A 19. század közepén a Brit Birodalom az indiai gyarmatain a közigazgatás hatalmas kihívásaival küzdött. A bürokratikus gépezet folyamatosan elakadt a bizalmatlanság és a csalások miatt: a többnyire írástudatlan helyi lakosok számára egy tollal húzott „X” vagy egy európai stílusú aláírás semmit sem jelentett. Mindennaposak voltak a letagadott szerződések, az identitáslopások, és az a trükk, hogy valaki kétszer vette fel a fizetését, másnak kiadva magát.
A hírhedt törvényen kívüli, Jesse James, bátyja, Frank James, valamint a Younger fivérek 1873. július 21-én új szintre emelték bűnözői karrierjüket: ekkor hajtották végre első vonatrablásukat.
Kevés pillanat ragadja meg oly érzékletesen a regényes és a botrányos határát, mint az 1816-os londoni tavaszon lezajló jelenet: Lady Caroline Lamb, a whig arisztokrácia egyik legelőkelőbb és legszeszélyesebb asszonya, titokban megírta és névtelenül kiadta a Glenarvon című gótikus regényt — amelynek lapjain (igaz álruhában) saját maga szerepel, valamint házastársa, és mindenekfelett a kor ünnepelt, de rettegett poétája, Lord Byron, akivel a viszonya az évszázad egyik legviharosabb botránya volt.
Az 1776-os esztendő nemcsak az amerikai függetlenségi nyilatkozat éve volt.
Ugyanabban az évben, április végén és május elején, London figyelmét egy egészen másfajta drámai esemény kötötte le: a Lordok Házában megrendezett per, amelyben a kor egyik legbotrányosabb és leghíresebb nőjét, Elizabeth Chudleigh-t, Kingston hercegnőjét bigámia vádjában állították bíróság elé.
A történelemkönyvek gyakran hajlamosak II. Vilmost, az utolsó német császárt egydimenziós figuraként – a militarizmus őrült apostolaként és az első világháború kizárólagos felelőseként – ábrázolni.
Az 1833-as brit rabszolga-felszabadítás története egyszerre szól jogi emancipációról és társadalmi igazságtalanságról.
A 19. század első felében az Atlanti-óceán átszelése még kiszámíthatatlan, a szélnek és az időjárás szeszélyének kiszolgáltatott vállalkozás volt.
Kevés történelmi esemény világít rá olyan élesen arra, hogy a sör német nyelvterületen mennyire nem csupán élvezeti cikk volt, hanem alapvető élelmiszer és szociális szimbólum, mint a frankfurti „Bierkrawall" 1873 áprilisában. Fél krajcár – egy napi kenyéradagnál is jelentéktelenebb különbség – húsz halottat és a császárkori Németország egyik legvéresebb városi lázadását váltotta ki.
Charlotte Brontë az angol irodalom egyik legmeghatározóbb alakja, a viktoriánus regény egyik úttörője, aki a női belső világ, a függetlenségvágy és a szenvedély egyenrangú ábrázolásával örökre átalakította a műfajt. Élete legalább annyira drámai volt, mint hősnőié: egy yorkshire-i parókia szűk, temető szegélyezte világában nőtt fel, és egymás után vesztette el testvéreit, mégis képes volt olyan regényeket írni, amelyek ma is elevenen szólítják meg az olvasót.
A 19. századi Mexikóban a tolvaj nem mindig volt tolvaj — néha színész, néha politikus volt, néha mind a kettő egyszerre. Jesús Arriaga, akit a köznyelv Chucho el Rotónak becézett, több is volt: rabló, előadó és a hatalom személyes bosszantója. Rövid, de pezsgő pályafutása ma is él a mexikói kulturális emlékezetben.
