A Pozsonyban született Josephine von Brunsvik grófnő 1779. március 28-án látta meg a napvilágot szülei harmadik gyermekeként, de hamarosan Martonvásáron találta magát egy pompás kastélyban (a lenti képen), s ott is nőtt fel három testvére társaságában.
A szülők kiváló oktatást biztosítottak a gyermekeiknek, hiszen az idegen nyelvek mellett klasszikus irodalmat is tanulhattak, s mind a négyen tehetséges zenésznek is bizonyultak. Az egyetlen fiú, Franz kiváló hegedűművész lett, a lányok pedig leginkább a zongora mellett találták meg önmagukat. A néhány évvel idősebb Terézia, a későbbi jeles magyar pedagógus és a néhány évvel fiatalabb Sarolta mellett Jozefin tűnt a legtehetségesebbnek.
Éppen ezért 1799 májusában édesanyjuk Bécsbe vitte a két idősebbet (a fenti képen Jozefin és Terézia) és felkérte az akkortájt már igen jónevű Ludwig van Beethovent, akinek a zenéjéért rajongtak a lányok, hogy adjon nekik zongoraleckéket. Amint később kiderült, a zeneszerzőt már az első találkozás alkalmával elbűvölte az éppen húszéves Jozefin, aki szinte rajongott érte - előbb a zenéjéért, majd a személyéért is.
Mivel azonban grófkisasszony volt, Beethoven pedig közember, szóba sem jöhetett közöttük bármilyen hivatalos kapcsolat. Mindez főként azért is volt igaz, mert Jozefin apjának már konkrét elképzelései voltak a lány jövőjével kapcsolatban. Ez hamarosan ki is derült, hiszen férjhez kellett mennie Joseph Deym grófhoz.
A kezdeti feszültség után a gróffal végül egy, ha nem is boldog, de kiegyensúlyozott házasságban éltek, s Jozefin hamarosan három gyermeket is szült neki. Nem tudni azonban, hogy ebben (már a kiegyensúlyozottságban) mennyi szerepe volt Beethovennek, aki továbbra is a zongoratanára és rendszeres látogatója, afféle házibarátja volt a feleségnek. A 27 évvel idősebb férj elfogadta a helyzetet (már a barátságot) sőt még zeneműveket is rendelt a zeneszerzőtől, hiszen egyébként is a művészetekkel foglalkozott (a lenti képen a művészcsarnoka)
Mindez azonban nem tartott sokáig, hiszen a férj 1804. januárjában tüdőgyulladásban súlyosan megbetegedett, s hamarosan meg is halt. Jozefin ráadásul ekkor már a negyedik gyermekét várta.
Beethoven továbbra is gyakori vendég volt a házban, s egyre hevesebben ostromolta az özvegyasszonyt, s egyre szenvedélyesebb szerelmesleveleket írt neki. Egy évvel később azonban egyik patrónusa, Lichnowsky herceg felfedezett egy Jozefinnek írt dalt, amely kisebb botrányt okozott - bár Beethoven sok művét írta Jozefinnek (ha nem is kimondva).
A Brunszvik-család komoly nyomás alá helyezte az özvegyet, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a zeneszerzővel, s 1807 vége felé ez meg is történt. Ezután Jozefin csatlakozott a nővéréhez és Svájcba utaztak, ahol a híres pedagógussal, Pestalozzival is találkoztak.
Ő ajánlotta Jozefin gyermekeinek oktatására Christoph von Stackelberg észt bárót, aki hamarosan csatlakozott is hozzájuk. Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában utazgattak, miközben Jozefin többször is súlyosan megbetegedett, s eközben az észt báró erőteljesen udvarolt neki.
A magányos, beteg és gyenge Jozefin nem volt képes ellenállni, így amikor 1809 nyarán újra Magyarországra érkeztek, már ismét terhes volt. Mivel Stackelberg csak báró volt, s nem katolikus, a család őt is elutasította, ezért az első gyermek titokban született meg. Hamarosan azonban mégis házasságot kötöttek Esztergomban, amely azonban már a kezdetektől fügva boldogtalan volt.
Ennek ellenére az esküvő után pontosan kilenc hónapra újabb gyermekük született, de Jozefin ismét súlyosan megbetegedett. Ekkor határozta el, hogy megszünteti az intim kapcsolatot a férjével. A családi feszültségek mellett ennek oka egy pénzügyi machináció is volt, amelynek révén szinte teljesen tönkrementek.
1812 júniusában a férj hirtelen elhagyta a családot, Jozefinnek pedig sürgősen pénzre volt szüksége, s Prágába készült, de ekkor nővére, Teréz addig akkurátus naplóbejegyzései hirtelen megszakadtak, s csak két hónappal később folytatódtak.
