Miklós cárt és családját 1918. július 17-én mészárolták le Jekatyerinburgban az Ipatyiev-ház egy alagsori szobájában.

1917. március 15-én a cár előbb a maga, majd a fia nevében is lemondott a trónról, s öccsét nevezte meg, mint trónörököst. Mihály azonban néhány órányi tépelődés után visszautasította a koronát.

A cári családot hamarosan letartóztatták és Carszkoje Szeloban tartották őket, ahol a legkülönbözőbb módon alázták a család tagjait. Néhány hónap múlva a szibériai Tobolszkba vitték őket, ahol összesen 330 katona és 7 tiszt őrizte a 45 főt, a cári családot és kíséretüket.

A cár figyelemmel kísérte az eseményeket és azt írta a naplójába, hogy „Fájdalmas olvasni az újságok leírását arról, hogy mi történt két héttel ezelőtt Petrográdban és Moszkvában! Sokkal rosszabb és szégyenteljesebb, mint a bajok idején történt események”.

Újabb néhány hónap elteltével a bolsevik vezetők Jekatyerinburgba költöztették a cárt, a feleségét és Máriát, míg a többiek Alekszej betegsége miatt Tobolszkban maradtak. Miklós félt odamenni, mert tudta, hogy az uráli bányászok dühösek rá a munkakörülményeik miatt. Igaza is lett, mert amikor a feleségével és lányával megérkeztek Jekatyerinburg állomására, dühös tömeg fogadta őket, akiket talán a bolsevikok csődítettek össze.

A katonák töltött fegyverrel "védték" a cárt és családját, valamint néhány szolgálójukat.

A vasútállomásról az Ipatyiev-házba vitték őket, ahová "Romanov polgár"-ként mehetett be. A házat fakerítés vette körül és számos őr vette körbe a házat és a kertet. „A ház szép, tiszta” – írta naplójában II. Miklós. „Négy szobát kaptunk: egy sarokhálószoba, egy mellékhelyiség, mellette egy étkező ablakokkal a kertre, kilátással az alacsonyan fekvő városrészre, és végül egy tágas előszoba ajtók nélküli boltívvel.”

Néhány hét múlva a többiek is megérkeztek az Ipatyiev-házba.

Terentij Cemodurov, a cári család inasa vallomása alapján gyalázatosan bántak az uralkodócsaláddal, s a megérkezésük után alaposan átkutatták őket.

Az étkezéskor nem volt elegendő evőeszköz, így meg kellett rajta osztozniuk, ráadásul a katonák olykor leemelték a jobb falatokat a tányérjukról. A nagyhercegnők a földön aludtak, mert nem volt ágyuk, s amikor kimentek a mosdóba, a katonák oda is követték őket. Vidám és ízléstelen dalokat énekeltek a cárnéről és  Raszputyinról, jó hangosan, hogy biztosan hallják.

A család ellátmányából folyamatosan loptak és udvariatlanul viselkedtek.

A bolsevikok várták, hogy a fehér monarchista sereg megtámadja őket, hogy a családot kiszabadítsák, míg az urali munkások a kivégzésüket követelték.

Erről végül az Ural Oblast Szovjet, a bolsevikok helyi végrehajtószerve döntött. 1918 elején Lenin és Jakov Szverdlov egy nyilvános tárgyaláson gondolkodtak, azonban 1918 júliusára a polgárháborús helyzet romlott a frontokon, s féltek, hogy a fehérek valóban kiszabadítják a cárt és családját.

A kivégzéssel kapcsolatos döntés talán már július 15-én megszületett, majd erről tájékoztatték Jakov Jurovszkijt, az Ipatyiev-ház parancsnokát is. Erről július 16-án 18 órakor értesült Filipp Goloscsjokin, a helyi bolsevik parancsnok utasításából. Két órával később táviratot küldtek Moszkvába, amelyben ez állt, „Készen állunk. Ha az Ön véleménye ezzel ellentétes, azonnal tudassa velünk, soron kívül. Goloscsjokin."

