Az Utolsó mohikán éppen kétszáz éve, 1826. február 4-én jelent meg, és szerzőjét, James Fenimore Coopert egyik napról a másikra az amerikai irodalom egyik legismertebb alakjává tette.

Az Utolsó mohikán éppen kétszáz éve, 1826. február 4-én jelent meg, és szerzőjét, James Fenimore Coopert egyik napról a másikra az amerikai irodalom egyik legismertebb alakjává tette.

Az 1860-as évek londoni báljai rendszerint este kilenc–tíz óra körül kezdődtek, és egészen hajnal kettő–négy óráig tartottak. A társasági illemszabályok itt is szigorúan érvényesültek: túl korán érkezni csaknem akkora illetlenségnek számított, mint feltűnően elkésni. A vendégnek tudnia kellett, mikor illik megjelenni — sem előbb, sem később.

Míg a későbbi viktoriánus bálok a párok elszigetelt keringéséről szóltak, a régenskori bál alapélménye a kollektivitás volt. A bálterem nem csupán az udvarlás helyszíne, hanem a helyi közösség – legyen az egy vidéki kisváros vagy a londoni Almack’s klub – vizuális reprezentációja volt.

Az 1945. március 9-ről 10-re virradó éjszaka az Egyesült Államok légiereje minden addiginál pusztítóbb támadást hajtott végre Japán fővárosa, Tokió ellen. A rajtaütés, amelyet a hadtörténetben gyakran az Operation Meetinghouse néven említenek, nem atombomba bevetésével, hanem gyújtóbombák tömeges ledobásával okozott példátlan pusztítást.

Gustave Flaubert híres mondása, a „Madame Bovary, c’est moi” (Bovaryné én vagyok), évszázadokon át elfedte azt a hús-vér nőt, akinek szenvedélye, levelei és lázadása nélkül a világirodalom egyik legfontosabb regénye talán soha nem születhetett volna meg.

A viktoriánus korszak felsőbb osztályaiban a lányokat általában otthon tanították; az iskolába járás rangon alulinak számított az arisztokrácia egy jelentős részében. A lány nevelőnőktől és a család barátai közé tartozó magántanároktól tanult. A század közepén az arisztokrata leányok oktatása az alapvető írás-olvasáson és számoláson túl főként az ún. „készségekre” összpontosított: ruhakészítés, hímzés, zongorázás, tánc, francia nyelv és udvari etikett.

Az USS Princeton ágyújának felrobbanása a 19. század egyik legdrámaibban tragédiája volt, amely majdnem megölte az Egyesült Államok elnökét, és mély hatással volt az amerikai politikára és haditechnikára. A Potomac folyón tett kellemes bemutató hajóút során hat ember veszítette életét, köztük két kabinet tag, amikor a hajó Peacemaker ágyúja felrobbant.

Az USS Princeton az Egyesült Államok haditengerészetének első csavarhajtású gőzhajója volt, amelyet Robert F. Stockton kapitány tervezett, aki később a híres John Ericsson mérnök segítségével valósította meg. A hajó 1843-ban készült el, és számos forradalmi újítást hozott:
Csavarhajtás: Ez volt az első amerikai hadihajó, amely lapátkerekek helyett csavart használt, csendesebbé és hatékonyabbá téve a hajózást
Vízszint alatti kazánok: A gőzkazánokat a vízszint alá helyezték, hogy védjék őket az ellenséges tüzérségi tűztől
Hatalmas ágyúk: Két 12 hüvelykes óriási ágyúval volt felszerelve
A hajó a büszkesége volt a korszak haditechnológiájának, és Stockton kapitány szerette bemutatni annak képességeit Washington politikai elitjének.

A hajó két hatalmas, 12 hüvelykes ágyúval rendelkezett:
Oregon: Az első ágyú, amelyet John Ericsson tervezett
Peacemaker (Béketeremtő): A második ágyú, amelyet Stockton kapitány terveztetett
A Peacemaker a világ leghosszabb tengerészeti ágyúja volt abban az időben, több mint 27 000 font (körülbelül 12 tonna) súlyú, és 220 fontos golyókat tudott kilőni öt mérföld távolságra. A neve szimbolikus célzás volt: olyan hatalmas, hogy ellenségek csak a látványától megadják magukat.
A Peacemaker azonban kevésbé gondos gyártási módszerrel készült, mint az Oregon. Később kiderült, hogy voltak gyenge pontok a fém szerkezetében, amelyek végzetesnek bizonyultak.
John Tyler elnök és családja
Abel P. Upshur külügyminiszter
Thomas Gilmer haditengerészeti miniszter
számos szenátor és kongresszusi képviselő
Dolley Madison, James Madison volt elnök özvegye
Washington társasági életnek kiemelkedő alakjai
David Gardiner volt New York-i szenátor és lánya, Julia Gardiner
A program:
A hajó Alexandriából indult és Mount Vernon, George Washington egykori birtokának látogatása felé tartott
A Peacemaker ágyúi háromszor tüzeltek el az út során, hogy lenyűgözzék a vendégeket — minden lövés hatalmas sikert aratott
A vendégek ezután a fedélzeten ebédeltek, italoztak és szórakoztak
A hadügyminiszter közben azt kérte, hogy tisztelegve George Washington előtt tüzeljenek újra az ágyúval Mount Vernon közelében
Stockton eredetileg elutasította a kérést — az ágyú már háromszor tüzelt aznap, és túlmelegedett, de végül meghajolt a hadügyminiszter kívánsága előtt.
Amikor a negyedik lövést leadták, az ágyú azonnal felrobbant. A hatalmas fémcső széthasadt, forró fémdarabokat szórva szét a hajón. A robbanás erejét csak fokozta, hogy a fedélzet tele volt vendégekkel, akik feljöttek megnézni az újabb lövést.