Így nem tudni, hogy valóban eljutott-e Prágába, azonban 1812. július 3-án Beethoven Teplicébe tartva találkozott egy titokzatos nővel, akit néhány nappal később a "hallhatatlan kedves"-nek nevezett.
Közben a feleség meg akarta tartani gyermekei felügyeleti jogát, így férjével 1812. augusztusában egy házassági szerződést kötött, amelynek lényege az volt, hogy a férj bármikor elhagyhatja. Jozefin valószínűleg ekkor már tudta, amit hamarosan mindenki megtudott, hiszen 1813. április 8-án megszületett egy kislánya Minona (vagyis visszafelé 'anonim').
A báró azt is tudta, hogy nem ő az apa, így hamarosan el is hagyta a feleségét, de 1814-ben visszatért és rendőrségi segítséggel, erőszakkal elvitte a gyermekeit, sőt Minonát is, mondván a felesége elhanyagolja őket. A feleség úgy tudta Észtországba, de valójában Csehországba kerültek. Jozefin kerestette a gyermekeit, miközben egy Karl Eduard von Andrehan-Werburg nevű matematikatanárral vigasztalódott, akinek hamarosan egy kislányt szült.
Közben a férje egyik testvére meghalt, így a báró örökséget szerzett, s felmerült, hogy rendezik a kapcsolatukat. Mindez végül nem sikerült, de Jozefin kidobta a szeretőjét, de Karl magával vitte a közös lányukat, aki aztán két évvel később kanyaróban meghalt. Néhány hónap múlva Jozefin levelet kapott, amelyből megtudta, hogy Stackelberg már hosszabb ideje nem küldött pénzt a gyermekei taníttatására, így felügyelet alá vették őket. Jozefin nővére segítségét kérte, s összegyűjtöttek annyi pénzt, amennyit tudtak, s remélve, hogy a gyerekek újra az anyjukhoz kerülnek. Amikor azonban ez megtörtént volna, megjelent Stackelberg egyik testvére, Ottó és elvitte őket, ezúttal valóban Észtországba.
Közben Beethoven és Jozefin időnként találkoztak, s így volt ez 1816 nyarán is, amikor az észak-németországi Bad Pyrmontban töltöttek néhány hetet, leglábbis Jozefin augusztus 3-án útlevelet kapott oda, Beethoven pedig biztosan ott volt. (a lenti képen Jozefin)
Jozefin egyre többet betegeskedett, s egyre inkább magára maradt, csak a Beethovennel történt találkozásai tartották benne a lelket, de ezt viszont titokban kellett tartania.
Három évvel később a férj Bécsbe hozta a gyerekeket, hogy láthassák a beteg anyjukat, s Teréz az akkor hatéves Minonáról azt írta, hogy "Anélkül, hogy gyönyörű lett volna, erős volt, és annyira lenyűgözte idősebb nővéreit, hogy mindig nevelőnőnek hívtuk. Később az is kiderült, hogy a nővérek közül ő a legzseniálisabb.”
Mivel a gyerekek jól voltak Jozefin megnyugodott, s nyugodtan engedte vissza őket. Őt ekkor már hoszabb ideje betegségek gyötörték, s az sem segített az állapotán, hogy megtudta, hogy két idősebb fia, Fritz és Carl közben katonának állt. Ráadásul Teréz keveset foglalkozott vele, Franz nem küldött több pénzt neki, az anyja pedig szinte mindenért őt vádolta.
Így aztán szinte mindenkitől elhagyatva halt meg 1821. március 31-én, csak Beethoven nem feledte őt.
Hivatalosan csak egy művet szentelt Jozefinnek, amelyet ráadásul meg kellett osztania Teréziával is, de a hozzáértők szerint számos művében van rejtett vagy kevésbé rejtett utalás a "halhatatlan kedves"-re. Ezt gondolhatta nővére is, akit a halála után lelkiismeretfurdalás gyötört. (a képen Brunszvik Terézia)
Évtizedekkel később azt írta a naplójába: „Beethoven! olyan volt mint egy álom, hogy ő volt házunk barátja, bizalmasa – egy dicső szellem! Miért nem vette fel Jozefin a férjének, mint özvegy? Boldogabb lett volna, mint Stackelberggel. Az anyai szeretet döntötte el – lemondani saját boldogságáról ... Szerencsés voltam, hogy oly sok éven át bensőséges, intellektuális kapcsolatom volt Beethovennel! Jozefin családja és igaz barátja! Egymásnak születtek, és ha még élnének, egyesültek volna.”