Goloscsjokin várt néhány órát a válaszra, azonban ez nem érkezett meg, így elrendelte az ítélet végrehajtását. Trojkij azt írta az emlékirataiban, hogy Jakov Szverdlov így nyilatkozott: "Iljics [Lenin] úgy gondolta, hogy nem szabad nekik [a fehéreknek] élő szimbólumot hagynunk, különösen a jelenlegi nehéz körülmények között”

Közben a cár felesége aznap reggel azt írta a naplójába: „Hirtelen azt mondták Lyon'ka Szednevnek, hogy menjen el a nagybátyjához, és sietve elszaladt. Kíváncsiak vagyunk, hogy mindez igaz-e, és látjuk-e még a fiút." Leonyid egy 14 éves fiú volt, aki a szakácsnak segített, s mivel elküldték, a család a legrosszabbra készült fel.

Míg a cárné az utolsó bejegyését írta, a bolsevikok éppen azt tervezgették, hogy hogyan fogják őket megölni. A halálra késeléstől a lelövésig, sőt a gránátokkal való megölésig - sokféle tervet fontolgattak..

Az őrség vezetője, Pavel Medvegyev 16-én este, összedte az összes fegyvert, a biztonsági előírások miatt. Ekkor Jurovszkij annyit mondott neki, hogy „Ma Medvegyev, lelőjük az egész családot.”

Hajnali fél kettőkor az őrök felébresztették Jevgenyij Botkint, a cári udvar orvosát, aki úgy döntött, hogy a családdal marad. Azt hazudták, hogy le kell menni az alagsorba, mert a felsőbb emeletek veszélyes a tartózkodás, így a család csomagolni kezdtett. Ez egészen 40 percig eltartott, mert azt hitték újra költözni fognak.

Ott volt a cári család hét tagja (Nyikolaj Alekszandrovics (50), Alekszandra Fjodorovna (46), Olga (22), Tatiana (21), Mária (19), Anasztázia (17) és Alekszej (13)), ezenkívül négy szolga, Jevgenyij Botkin orvos (53), Ivan Haritonov szakács (48), Alekszej Troup lakáj (61) és Anna Demidova szobalány (40), valamint három kutya, egy francia bulldog és két spániel is.

A családot leküldték az alagsorba, a kis Alekszejt pedig, aki nem bírt járni, az apja vitte a karjában. Az alagsori helyiségben nem voltak székek, s a cár kért kettőt, amelyen a cárné és kisfia el tudott helyezkedni.

Miután elhelyezkedhettek, Jurovszkij beengedte a tüzelőosztagot és felolvasta az ítéletet. Végül Medvegyev szólt a cárhoz: „Nyikolaj Alekszandrovics! Szolgái megmentési próbálkozásai sikertelenek voltak! Így hát a Tanácsköztársaság nehéz időszakában nekünk az a küldetésünk, hogy a Romanov-házon túllépjünk! "

A cár alig értette meg a helyzetet és a "mi?" "hogyan?" kérdéseket tette fel, de választ már nem kapott, mert a férfiak elkezdték a kivégzést.

A cárné és lányai ékszereket rejtettek a ruhájukba, így a golyók (bár súlyos sérülést okoztak) nem ölték meg őket azonnal. A sérüléseik súlyosak voltak, de a gyilkosok ezután szuronnyal végeztek a nagyhercegnőkkel, sőt néhány fejlövés is eldörrent. Az udvaron eközben egy autó motorját járatták, hogy a lövések ne hallatszanak. Az események alig félóra alatt lezajlottak.

Két kutya elpusztult, a harmadik életben maradt.

A Romanovok maradványait megsemmisítették és elrejtették. A katonák ki akarták fosztani a holttesteket, de Jurovszkij fegyverrel állta az útjukat. 

Hajnali három órakor két órakor két őr lépett a szobába, akik lemosták a vért a padlóról és a falakról.

Az Izvesztyija és a "Pravda" július 19-én írtak a kivégzésől, s azt írták azért volt szükség a merényletre. , mert szeptemberig a bolsevikok többször tárgyaltak a német kormánnyal a cári család cseréjéről, de ez végül elmaradt. 1918. július 22-én a London Times is közölte a kivégzés tényét.

djp