A távírórendszerek használata az 1840-as években robbanásszerű fejlődésnek indult, főként amikor Samuel Morse rendszerét 1844. május 24-én bemutatták működés közben Baltimore és Washington között.

Az ország keleti részét pár év alatt szinte teljesen lefedték a távíróvonalak, miközben a hatalmas ország másik oldalán, Kalifornia egy másik vonalhálózatot épített ki. Kalifornia 1850-ben lett az Egyesült Államok része, s komoly erőfeszítések történtek az állam beintegrálásába, így elindultak olyan szolgáltatások, amelyek ezt segítették volna. Ilyen volt a Pony Express és ilyen volt a Butterfield Overland Mail is, de hamar felmerült a távíróvonal építésének a terve is.

1860-ban a kongresszus felhatalmazást adott az Egyesült Államok Postájának a szárazföldi vonal kiépítésére, s további évi 40.000 dollárt irányoztak elő a későbbi építkezésre és karbantartásra. Ennek egyik lépése volt a távirati törvény elfoglalása, amely a transzkontinentális vasúthoz hasonló módon kezelte a helyzetet.

A Pacific Telegraph Company Nebraskától nyugatra, az Overland Telegraph Company pedig Nevadától keletre indult el, s a projekt összesen 27 500 oszlop felállításából állt, amelyeken 2000 mérföldnyi egyszálú vashuzal futott.

A működés első hetében a díj szavanként 1 USD volt, bár az akkori távirati törvény csak 30 centet írt elő. Ez a rendszer azonban kevésbé hasznossá tette a Pony Expresst, amely a távíróvonal megnyitása után két nappal be is szüntette a tevékenységét. A rendszer használatával percek alatt lehetett információkat szerezni a másik partról, szemben azzal, hogy William Henry Harrison elnök halálhíre 1841-ben 110 nap alatt jutott el Los Angelesbe.

A táviróvonal első üzenetét Stephen Field főbíró küldte Kaliforniából (egészen pontosan San Franciscoból) Abraham Lincoln amerikai elnöknek. Az építés közben azonban kitört az amerikai polgárháború is, így a költségek jelentősen megugrottak, végül a félmillió dollárt is elérték, amely ma értékben 16,3 millió dollárnak felelne meg.

djp