A Viktoriánus-kor

Viktória királynő és kora

Viktória királynő és kora

Viktória királynő temetése - egy korszak vége

2023. január 30. - DJP

Viktória királynő több mint 63 évig uralkodott a Brit Birodalomban, s ezalatt sok mindent megtanult, főként semmit nem bízott a véletlenre. Amikor 1901. január 22-én elhunyt, sokan nem is hitték el, hogy ez megtörténhet, hiszen az alattvalói túlnyomó többsége, már akkor született, amikor ő a trónon ült.

qv_4.jpg

Amikor már a halálos ágyán volt és érezte, hogy közel a vég, 12 oldalnyi feljegyzést hagyott hátra arról, hogy milyen legyen a temetése.

Korábban a királyi temetések csendes szertartások voltak, a királynő azonban egészen határozott utasításokat adott, hogy mi és hogyan történjen - katonai és állami temetést akart - talán maradtak emlékei Napóleon újratemetéséről. 

qv4_1.jpg

Amikor elkezdődött az 1901-es év, csak annyit mondott, hogy „elkezdődött egy újabb év, de annyira gyengének és betegnek érzem magam, hogy szomorúan vágok bele.”

Aztán három héttel később, 1901, január 22-én, egy keddi napon, este 6:30 után kevéssel elhagyta a földi világot.

qv2.jpg

Ennek az általa készített hosszú jegyzetnek a része az a lista, amelyben az szerepelt, hogy mi legyen a koporsójában, milyen tárgyakkal temessék el.

Aki eddig nem tudta, most meggyőződhet arról, hogy mennyire szentimentális volt Nagy Britannia és Írország királynője, India császárnője. S persze az is kiderült, hogy ki és mi volt fontos a számára igazán.

qv1_2.jpg

Uralkodásának első harmadát szeretett férje társaságában töltötte, s összesen kilenc gyermekük született. Albert herceg azonban 1861. december 14-én elhunyt, s a királynő majdnem 40 éven keresztül gyászolta a férjét - egészen haláláig. Fekete ruhát öltött, s évekig elzárkózott a külvilágtól - csak a legszükségesebb dolgokat tette meg. Állíttólag élete végéig Albert kezének egy gipszmásolatával aludt el, s ezt a koporsójába is betette.

Ugyancsak ide került Albert egyik hálóköntöse is - feltehetően valamilyen személyes emlék fűzte pontosan ahhoz a ruhadarabhoz. Ugyancsak Alberthez kötődik, hogy a jegygyűrűt is eltemetette magával.

victoria-john-brown-edwin-landseer.jpg

Albert után a következő fontos férfi az életében egy John Brown nevű skót inas volt, akivel kapcsolatban meggyanúsították, hogy akár feleségül is mehetett hozzá. Valószínűleg baráti kapcsolatban voltak, esetleg plátói szerelem volt, de nehéz elképzelni ettől többet. A köznép azért olykor Mrs. Brown névvel illette...

A királynő mindenesetre magával vitte a sírba John Brown fényképét és egy hajtincsét, hogy örökre vele maradjon. A skót egyébként már hosszú évekkel korábban meghalt. A Viktóriát követő VII. Edvárd már nem volt ilyen belátó a skóthoz, mert mindent eltávolított a királyi birtokokról, amely kapcsolatban lehetett John Brownnal. a koporsóból azért nem merte eltávolítani a tárgyakat.

A kilenc gyermeke közül három már elhunyt az ő életében, s mind közül Alice állt hozzá a legközelebb, aki már 1878-ban elhunyt diftériában, éppen Albert herceg halálának évfordulóján. A királynő egy olyan köpenyt rakatott be a koporsójába, amelyet a fiatal hercegnő készített egykor Albert hercegnek, s amely így mindkettőjükre emlékeztette.

Szintén a koporsóba került az a fehér színű csipke esküvői fátyolt, amelyet egykor a házasságkötésük alkalmával viselt 1840-ben - a boldog házasélet első perceiben.

A királynő határozott kérésére annyi ékszert raktak rá, amennyit csak lehetett, így számos gyűrűvel, karkötővel temették el, mint ahogyan számos nyakláncot is viselt.

Viktória nagyon szerette a Balmoralt, az ottani kastélyt, s általában Skóciát is. Ennek tiszteletére egy kis csokor skót hangát helyeztek a koporsójába

Ez a koporsó indult aztán az utolsó útjára 1901. február 2-án.

qv0_1.jpg

djp

A bejegyzés trackback címe:

https://victorian.blog.hu/api/trackback/id/tr4118037638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása