Viktória királynő harmadik lánya 1846. május 25-én született a Buckingham-palotában, majdnem születésnapi ajándékként, hiszen édesanyja az előző napon töltötte be a 27. életévét.

Nem volt egyszerű szülés, a királynő sokkal hosszabb ideig és többet szenvedett, mint az előző szüléseinél, s hosszabb ideig tartott a felerősödése is. A kislány teljesen elkékülten jött a világra, de hamarosan jobban lett. Ahogyan Albert herceg bátyja mondta néhány nap múlva "nagyon kéken jött erre a világra, de most már elég jól van".

Helena Augusta Victoria a nevét az orleansi hercegnőről, a cambridge-i hercegnéről és természetesen édesanyjáról kapta.

A kis Helena élénk és szókimondó gyermek volt, aki nagyon nehezen tűrte az igazságtalanságot. Amikor nagyobb testvérei piszkálták, akkor több esetben is egyszerűen orrba vágta a zaklatót.

Nagyon sokoldalú volt, hiszen tehetségesen rajzolt, magas színvonalon zongorázott, érdekelte a tudomány és technika, de szívesen lovagolt és csónakázott is.

Talán ő volt édesapja kedvenc gyermeke, bár Louise születése után kissé háttérbe szorult. A szeretet kölcsönös volt, ahogyan egy édesapja halála után írt leveléből kiderült: "Imádtam Papát, jobban szerettem őt, mint bármit a földön, szava a legszentebb törvény volt, és ő volt a segítségem és tanácsadóm ... Ezek az órák voltak életem legboldogabbjai, és most oda az egész. "

Édesanyja azonban megbízhatatlannak tartotta, így Alice mellé (aki afféle titkára volt Viktóriának) nem ő, hanem Louise került asszisztensnek, aki édesanyja napi munkáját segítette. Fél évvel később mégis változott a helyzet, hiszen Alice férjhez ment, így ő került oda.

Ebben a szerepben aztán egy kis kacérkodás is akadt, hiszen közeli kapcsolatba került Carl Rulanddal, akit Stockmar báró ajánlására alkalmaztak 1859-ben könyvtárosként. A fiatal könyvtáros németül tanította a walesi herceget, de talán többet foglalkozott Helena hercegnővel, mint kellett volna. Végül ezt a királynő is megtudta, így 1863-ban Ruland távozni kényszerült a királyi udvarból.

Viktória királynő elhatározta, hogy férjhez adja lányát, de választása politikailag eléggé kínosra sikerült. A poroszok és osztrákok legyőzték a dánokat, s Ausztria a Schleswig és Holstein hercegségeket Krisztián schleswig-holsteini herceg családjának visszakövetelte. Közben azonban a poroszok megszállták a területet, így azok poroszokká lettek. A walesi herceg felesége, Alexandra a dán király lánya volt, akiknek szintén érzékeny pont volt a terület hovatartozása.

Ha ezek hozzávesszük, hogy a porosz trónörökös felesége Viktória legnagyobb lánya volt, akkor talán érthető milyen diplomáciai bonyodalmak voltak. Ha ezt még lehet fokozni, akkor a leendő vőlegény majdnem kétszer annyi idős volt, mint a menyasszony, s egyébként harmadunokatestvérek is voltak. A vőlegény egyébként Alexandra hercegnő harmadunokatestvére is volt. A feszültség olyannyira tapintható volt, hogy a királynő maga írta le "Bertie a legkedveltebb és legkedvesebb, de Alix semmiképpen sem az, aminek lennie kellene. Hosszú lesz, ha valaha, míg visszanyeri a bizalmamat. "

A walesi herceg el sem akart menni az esküvőre, de végül Alice rábeszélte, s a húgát Viktória királynő és a walesi herceg kísérte nyolc koszorúslány kíséretében. A vőlegény még idősebbnek nézett ki a koránál.

Az esküvő 1866. július 5-én volt a windsori kastélyban, majd az első éjszakát az Osborne-házban töltötték. Nászútra Párizsba, Svájcba és Genovába mentek.

Az ifjú pár csendes életet élt, s a Buckingham-palota egyik lakosztályában éltek. A hercegnő 30.000 font hozományt kapott, s Viktória kiegészítette 100.000 fontnyi külön juttatással, amelynek évi 4000 font kamata volt. A parlament a királynő személyes kérésére 6000 fontnyi évjáradékot szavazott meg a hercegnek.

