bajor hercegnő esküvője az emberek emlékezetében "álomesküvőként" maradt meg, hiszen eltérően a kor szokásaitól, igazi szerelmi házasság volt.
Viktória királynő második leánya, Alice (vagyis Alíz) brit királyi hercegnő, 1843. április 25-én született a Buckingham-palotában.
Viktória királynő legkisebb leánya, Beatrice (pontosabban Beatrice Mary Victoria Feodore) hercegnő, 1857. április 14-én, kilencedik gyermekként született a Buckingham-palotában, s egészen kicsi volt még, amikor édesapja, Albert herceg, elhunyt a tífuszban.
Leopold vagy Lipót, Albany hercege, Clarence grófja és Arklow bárója a királynő negyedik, legkisebb fiaként született a Buckingham-palotában 1853. április 7-én. Nevét Viktória kedvenc nagybácsija, Lipót belga király után kapta, s 1853. június 28-án megtörtént a keresztelő is, a Buckingham-palota kápolnájában.
Ilyen új szokás volt a tojáskeresés hagyománya, amelyet (nem meglepő módon) Németországból vettek át.