Hat ember halt meg azonnal:
Abel P. Upshur külügyminiszter — aki éppen Texas annektálásának szerződésén dolgozott
Thomas Gilmer haditengerészeti miniszter — aki csak öt napja volt hivatalban
David Gardiner — volt New York-i szenátor
Beverley Kennon — haditengerészeti parancsnok
Virgil Maxcy — Tyler elnök volt főtitkára
egy elnöki szolga
Körülbelül 20 ember megsebesült, sokan súlyosan. A fedélzet vérrel és romokkal borított harcmező lett.
John Tyler elnök szerencsés módon elkerülte a halált. Éppen a létrán volt félúton a felső fedélzetre, amikor a robbanás bekövetkezett. Lent volt az alsó fedélzeten néhány vendéggel, és nem ért fel időben a negyedik lövéshez.

Egy másik verzió szerint egy szenátor énekelni kezdett, ami késleltette Tyler feljutását. Bármi is volt az ok, ez az apró késedelem megmentette az elnök életét.
Julia Gardiner, a megölt szenátor lánya elájult a sokktól, amikor megtudta az apja halálát. Tyler elnök karon fogva mentette ki őt a hajóról — ez a pillanat lett a kapcsolatuk kezdete.
Politikai hatások:
Texas annektálása: Upshur halála közvetlen hatással volt Texas annektálására — hiszen az általa kidolgozott szerződés megvitatása elakadt a Szenátusban. Tyler új külügyminisztert nevezett ki, John C. Calhoont, aki folytatta a munkát, de a szerződést végül elutasították. A feladatot végül Tyler utóda, James K. Polk elnök fejezte be 1845-ben.
Kormányzati átalakítás: Két kabinet tag halála átrendezte Tyler kormányát a kritikus időszakban

Julia Gardiner, akit Tyler mentett ki a hajóról, négy hónappal később, 1844 júniusában lett az Egyesült Államok first ladyja, amikor feleségül ment Tyler elnökhöz. Tyler 54 éves volt, Julia 24. Hét gyermekük született, és házasságuk Tyler haláláig, 1862-ig tartott.
A katasztrófa a löveggyártási folyamatok újraértékeléséhez vezetett. Új technikák kifejlesztését eredményezte, amelyek erősebb és szerkezetileg stabilabb ágyúkat hoztak létre. Thomas Rodman és John Dahlgren úttörő rendszerei közvetlenül a Peacemaker tanulságaira épültek.
Tyler elnök felmentette Stockton kapitányt minden felelősség alól, a tragédiát elkerülhetetlen balesetnek minősítve. Egy vizsgálat során azonban kiderült, hogy Stockton jelentős függetlenséggel rendelkezett a hajó és fegyverzete tervezésében, ami kérdéseket vetett fel a felügyeletről és minőség-ellenőrzésről. Stockton később folytatta a karrierjét, és a mexikói-amerikai háborúban szolgált Kaliforniában.

A másik nagy ágyú, az Oregon, amelyet John Ericsson tervezett, soha nem lőtt egyetlen harci lövést sem a Peacemaker tragédiája után. Az ágyút biztonsági okokból nem használták többé.
Amikor a hajót 1849-ben lebontották, az Oregon ágyút az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiájára vitték Annapolisba, Maryland államba, ahol ma is látható emlékeként annak, hogy a technológiai fejlődés gyakran tragédiák árán jön létre.
1852. február 26-án, hajnali 2 órakor egy kőszirt szakította végig a HMS Birkenhead vasból készült hajótestét Dél-Afrika partjainál, a Danger Point közelében. A következő 25 percben kb. 450 férfi halt meg – katonák, tengerészek, hajósok.

1838. február 25-én egy londoni gyalogos rendkívüli teljesítményt hajtott végre: 20 mérföldet (körülbelül 32 kilométert) sétált hátrafelé, majd ugyanannyit előre – mindössze 8 órában.
1832. november 26-án, Oswego megyében, New York államban született egy kislány, Mary Edwards Walker. Senki sem gondolta volna akkor, hogy ez a gyermek egyszer, majd az amerikai történelem egyetlen női Medal of Honor kitüntetettje lesz - és azt még kevésbé, hogy ezt a kitüntetést halála után ötvennyolc évvel újra oda kell majd adni neki, mert közben egyszer már elvették tőle.