A herceget próbálták bevonni a mindennapi udvari életbe, de ő jobban szeretett a kutyájával játszani, galambjaival foglalkozni vagy vadászni.

A párnak összesen hat gyermeke született, két fiú majd két lány, akik megérték a felnőttkort, valamint később egy csecsemőkorban elhunyt kisfiú és halva született kisfiú.

Helena az anyja közelében maradt és segített Beatrice-nek, aki időközben édesanyja bizalmasa, titkára lett.

A hercegnő eleinte sokat betegeskedett, s többféle kór ellen, valamint az ópium és laudanum ellen is küzdött.

Talán az egészségügyi problémáknak köszönhető, hogy a hercegnő elkezdett érdeklődni a gyógyítás és ápolás iránt.

1870-ben a Brit Vöröskereszt Hölgyek Bizottságának alapító tagja lett, s aktív szerepet játszott a nővérek toborzásában a francia-porosz háború idején is. Később a Brit Ápolók Egyesületének elnöke lett, míg az új királyné fel nem szólította a poszt átadására számára. Helena nem akart vitát, így engedett Alexandrának.

Eközben sokat foglalkozott a kézimunka népszerűsítésével, létrehozta a Művészeti Kézimunka Iskolát is, de számos karitatív rendezvényen is vett részt. Ingyenes vacsorákat szervezett a rászorulóknak, emiatt egy kortárs szerző szavai alapján "a windsor szegényei imádták".

Másik kedvelt foglalatossága az írás volt, amelynek keretében már 1867-ben megírta apja első életrajzát, s egy kortárs szerint meglepő hűséggel fordította le apja német leveleit angolra. később több egyéb művet is lefordított pusztán szórakozásból.

Anyja halála után eltávolodott a királyi udvartól, ahol olykor megjelentek, de ez már nem volt túlságosan jellemző. Az első világháború kirobbanása után újra az ápolásnak szentelte az életét. A helyzetet bonyolította, hogy Albert nevű fia a poroszok oldalán harcolt. Férje 1917 októberében hunyt el 87 évesen, nem sokkal az ötvenedik házassági évfordulójuk után.

A hercegnő végül 77 éves korában hunyt el, s előbb a Szent György kápolnában temették el, majd később a Frogmore-ban helyezték el.

Sokan, sokféleképpen értékelték mind megjelenését, mint jellemét, de lánya Marie Louise hercegnő, aki valószínűleg elég jól ismerte, így jellemezte anyját: "Nagyon kedves, hullámos barna hajjal, gyönyörű, egyenes orral és gyönyörű borostyánszínű szemekkel ... Nagyon tehetséges volt: kiválóan zongorázott, külön tehetsége volt a vízfestékkel való rajzoláshoz és festéshez ... hűséges volt a barátai iránt ... Ragyogóan okos volt, csodálatos üzleti érzékkel rendelkezett..."

djp

Amikor 1901. január 22-én, 82 éves korában elhunyt Viktória brit királynő és indiai császárnő, szinte mindenki úgy érezte, hogy ez egy lehetetlen esemény, hiszen a birodalom alattvalóinak túlnyomó többsége már akkor született, amikor ő a trónon ült.

Pedig száz évvel korábban senki nem gondolta volna, hogy Edvárd kenti herceg lánya lesz az, aki a század túlnyomó többségében uralkodik.

Zsófia Sarolta mecklenburgi-strelitzi hercegnő a tízgyermekes hercegi család nyolcadik gyermekeként és legkisebb lányaként született 1744. május 19-én a kis észak-német hercegségben.

A hercegnő középszerű oktatást kapott, amely megfelelt egy vidéki angol úrilány neveltetésének, s akkortájt egyáltalán nem felelt meg az angol királyi ház igényeinek. Megtanulta a háztartás vezetésének fortélyait, de távol tartották a politikai ügyektől.

1752-ben bátyja lett a hercegség uralkodó hercege, így már tapasztalatokat szerezhetett a fejedelmi feladatokról és udvari életről is.

Amikor III. György nagyapja halála után trónra lépett, már túl volt néhány sikertelen házassági próbálkozáson, amelyek vagy az ő családjának ellenállásán vagy a menyasszony ellenállásán elbuktak. A király így tanácsadóira bízta az ügyek rendezését, akiknek listájára felkerült a Hannoverrel szomszédos hercegség hercegnőjének a neve is, igen előkelő helyre, mert "tökéletesen kellemes és kedélyes" és nincsenek politikai ambíciói. Így a kívánt szerepre tökéletesen megfelelt. A fiatal pár az esküvő napjáig nem találkozott, így igazán ellenvetésük sem lehetett a másik iránt.

