A mai Hollandia, Belgium és Luxemburg területén a középkorban egy kultúrálisan és politikailag összekapcsolódott államszervezet volt, de a reformáció és ellenreformáció jelentősen átalakította a helyzetet.
Sok-sok vita és hadakozás után 1790. január 11-én II. József német-római császár alatt egy forradalom robbant ki, amely kihírdette Dél-Hollandia függetlenségét Etats Belgiques Unis néven.
Bár ez csak rövid ideig állt fenn, a függetlenségi törekvések jól látszottak. Jött azonban Napóleon és a leendő Belgium, Franciaország része lett - bár Hollandia (majd Batáviai Köztársaság) sem járt sokkal jobban.
A waterloo-i csata után egységes államot akartak, de ez komoly megosztottságot okozott, amelyet I. Vilmos jószándékú, de nem minden esetben okos döntései is tovább növeltek. Így például délen sok írástudatlan élt, ezért sok iskolát építettet, ahová északról vitte az oktatókat, amely tovább növelte az ellentéteket a holland nyelvű és francia ajkú népesség között. A király evangélikus volt, s voltak katolikusellenes intézkedései, amellyel szintén nem szerzett sok követőt - pl. megtiltotta a katolikus egyházi gimnáziumok működését.
Mindezek az ellentétek egyre hevesebbek voltak, s a király egyre inkább tekintélyelvű kormányzási mintát követett, hiszen így (szerinte) a döntéseit nem korlátozhatták.
1829. december 11-én egy sajtótörvény-tervezetet tettek közzé, amelyet minden tisztviselőnek el kellett fogadnia 24 órán belül, egyébként az állásával játszott. Közben az ellenzéki politikusok ellen perek indultak, s volt akit börtönbüntetésre ítéltek - csak mert ellenzéki volt.
1830. július 27-én a párizsi forradalom három nap alatt megdöntötte X. Károly monarchiáját, s trónra juttatta Lajos Fülöp polgárkirályt. Egy hónappal később, 1830. augusztus 25-én a brüsszeli operában Daniel-François-Esprit Auber La muette de Portici (Portici néma) című romantikus-nacionalista operáját mutatták be, amely utána tömeg megrohamozta az Igazságügyi Palotát, majd kifosztottak egy könyvkiadót és van Maanen miniszter házát. Amikor a rendfentartók a helyszínre siettek, a lőfegyverek is előkerültek, s halálos áldozatok is voltak.
Persze aki figyelt, azt nem érte váratlanul, hiszen az előző napon a hirdetmények a király születésnapját hirdették, amelyre sokan ráírták - 24. - tüzijáték, 25. - forradalom.
Másnap a ludditák lerombolták a gőzgépeket, szövőszéket és kifosztották az élemiszerraktárakat. A következő napokban más városokban is hasonló akciók történtek.
Az arisztokrácia és burzsoázia hamar rájött, hogy a kormány képtelen a helyzetet kezelni, így augusztus 28-án küldöttség ment a királyhoz, hogy váltsa le van Maanen igazságügyi minisztert.
Közben a lázadók megtervezték a belga zászlót, amely később Belgium nemzeti zászlaja lett.
Újabb összecsapások következtek, majd amikor a hadsereg 12.000 katonával bevonult Brüszelbe, az ediggi lázongás felkeléssé alakult. Tömegek özönlöttek Brüsszelbe és véres összecsapások voltak, amelyek négy napig tartottak.
A hadsereg szeptember 26-án éjszaka kivonult, mert közben a hadseregben is lángra kaptak a forradalmi eszmék. Tömegek dezertáltak a hollandok vezette hadseregből és számos holland tisztet letartóztattak.
Közben a hadsereg kivonulása után egy közigazgatási bizottságnak nevezett szerv kijelentette, hogy átveszi a király kormányzási jogkörét és október 4-én kikiáltotta a belga tartományok függetlenségét.
Egy hónappal később általános választásokat tartottak, s a 75 százalékos részvétel jól mutatta az elkötelezttséget - bár igaz, hogy csak a 25 év feletti adófizetők férfiak voltak jogosultak választani.
A Nemzeti Kongresszus november 10-én ülésezett először, s megerősítette a belga állam függetlenségét, majd 1831. február 25-én menesztették a kormányt.
Elsődleges feladatuk egy alkotmány elfogadása volt, amelyet végül 1831. február 7-én tettek meg. Ez a francia és holland alkotmányok szintézise volt, de jelentős módosításokkal.
Megtartották a királyságot, de a király által aláírt törvények csak miniszteri ellenjegyzéssel voltak érvényesek. A Parlamentnek két kamarája volt, a Képviselőház és s Szenátus, a bíróságok pedig függetlenek voltak és a tárgyalások nyilvánosak.
Biztosították az alapvető jogokat - a törvény előtti egyenlőséget, a személyi szabadsághoz, a tulajdonhoz való jogot , s a levéltitkot , a vallás- , gyülekezési- , vélemény- és sajtószabadságot.
Mindezek utána már csak egy király kellett volna, ha már Vilmost megfosztották a tróntól.
1830. november 22-én egy szavazás döntött arról, hogy az államforma monarchia legyen, s a 187:13 jól mutatja, hogy majdnem egyhangú volt. Akkor még néhányan elképzelhetőnek tartották a hollandok uralkodását, de később ezt elvetették. A katolikusok Mérode bárót támogatták, aki azonban nem akart király lenni, majd Lajos Fülöp fiát, Nemours hercegét, de ezt a britek megvétózták. Pedig már a támogató szavazás is megtörtént, aztán újabb jelöltek kerültek a képbe, akik azonban nem győzték meg a képviselőket.
Ekkor jött az ötlet (a katolikus papok tiltakozása ellenére) hogy Lipót szász-coburgi és gothai herceg legyen az első király. Ő német volt, így a németek elfogadták, korábban a walesi hercegnő férje volt, s csak Sarolta halála miatt került ki a brit királyi családból, s személy szerint IV. György brit király is kedvelte. Ráadásul a gyermekkorát az orosz cári udvarban töltötte, ahol nagyon jó kapcsolatai voltak. Miután a fia jelöltségét visszavonta, maga Lajos Fülöp is őt ajánlotta, aztán a következő évben feleségül adta hozzá a lányát, Louise-Marie Thérèse d’Orléans hercegnőt.
Mindezek mellett Lipót az előző évben visszautasította a görög koronát, amelyet pontosan a fentiek miatt szántak neki, de ezúttal másképpen döntött.
Most igent mondott a felkérésre, s 1831. június 4-én 196 szavazatból 142 támogató szavazattal megválasztották, majd másfél hónappal később július 21-én letette a királyi esküt, s ő lett a belgák első királya. Így miután az első felesége halála után kiházasította unokahúgát és unokaöccsét (Viktória királynőt és Albert herceget) ő is koronás fő lett.
