1859. szeptember 1-jén nem sokkal dél előtt, Richard Carrington, egy amatőr csillagász, bement a London melletti otthonához kapcsolódó saját obszervatóriumába és napfoltokat szándékozott megfigyelni.

Eközben azonban valami olyan dolog hívta fel magára a figyelmét, amilyet még sohasem látott a Napon, 'két intenzíven fényes és fehér fényfolt' jelent meg, amelyet Richard Hodgson csillagásszal egyszerre (de tőle teljesen függetlenül) figyelt meg. Éppen szemtanúi voltak az írott történelem legnagyobb ismert napviharának, amely ugyan alig néhány percig tartott, de amelynek következtében az írott történelem legnagyobb feljegyzett geomágneses vihara volt a Földön a következő napon.

Ez a jelenség, amelyet ma Carrington-eseménynek hívunk, úgy megvilágította az eget, mintha lángokba állna és nagyon színes, rendkívül intenzív északi és déli fényeket okozott. Az Északi-fények a Karib-térségig látszódtak, míg a déli fények még a chilei Santiagoban is láthatóak voltak. Ezek olyan erős fényt adtak éjszaka, hogy az emberek, mesterséges megvilágítás nélkül tudtak újságot olvasni.

Természetesen az elektromágneses vihar az akkori technológiában is nyomott hagyott, hiszen a több ezer mérföldes távíróvonalakon tüzek törtek ki, szikrák záporoztak a távírógépekből és más meghibásodások is voltak.

Persze az is érdekes tény volt, hogy az áramellátás megszakadása után képesek voltak üzeneteket küldeni és fogadni, hiszen teljesen feltöltődtek. A különböző vizsgálatok alapján biztosan az előző félévezred legintenzív geomágneses vihara volt.

Ilyen napkitörés természetesen bármikor megtörténhet, sőt még nagyobb is, bár vélhetően ennek kicsi a valószínűsége. Egy ilyen mértékű kitörés azonban ma, sokkal komolyabb hatással járna, mint másfél évszázaddal korábban.

Egy ilyen esemény esetén, ma hosszan tartó és kiterjedt áramkimaradások lennének, amelyeket műhold. és kommunikációs zavarok is kereteznének, így a GPS, a távközlés és az informatikai rendszerek komolyan károsodnának. Ez természetesen komoly hatással lenne a bankrendszerre, a tőzsdére, a közlekedésre (gondoljunk pl. a légi irányításra), de a közüzemi szolgáltatásokra is, hogy az atomerőművek rendszereit ne is említsük.

Így tehát egy ilyen 'esemény' több ezer milliárdos gazdasági veszteséggel járna, s nem ismerne országhatárokat, főként, hogy nem tudni milyen hatással lenne az atomfegyverek vezérlő-rendszerére.

Egy ilyen eseményre persze nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen felkészülni, de azért van tennivaló a védekezéshez. Az elsődleges szempont a Nap folyamatos figyelése, hogy minél korábban lehetőség legyen a védekezés megkezdésére. Ezzel együtt fontos az infrastruktúra megerősítése, akár az elektromos hálózatok, akár a távközlési hálózatok esetében. Vészforgatókönyveket kell készíteni, mind a kormányoknak, mind a vállalkozásoknak, a károk csökkentése érdekében. A nyilvánosságot pedig fel kell készíteni egy ilyen lehetséges esemény hatására, nem az elrettentés miatt, hanem a helyes vészhelyzeti reakciók miatt.

djp