A fiatal király tehát belenyugodott családja döntésébe, s 1761. szeptember 8-án 15:30-kor a vőlegény és menyasszony először találkozott a palotakert kapujában. A St James-palota felé vezető úton hatalmas tömeg várta, hogy megpillanthassák a leendő királynőt, aki a kocsijából kiszállva idegesen lépkedett III. György felé. Mivel a protokoll nem volt az erőssége, a királyhoz érve térdet akart hajtani előtte, de a fiatal vőlegény szemfüles volt, s nem engedte, sőt ő maga bókolt neki. Sarolta kissé megnyugodhatott.

A menyasszony gyorsan átöltözött a menyasszonyi ruhába, amelyet két héttel később a koronázáskor is viselt, de akadt némi probléma. A tengeribetegség miatt a fiatal hercegnő kissé lefogyott, így az ékszerekkel gazdagon díszített ruha folyamatosan lecsúszott a válláról, de ezt a problémát is gyorsan megoldották. Férje egy gyémántgyűrűt adott neki nászajándékul, amely élete végéig a legdrágább kincse maradt, belevésve a házasságkötés dátumát. Halála után legnagyobb lánya örökölte, majd Viktória királynőé lett. Pár órával később már ifjú párrá is vált a 17 éves hercegnő és a 23 éves király. Angliát elbűvölte a fiatal királyi pár, hiszen III. György elődeitől eltérően már Angliában született, vagyis "igazi angol király" volt. Az első uralkodó, aki Anna királynő óta Angliában születetett.

Az angol királyné azonban még nem beszélt angolul, bár eléggé gyorsan megtanult, igaz egész életében erős német akcentusa volt. Ahogyan valaki megjegyezte "Először félénk, de sokat beszél, amikor ismerős emberek között van." A királyné naponta órákon keresztül tanulta az angol nyelvet, amelyben a király is személyesen segített neki. A férj többször figyelmeztette, hogy nem szabad beleavatkoznia a politkába, amelyet ő komolyan is vett, ugyanakkor fontos szempont volt a trónörökösről való gondoskodás, amelyet szintén komolyan vett.

Alig múlt el egy év, amikor 1762. augusztus 12-én megszületett az első fiú, György herceg, akit összesen 14 testvér követett. Kilenc fia és hat lánya született, akik közül Alfréd és Octavius kivételével mindenki megérte a felnőtt kort. A király és királynő naponta órákat töltött a gyermekeivel, s személyesen felügyelte az előrehaladásukat, amely abban az időben nem volt megszokott egy királyi családban.

Az egyre növekvő család megvásárolta a Buckingham-házat, amelyet hamarosan el is foglaltak, s a legtöbb gyermek ott született. Sarolta kapcsolata az első években eléggé feszült volt férje édesanyjával, aki gyakran belavatkozott az életébe.

Férjével először baráti viszonyban voltak, majd lassan mélyebb kapcsolat alakult ki közöttük. A király soha nem csalta meg a házasságuk majd hat évtizede alatt.

Sarolta kötelességtudó és engedelmes feleség volt, aki boldog volt, hogy egy hatalmas embert szolgálhat. Ugyanakkor a király hamar tudtára adta, hogy nem szabad mélyebb barátságokat szereznie, mert aggódott a hízelgők miatt. Sarolta megértette ezeket az aggályokat, azonban végtelenül magányos lett. Örült annak, hogy gyermekei egészségesek és büszke is volt rájuk, de terhesnek érezte az állandó megjelenéseket a társadalmi rendezvényeken. Ugyanakkor a fiatal király rendkívül szerető apa volt, aki órákat játszott a gyermeivel és számtalan olyan beszámoló is született, amely egyébként nem illet volna a királyi címhez, de ő nem törődött vele, ő a padlón játszva apa volt, nem király.

A királyi pár nagyon szerette a zenét és művészeteket, s előtérbe helyezték a német zeneszerzőket és egyéb német művészeket. Leginkább Handel rajongói voltak.

1764 áprilisában a kor legismertebb zenésze, az akkor nyolcéves Mozart is megérkezett Nagy-Britanniába, ahol több, mint egy évig, 1765 júliusáig maradt.

A király a feleségének szánt születésnapi ajándékként meghívta az udvarba Mozartot, aki 1764 május 19-én egy négy órás koncertet tartott. A királynő karmestere Johann Christian Bach volt, aki Johann Sebastian Bach tizenegyedik fia volt, aki Handel és Abel műveket rakott a fiatal fiú elé, aki minden darabot első látásra eljátszott - tökéletesen. A királyné még egy áriát is énekelt miközben Mozart fuvolán kísérte. A következő év januárjában Mozart bemutatott hat szonátát, amelyet Opus 3 néven publikált, s amelyet a királynénak ajánlott. A király 50 guineai-vel ajándékozta meg fáradozását.

A királyné gyerekkorától szenvedélyes botanikus volt, akit nagy örömmel töltött el James Cook kapitány és Joseph Bansk világkörüli útján szerzett jelentős gyűjteménye is. Mindezek mellett egyéb művészetek is érdekelték.

Szociális tevékenysége is ismert, hiszen előbb árvaházat alapított, majd egy kórházat a kismamák számára. Nagyon sok energiát fektetett a lányai oktatásába, s csak egy bizonyos kor felett engedélyezte számukra a házasságot - ezt annyira túlzásba vitte, hogy ennek következtében lányainak nem is született túlélő utódja.

A királyt 1765-ben egy időre mentális betegség támadta meg, amely miatt egy törvényjavaslat született, amely szerint, ha a király képtelen lenne uralkodni, akkor Sarolta régensként vezetné az országot. Sarolta azonban ekkor még nem tudott a törvényről.

A feleség próbált okos nőket maga mellé gyűjteni, egyrészt azért, hogy ő maga is kapjon értelmes társalkodópartnereket, másrészt pedig a lányainak szeretett volna mintát biztosítani, de szinte mindenki hamar otthagyta a rivaldafényt, a királyné azonban nem tudta őket követni.

Az első két évtizedben a királyi pár csendes és nyugodt életet élt, a gyerekek pedig szinte menetrendszerűen érkeztek. Az első komolyabb törést a legkisebb fiú, Alfréd halála jelentette, amelyet egy évvel később követett a négyéves Octavius halála. Mindketten a fekete himlő elleni védőoltás komplikációiba haltak bele, s haláluk egy csapásra megváltoztatta a család életét.

A királyt újra mentális problémák gyötörték, főként, amikor legkedvesebb fia, Octavius távozott az élők sorából. A királynő éppen állapotos volt a legkisebb gyermekükkel, Amália hercegnővel, de könnyen lehetséges, hogy ezután már nem is volt közeledés a férj és feleség között.

1788-ban a királyon újra elhatalmasodott az elmebaj, s már újra a régensségben gondolkodtak, hiszen a legnagyobb fiú már erre alkalmas korban volt, amikor hirtelen jobbulás állt be az állapotában.

A királynét azonban nagyon megviselte a két fiú halála és férje betegsége, ahogyan egyik udvarhölgye írta "nagyon megváltozott, haja meglehetősen ősz lett".

A király a betegsége egyes napjaiban erőszakosan közeledett feleségéhez, s házasságtöréssel vádolta (bizonyára a két kisfiú halála miatt, akik persze nem halhattak volna meg, ha királyi vérből valók). A királyné alig mert elaludni éjszaka, s kisebb gyermekeivel bezárkózott a hálószobájába, féltve őket apjuktól, miután a legnagyobb fiút, a későbbi régenst fizikailag bántalmazta.

Végül az orvos megállapította a király elmebaját, de mindez komoly parlamenti vitákkal is járt. A legfontosabb kérdés az volt, ki legyen a régens, a legnagyobb fiú vagy a feleség.

Ez elmérgesítette a fiú és anyja között a viszonyt, s ezen az sem segített, hogy a király pár hónappal később jobban lett, így a kérdés már nem volt fontos.

Az eddigi szeretetteljes és nyugodt családi élet már a múlté volt. Sarolta félt a férjétől, depressziós lett és külön hálószobába költözött, nem mert a férjével kettesben maradni. Az okos, élénk gondolkodású, intellektuálisan kíváncsi nő lassan szigorú és kissé egoista hajlamú lett.

A családi problémák mellett szorgos levelezőtársának, Maria Antoinette-nek a sorsa is erősen izgatta, akivel ugyan soha nem találkoztak személyesen, de nagyon sokat leveleztek.

Az angol királyné felkészült arra, hogy Mária Terézia legkisebb lánya méltóképpen élhessen, ha Angliába menekül, s teljesen megdöbbent, amikor azt hallotta, hogy a francia királyt és feleségét kivégezték. S ezt tetézte Maria Antoinette gyermekeinek sorsa - Sarolta teljesen megrettent. A királyné ezek után szinte senkit nem engedett lányai közelébe, s csak néhány bizalmas látogathatta őket.

1810 november 2-án legkisebb lánya, Amália is elhunyt hosszan tartó betegsége után, amely miatt a király hamarosan újra és ezúttal véglegesen megőrült. Fia lett a régens, míg egy 1789-es törvény alapján felesége lett a gyámja. A királyné haláláig odaadóan ápolta férjét, s eközben 1817-ben újabb csapás érte.

A mindenki által szeretett Sarolta walesi hercegnő, a legnagyobb fiú, a régens egyetlen törvényes gyermeke, aki várhatóan a törvényes uralkodó lett volna, első gyermeke születése közben életét vesztette - a királynét teljesen letaglózta a hír.

A régens és felesége elhidegülése miatt ő felügyelte a hercegnő neveltetését, így különösen a szívén viselte a sorsát, az pedig külön bántotta, hogy a londoni tömeg egy része is ellene fordult egy-egy tüntetésen. Mindezek aláásták az egészségét, s az utolsó hónapokban ő maga is ápolásra szorult. Csak feküdt szinte tehetetlenül a szobájában, s ablakán keresztül szeretett kertjét láthatta a Kew-palotában.

Olyannyira rosszul volt, hogy a Sarolta halála után indult "házasságkötési versenyben" történt házasságkötésekben sem vett részt, de megpróbálta férjét így is ápolni, próbált vele törödni.

A király azonban ekkor már nem tudott saját magáról sem, így arról sem, amikor Sarolta királyné 1818 november 17-én elhunyt. Ez félévvel Edvárd herceg kislányának, Alexandrina Viktória hercegnőnek a születése előtt történt, így Sarolta királyné már nem találkozhatott az évszázad emblematikus uralkodónőjével - Viktória királynővel.

A walesi herceg ott ült mellette, s fogta a kezét, amikor Sarolta királyné 57 év és 70 nap házasság után egy fotelben ülve elhunyt a mai Kew-palotában.

Halála után közel 140 ezer fontnyi magánvagyonát a végrendelet alapján rokonai között szétosztották, illetve egy része a királyi és hercegi családra szállt. Mindazon tárgyak, amelyek ezután is megmaradtak 1819 májusától augusztusáig árverésen kerültek értékesítésre a Christie's jóvoltából.

A politikamentes Saroltáról azonban felvetődött, hogy (részben) afrikai származású lehet, amely alaposan felkavarta a port, hiszen akkor ennek révén az utódai, többek között Viktória királynő vagy a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet királynő is afrikai származású, legalábbis részben.

Mario De Valdes y Cocom történész állítása szerint visszavezette a királyné családfáját kilenc generáción keresztül, s egyik őse egy Margarita de Castro y Sousa nevű portugál nő, akit feketének tartanak. Mindezt azzal is próbálta alátámasztani, hogy néhány festményen az arcbőre sötétebb tónusú, mint másoké, s bizonyos arcvonások is erre utalnak.

Minderre azonban nincs igazi bizonyíték, gí ezek leginkább csak fikciók.

A fekete himlő hosszú évezredekig emberek millióit ölte meg, s már ie. 10 000 körül megjelent, s az egyiptomi múmiák némelyikében már vannak a himlőre emlékeztető elváltozások.

Európába a középkor kezdetén került, s gyakran okozott komoly járványokat.

Amikor 1815. június 18-án Bonaparte Napóleon vereséget szenvedett a Waterloo melletti síkon, véglegesen eldőlt, hogy a francia császár és császárság elbukott.

Wellington herceg, aki éppen egyidős volt a francia uralkodóval, nem akarta (újra) azt a hibát elkövetni, hogy egy közeli szigetre száműzik Napóleont, ahonnan gyorsan vissza tud térni.

Ennek eredményeképpen, végül a brit fennhatóság alatt álló Szent Ilona szigetre került, ahol életének utolsó éveit töltötte.

Octavius volt III. György angol király és Sarolta királyné tizenharmadik gyermeke, s nyolcadik fia - ezt mutatta a neve is, amely a latin octavus szóból eredt. A herceg 1779. február 23-án született.

Ekkor még nyoma sem volt a királyon az őrültség jeleinek, bár más problémák nyomasztották, hiszen az észak-amerikai gyarmatok egy része ekkortájt szerezte meg a függetlenségét.

A kis herceg keresztelőjére éppen egy hónappal később, 1779. március 23-án került sor a St. James-palotában, ahol Frederick Cornwallis Canterbury érseke keresztelte.

A királynak ekkortájt már komoly problémákat okoztak nagyobb gyermekei, így nagyon örült egy olyan kisfiúnak, aki még nem tudott számára kellemetlen perceket szerezni.

György király, aki egyébként is nagyon családbarát és engedékeny apa volt, megkülönböztetett figyelemmel kísérte kisfia fejlődését. Octaviust minden délután 6 és 7 óra között szüleihez vitték, s egy-két órát szinte csak vele játszottak a szülei.

Viktória királynő hetedik gyermeke és harmadik fia, 1850. május 1-én született a Buckingham-palotában.

Keresztszülője Vilmos porosz herceg (később I Vilmos német császár), Ida Karolina német hercegnő (a nem sokkal korábban elhunyt Adelaide királyné húga) és Wellington herceg volt. A kereszteléskor az Arthur William Patrick Albert nevet kapta, nem véletlenül. A kisfiú a waterloo-i győztesről kapta az első (legfontosabb) keresztnevét, akinek egyébként szintén május 1-én volt a születésnapja, a másik keresztapjáról a második keresztnevét, s édesapja után a negyediket. A harmadik keresztnév az íreknek tett gesztus volt az előző évi vendéglátásért. A fő keresztneve tehát Artúr lett (ahogyan Wellington keresztneve is Artúr), s ezek után az is természetesnek tűnik, hogy katona lett.

A 23 éves osztrák császár és a csupán 16 éves Erzsébet bajor hercegnő esküvője az emberek emlékezetében "álomesküvőként" maradt meg, hiszen eltérően a kor szokásaitól, igazi szerelmi házasság volt.

Erzsébet, vagy ahogyan mindenki nevezte, Sisi, egy bajor herceg, Miksa József és unokatestvére, Mária Ludovika bajor királyi hercegnő gyermekeként született, egy foggal a szájában. A bajor néphagyomány szerint ez rendkívüli szerencsét jelent. Mindezt tovább erősítette, hogy Szenteste, 1837. december 24-én született.

A kor szokásához híven nagy családban nőtt fel, hiszen összesen tízen voltak testvérek, bár két fiú még csecsemőként elhunyt.

Sisi gyermekkorának nagyobb részét Münchenben és nyaranta a Starnberg-tó partján álló possenhofeni kastélyban töltötte.

A hercegnő fiatalkora

Viktória királynő második leánya, Alice (vagyis Alíz) brit királyi hercegnő, 1843. április 25-én született a Buckingham-palotában.

Az összes gyermek közül az ő élete volt a legtragikusabb, sőt a tragédiák sora az ő halála után is folytatódott.

Keresztnevét a királynő kedvenc miniszterelnöke, Lord Melbourne tiszteletére kapta, aki egy ízben megemlítette a fiatal királynőnek, hogy a kedvenc női neve az Alice.

Alíz különösen erős kapcsolatot ápolt bátyjával, a későbbi VII. Edvárddal, akkor még walesi herceggel és nővérével Viktória hercegnővel is.

Az ő oktatását is Stockmar báró irányította, amely a kézimunkától a nyelvtanulásig sok mindenre kiterjedt. Nővére férjhez menetele után ő vette át a szerepét a családban.

Viktória királynő legkisebb leánya, Beatrice (pontosabban Beatrice Mary Victoria Feodore) hercegnő, 1857. április 14-én, kilencedik gyermekként született a Buckingham-palotában, s egészen kicsi volt még, amikor édesapja, Albert herceg, elhunyt a tífuszban.

Az ő születésekor is használták a kloroformot, amelynek használata komoly vitát váltott ki az anglikán egyházban, de az anya, Viktória királynő, kitartott az álláspontja mellett.

A kislány nevében szereplő Mary, az őrültnek tartott III. György utolsó túlélő gyermeke, Mária gloucesteri hercegnő tiszteletére került a névbe, aki egyébként Beatrice születése után két héttel, el is hunyt, 81 évesen. A Victoria név egyrészt a királynő édesanyjára, másrészt a legnagyobb lányára utalt, akik mindketten keresztszülei voltak a legkisebb gyermeknek. Így, az az eset fordult elő, hogy Vicky a koronahercegnő, keresztanyja lett legkisebb húgának. A Feodore pedig a királynő féltestvére utalt.